Az Erdélyi Magyarság Egyesület minősíthetetlen stílusú, gyűlölködésben tobzódó bejegyzésre hívta fel a figyelmet pár nappal ezelőtt a komáromi Nokia dolgozók Facebook csoportjának egyik posztja alapján. Az önálló életre kelt bejegyzésben az a vád éri a bezárt Nokia-gyár felvidéki dolgozóit, hogy magyarországi magyaroktól vették és veszik el a munkát magyarországi gyárakban, mert nem beszélik a szlovákot, és nem merik fölvenni a magyar állampolgárságot. Magyarországi magyarként kérem ki ezt a leegyszerűsítő, lealacsonyító zagyvaságot.
Mindenképpen elszomorító, ha valaki elveszíti munkahelyét. Ki ne értené meg azt az egzisztenciális problémát, amit a rendszeres jövedelem kiesése, és egy új munkahely keresésének stressze válthat ki. Ennyiben, és csak ennyiben, érthető a levél szerzőjének fölháborodása. Ugyanakkor elszomorító, hogy gyűlöletfröcsögésének tárgya a felvidéki magyarság. (Akiknél a magyar állampolgárság felvétele amúgy is sokkal problémásabb, hála az érvényben lévő szlovák állampolgársági törvénynek.) Mintha nem a Nokia tehetne arról, hogy nem fogta fel időben a változó trendek szavát, és nagyon későn kezdett el használható okostelefonokat gyártani. Azért szűnt meg több ezer munkahely, mert a Nokia döntéshozói sorozatosan irgalmatlanul rossz döntéseket hoztak, amit a konkurencia könyörtelenül kihasznált.
Imádjuk fetisizálni a számadatokat, azt gondoljuk, hogy az nagyon objektív és fölényes tudást biztosít. De olyan naprakész és egyértelmű fölmérés hiányában, amely a magyarországi magyarok viszonyulását vizsgálja a határon túli magyarokhoz, célszerűbb kiindulni a személyes tapasztalatokból. Azokból a tapasztalatokból, amelyekből sajnos egy meghatározó réteg elég kevéssel rendelkezik. Ők azok, akik születési helyük és idejük miatt abban nevelkedtek, hogy náci-fasiszta és nem progresszív dolog határon túli magyar kisebbségeknek segíteni. Témájukat elve felhozni felérne egy harmadik bécsi döntéssel. Ők azok, akiknél gombóc képződik a torkukban még mindig, ha uniós-schengeni határokat lépnek át. Ők azok, akiket 10 évvel azzal lehetett riogatni, hogy munkások milliói jönnek majd Magyarországra. Ők azok, akiknek pusztán gazdasági problémaként lehetett interpretálni a határon túli magyar kisebbségeket. Ők azok, akik személyes élmények helyett csak tévéből tájékozódnak.
Kétségtelen, hogy a határon túli magyarokról való gondolkodás igen sokszínű Magyarországon. De látniuk kell a határon túli magyaroknak, hogy mindig is volt és talán növekszik egy új generáció, amelynek az nem szempont, hogy a határ melyik oldalára született valaki. A 10 évvel ezelőtti szavazás után cseperednek azok a közélet iránt érdeklődők, akik megtapasztalják és élvezik azt a menő kulturális sokszínűséget, amit a határon túliak az elmúlt években létrehoztak.
Nem igazán hallani olyan magyarországi esetről, amikor például a jobban prosperáló nyugat-dunántúliak megtagadták volna adójukat, mert nem kívánták támogatni Borsod-Abaúj-Zemplén megyét. Vagy dunaújvárosiak egyenesítenék a kaszát, mert sokan járnak be dolgozni a kínlódó Dunaferrhez. A nyílt levélben fölvetett problémához is nagyjából így kéne viszonyulnunk.
Illúzióim nincsenek, nem ettől fog megváltozni a világ. Csak jól esik megköszönni a határon túli magyaroknak azt a sok erőfeszítést, „aprómunkát”, amelyek miatt egyre jobb érzés jó értelemben véve magyarnak lenni Magyarországon kívül. És megköszönni a többieknek, hogy magyarok maradtak. Semmi közöm nincs a gyűlöletlevélhez, de magyarországi magyarként szeretném a leghatározottabban elutasítani.
