Aki járatos a magyar foci berkeiben, annak sajnos egy csöppet sem meglepő az, ami Újpesten történik. Ettől még mérhetetlenül szomorú a történet.
Mi folyik itt Újpesten?
Kövesd a Spíler bejegyzéseit a Facebookon is!
Aki járatos a magyar foci berkeiben, annak sajnos egy csöppet sem meglepő az, ami Újpesten történik. Ettől még mérhetetlenül szomorú a történet.
Nem biztos, hogy jó szemmel nézné a balliberális közönség, ha Mesterházy Attila Vona Gáborral vitázna. Márpedig az MSZP elnöke részéről ennek nem lenne semmi akadálya.
A magyar baloldal 2014-re látványosan szétesett állapotban esett be a választás előtti utolsó nagy közös bulira. Szuverenitásféltés, nemzeti jelképek használata keveredik kokárdás disznók és kaméleonok rémképeivel a szocialista szellem vasútján. Mivel nem kértek föl minket beszédre, de igencsak lenne mondanivalónk, ezért megírtuk előre a felszólalásunkat.
Összegyűjtöttünk 12 érdekes dolgot az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról. A forradalmárok is csak emberek voltak, akik az adott történelmi pillanatban rendkívülit hajtottak végre.
Egy évvel ezelőtt választották meg José Mario Bergoglio-t Ferenc pápává, miután elődje XVI. Benedek lemondott öreg kora miatt. Nagy várakozás előzte meg a konklávét, a liberálisok már a papi nőtlenség, a melegházasság kérdése, az abortusz és minden egyéb felszabadítását várták, „hiszen ennek kell lennie az Egyház útjának, ha haladni akar a korral”. Bullshit.
Nagy érdeklődéssel olvassuk a Mandiner „Ilyen ország pedig nincs” sorozatát. A legutóbbi részben azt írják: „A 2014-es helyzet azonban minden korábbi trükközést alulmúl: milyen dolog kitiltani a pártok kampányhirdetéseit a kereskedelmi adókról, majd kormányzati hirdetésekkel árasztani el azokat?”
A verdikt tehát az, hogy ennél még a szocik is jobbak voltak, mert volt legalább kicsi önmérsékletük. Kár, hogy a hirtelen felindulásból elkövetett blogolásba nem fér bele az alapvető tények előkaparása. 2006-ban, amikor a szocik voltak kormányon, a választásokat megelőzően, csak az utolsó hónapban négy minisztériumnál, azaz a tárcák töredékénél több mint 350 millió forintot költöttek kormányzati eredménykommunikációra (azaz többet, mint a mostani kormány az egész kampány alatt). Unalmas már, de leírjuk: ez az az időszak, amiről Ferenc testvér így nyilatkozott: „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.”. Ennyit az önmérsékletről.
Ettől a példától eltekintve régóta szomorúan nézzük a Mandiner vesszőfutását. Az oldalon úrrá lett a megfelelési kényszer, a titokzatos vágy az európai értelemben vett jobboldaliságért. Nem tudom van-e online megfelelője Debreczeni Józsefnek, de a Mandiner ma már pályázhatna a címre. Ezért persze jár egy-egy buksisimizés a baloldali értelmiségtől, hiszen ők legalább hűek maradtak az elveikhez. Bónuszként Mesterházy Attila is osztja a tartalmakat saját Facebook-oldalán.
Viszont az a rossz hírünk van, hogy a balos szürkeállomány az „európai értelemben vett” jobboldalt ugyanúgy gyűlöli, mint a mostanit. Talán csak egy fokkal kevésbé, mert az idő és a távolság sok mindent megszépít (így lett Thatcher gyűlölt ellenségből a 20. század egyik legnagyobb politikusa).
A Mandiner egyébként pár napja közölte újra 2007-ben közzétett „kormányprogramját”. Szerepelt benne a 200 fős parlament, a választókerületek lakosságszám-aránytalanságok miatti újraszabása, a munkáltatói járulékok csökkentése, a minimálbér adómentességének megszüntetése, a társasági adó csökkentése, a szolidaritási adó megszüntetése, a gázár-támogatások megszüntetése, oktatási programok a romák számára, a részmunkaidő támogatása, önkéntes tartalékos rendszer létrehozása, vagy éppen a családi adórendszer bevezetése.
Nos, ezek az akkor bátor ötleteknek tűnő dolgok azóta mind megvalósultak.
Nyilvánosságra lehetne hozni persze az egyébként már nem létező ügynökaktákat, el lehetett volna indítani a zöld forradalmat, kötelezővé lehetett volna tenni az emelt szintű érettségit és be lehetett volna tömni a négyes metró már elkészült alagútjait (ezek is szerepeltek a mandisok tervében). De az ország – a fel-felbugyogó kétharmados pökhendiség ellenére is – közelebb van ahhoz az állapothoz, amit ők 2007-ben megálmodtak.
Nem mindig értjük a problémáikat.
Folytatjuk a sort. Találtunk még érdekes és értékes tartalmakat a Zuschlag János által írottakban. Íme a második rész.
A Simon-botránnyal karöltve ismét nehéz helyzetbe kerültek a Kormányváltók, akinek a kampány utolsó heteiben ismét magyarázkodnia kell. Mesterházy Attila például csak annyit tudott nyilatkozni arra az újságíró kérdésre, mi a véleménye arról, hogy egyik bizalmasát, Simon Gábort tegnap őrizetbe vették: semmi. Valószínűleg hasonlóan kiforrott véleménye lehet arról is, hogy Zuschlag János könyvében leírja, Mesterházy is rendszeresen sétált be hozzá, és nyújtotta be „igénylistáját” arról, hogy mely pályázati pénzek hova kerüljenek. Gyurcsány Ferenc is eléggé kellemetlenül érezte magát egy öt perces vallatáson a Zuschlag-ügyről az ATV-ben, pedig ő az a politikus, aki bármilyen helyzetből kimagyarázza magát.
Az RMDSZ ismét kormányra került. 1996 óta nem volt olyan parlamenti ciklus, amikor ne lettek volna kormányon. Nem mindig a választáskor kerültek oda, hanem gyakran cserejátékosként, mint most is. Mi a titkuk? A politikai állandóság, ami a nyugati – köztük a magyar – politikai kultúra sajátja. Azt tudni kell, hogy Románia erősen a bizánci politikai kultúra hatása alatt van. Ha például valakit egy párt jelöltjeként megválasztanak képviselőnek, az nem biztos, hogy néhány hónap múlva nem a pont ellenkező előjelű frakció tagja lesz. Az idő pénz, szokták mondani a művelt amerikaiak. A pénz idő, szokták mondani a nemkülönben művelt román képviselők. Ebben a koordináta rendszerben pedig egy mindig egységesen mozgó, különösebb sztárallűrök nélküli politikai formáció aranyat ér, még akkor is, ha az a frakció nem mondható túl nagynak. Az RMDSZ titka nagyjából ez. De nézzük mit jelent az újbóli kormánytagság az erdélyi magyarságnak.
Ezerrel megy a matekozás az ellenzéki oldalon. Eldőlt: ha már nyerni nem tudnak, legalább veszítsenek csúnyán. A cél az, hogy a nagybetűs NYUGAT elhiggye: Magyarországon elcsalták a választást. Persze ezt előre meg kell alapozni „mértékadónak számító” nyugati profokkal. Csak ott lesz szaros a palacsinta, amikor a magyar balosok által írt sületlenségeket bekajálják és feldolgozzák. A végeredmény: sorozatos hülyeségek, a választópolgárok és a valóság figyelmen kívül hagyása.