Spíler

Találja meg Ön is Gyurcsány Ferenc valódi szándékát! Játék!

Közzétéve: 2014. augusztus 28. Szerző: Edward Blake

gyf.jpg

Gyurcsány Ferenc kimaradt a Nagy Ellenzéki Főpolgármester Keresésből, de persze mi gyanítottuk, hogy csak azért, hogy a végén előugorjon a bokorból és azt mondhassa, hogy „akkora lúzerek vagytok, hogy nélkülem még erre is képtelenek vagytok!” És megint nem tévedtünk! Tegnapi cikkében nagy ívű mondatok közé rejtette el mit is akar valójában. Találja meg Ön is!

Tovább »
Közzétéve: 2014. augusztus 28. Szerző: Edward Blake

Keleti zárás – Az Iszlám Állam

Közzétéve: 2014. augusztus 27. Szerző: Sideburns

is2.jpg

Három hónapja uralja Ukrajna mellett a külpolitikai híreket az Iszlám Állam nevű radikális iszlám szervezet. A távlati célpontként Róma bevételét és Magyarország elfoglalását is megjelölő iszlámvandál terrorcsapat Szíriában és Irakban már önálló kalifátust alapított. Utánajártunk, és azt találtuk, hogy a gyors felfutású szervezet akár hamar el is bukhat, viszont az öröksége sokáig kísérthet majd.

Tovább »
Közzétéve: 2014. augusztus 27. Szerző: Sideburns

Megint jönnek, lejáratnak

Közzétéve: 2014. augusztus 26. Szerző: Sideburns

 fp.jpg

Újabb lejárató cikk jelent meg egy külföldi lapban, a szerző a változatosság kedvéért CEU-s oktató. Azt nem tudjuk, hogy az ilyen cikkek írása a szakmai előmenetel feltételének számít-e a sokszínű magánegyetemen. Tudták, hogy az MSZP elődpártja „közösségi párt” volt, és nem kommunista?

Tovább »
Közzétéve: 2014. augusztus 26. Szerző: Sideburns

Leteszteltük az új Fradi stadiont

Közzétéve: 2014. augusztus 25. Szerző: Bárczi Benő

gera.jpg

Vasárnap játszotta első bajnoki mérkőzését a Ferencváros az új stadionjában. Leteszteltük az Index által a világ legmagyarabb stadionjának nevezett létesítményt és megállapítottuk ha minden csak ennyire működne Magyarországon, akkor nem lenne túl sok probléma. 

Tovább »
Közzétéve: 2014. augusztus 25. Szerző: Bárczi Benő

Bungee jumping kötél nélkül

Közzétéve: 2014. augusztus 22. Szerző: Sideburns

np.jpg

Állítólag Bonaparte Napóleon mondta egyszer, hogy négy ellenséges újságtól jobban fél, mint ezer ellenséges szuronytól. Magyarországon az országos print lapok zuhanása megállíthatatlan, de ennek nemcsak az internethasználat terjedése, hanem maguk a lapok is okozói. Tud valaki egyetlen újságírót mondani, aki miatt akárcsak hétről-hétre érdemes belenézni egy lapba?

Tovább »
Közzétéve: 2014. augusztus 22. Szerző: Sideburns

Válaszlevél a határon túli magyarnak nevezett csürhe bandához címzett levélre

Közzétéve: 2014. augusztus 21. Szerző: Hattori

sad.jpg

Az Erdélyi Magyarság Egyesület minősíthetetlen stílusú, gyűlölködésben tobzódó bejegyzésre hívta fel a figyelmet  pár nappal ezelőtt  a komáromi Nokia dolgozók  Facebook csoportjának egyik posztja alapján. Az önálló életre kelt bejegyzésben az a vád éri a bezárt Nokia-gyár felvidéki dolgozóit, hogy magyarországi magyaroktól vették és veszik el a munkát magyarországi gyárakban, mert nem beszélik a szlovákot, és nem merik fölvenni a magyar állampolgárságot. Magyarországi magyarként kérem ki ezt a leegyszerűsítő, lealacsonyító zagyvaságot.

Tovább »
Közzétéve: 2014. augusztus 21. Szerző: Hattori

Nyílt társad, a lom

Közzétéve: 2014. augusztus 19. Szerző: Sideburns

 2.jpg

No de csak a magyarok lennének hülyék az iróniához, vagy máshol is közlekedési rendőrt kell állítani minden poén mellé?(…) Vagy pont, hogy nem nemzetiségtől függ ez, hanem egészen máshogy csapódik le az, ami itt, az ötödik kerület közepén egyértelműnek tűnik, Gyömrőn vagy Ercsiben viszont már nem annyira? (Inkei Bence, Cink )

Tovább »
Közzétéve: 2014. augusztus 19. Szerző: Sideburns

Még néhány szó az új Fradi stadionról

Közzétéve: 2014. augusztus 18. Szerző: Edward Blake

groupama2.jpg

 

Nagyon nehéz lehetett az elmúlt hét a liberális „médiaelitnek”. Azért egy héten belül olyan események történtek, mint hogy sikeresen átadták Európa egyik legmodernebb stadionját majdnem teltházzal, hasít a GDP növekedés és szétverte magát a ballib ellenzék – persze akikre csak befogott orral és szembekötve, de azért mégis.

Tovább »
Közzétéve: 2014. augusztus 18. Szerző: Edward Blake

Kimaxoltuk a GDP-t

Közzétéve: 2014. augusztus 15. Szerző: Sideburns

3.jpg

Év/év alapon 3,9 százalékkal nőtt 2014 második negyedévében a magyar gazdaság. A kritikusok magyarázkodnak, „véletleneznek”, bázisoznak és ciklusoznak, de az eredményjelző azt mutatja, hogy Európában a leggyorsabb ütemben Magyarország bővült. Ráadásul úgy, hogy a fő külpiacunknak számító Németország némileg visszaesett.

Tovább »
Közzétéve: 2014. augusztus 15. Szerző: Sideburns

Pásztor-óra

Közzétéve: 2014. július 14. Szerző: Hattori

pásztor-horz.jpg

Gondolhatjuk azt, hogy a törmelékes magyar balliberális oldal Pásztor Albert támogatásával szembe nézett önmagával? Felfogta, hogy mi a miskolciak valódi problémája és próbál tenni értük valamit? A válasz egész röviden nem. Nem a miskolciakon akarnak segíteni, hanem továbbra is önös érdekeiket nézik, amihez biodíszletnek most Pásztort találták meg.

Tovább »
Közzétéve: 2014. július 14. Szerző: Hattori
süti beállítások módosítása