Spíler

VAN valami magyar film

Közzétéve: 2014. november 10. Szerző: Hetty King

van2.jpg

Hosszú idő óta az egyik legjobb magyar filmet kapja az arcába az, aki megnézi Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan c. alkotását. Akár generációs kultfilm is válhat belőle, jóval komorabb pillanatokkal, mint a Török Ferenc-féle Moszkva térben.

Tovább »
Közzétéve: 2014. november 10. Szerző: Hetty King

Csillagok között

Közzétéve: 2014. november 07. Szerző: Edward Blake

1_4.jpg

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy az év legjobban várt sci-fije volt az Interstellar, a Csillagok között. És azt hiszem akkor sem, ha azt mondom, hogy az év egyik legnagyobb csalódása is egyben. Éppen ezért garantált, hogy az egyik legsikeresebb film és a legtöbb Oscar-díjat elnyerő alkotás lesz.

Tovább »
Közzétéve: 2014. november 07. Szerző: Edward Blake

Félidős választások – így buktak el a demokraták

Közzétéve: 2014. november 06. Szerző: Sideburns

obama.jpg

Gyengélkedő elnök, erőtlen külpolitika, egy álom vége. Nagyon csúnyán elverték Obamát és a demokratákat az amerikai félidős választásokon. Elpártoló fiatalok, szivárogtatás, vitatott pénzmozgások – így bukott el a „remény” és a „változás” hadserege.

Tovább »
Közzétéve: 2014. november 06. Szerző: Sideburns

A felkelő nap háza: itt az X-Faktor kihívója

Közzétéve: 2014. november 03. Szerző: Bárczi Benő

2_1.jpg

Most komolyan, ki az, aki képes a háromórás, kiszámítható, jéghideg X-Faktort végignézni?  A TV2 több év után talált egy olyan műsortípust, ami közvetlenebb, életszerűbb és átlagosabb. Nem láttuk még, hogy AGB Nielsenék háztartásában mi ment a hétvégén, de szerintünk veszíthet a profi az amatőrrel szemben.

Tovább »
Közzétéve: 2014. november 03. Szerző: Bárczi Benő

Választási fikciók, románcok és ufók

Közzétéve: 2014. október 30. Szerző: Sideburns

1_3.jpg

Két hetet kellett várni, de végre kijött a matek: „Tarlósnak és a fővárosi Fidesznek nem lett volna többsége a régi választási rendszerben”. Kár, hogy a fikció nagyon gyenge lábakon áll. Ha a Tarlósra adott szavazatokat vetítjük rá a régi szisztémára, akkor is összejött volna a Fidesz-többség.

Tovább »
Közzétéve: 2014. október 30. Szerző: Sideburns

Már nem a netadóról van szó

Közzétéve: 2014. október 29. Szerző: Edward Blake

netado.jpg

Tegnap másodszor tüntettek az internetadó ellen. A kormánynak ideje lenne komolyan elgondolkoznia, hogy valóban megéri-e a konfrontáció. Mert jelen esetben sokkal veszélyesebb az ellenfél, mint az EU vagy az USA: a tét ugyanis a következő generáció. 

Tovább »
Közzétéve: 2014. október 29. Szerző: Edward Blake

Szellemileg éhezők diadala - Költőből közellenség?

Közzétéve: 2014. október 21. Szerző: Bárczi Benő

1_2.jpg

Néhány nappal ezelőtt került föl a TMK (Tartalékos Munka Kerülők) facebook oldalára (arról most ne ejtsünk szót, hogy a munkakerülők szót egybe kell írni) egy fénykép az ötödikes irodalom tankönyvből, amin Varró Dani Hat jó játék kisbabáknak című verse szerepel. A poszt hihetetlen gyorsasággal söpört végig a világhálón, iszonytató indulatokat generálva. Az eset is jól mutatja: baj van az oktatási rendszerünkkel, nem a mostani ötödikessel, hanem azzal, amelyik ennyire ostoba, de arra nyíltan büszke zömtársadalmat nevelt ki.

Tovább »
Közzétéve: 2014. október 21. Szerző: Bárczi Benő

Hatpontos cselekvési terv az amerikai demokrácia megmentésére

Közzétéve: 2014. október 20. Szerző: OriginalSpíler

flag.jpg

Elkerülte a magyar sajtó figyelmét az egy héttel ezelőtti hír: az Egyesült Államok Kongresszusa vizsgálatra szólította fel a szövetségi igazságügy-minisztert norvég pénzek kapcsán. A minisztérium feladata lesz, hogy megvizsgálja az amerikai think tankek külföldi finanszírozását. A gyanú az, hogy a magyar társaikhoz képest jóval több nonprofit feladatot ellátó agytrösztök külföldi ügynöknek minősülhetnek. Aggódunk, és egyúttal várjuk az elhatárolódásokat.

Tovább »
Közzétéve: 2014. október 20. Szerző: OriginalSpíler
süti beállítások módosítása