Nagy érdeklődéssel olvassuk a Mandiner „Ilyen ország pedig nincs” sorozatát. A legutóbbi részben azt írják: „A 2014-es helyzet azonban minden korábbi trükközést alulmúl: milyen dolog kitiltani a pártok kampányhirdetéseit a kereskedelmi adókról, majd kormányzati hirdetésekkel árasztani el azokat?”
A verdikt tehát az, hogy ennél még a szocik is jobbak voltak, mert volt legalább kicsi önmérsékletük. Kár, hogy a hirtelen felindulásból elkövetett blogolásba nem fér bele az alapvető tények előkaparása. 2006-ban, amikor a szocik voltak kormányon, a választásokat megelőzően, csak az utolsó hónapban négy minisztériumnál, azaz a tárcák töredékénél több mint 350 millió forintot költöttek kormányzati eredménykommunikációra (azaz többet, mint a mostani kormány az egész kampány alatt). Unalmas már, de leírjuk: ez az az időszak, amiről Ferenc testvér így nyilatkozott: „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.”. Ennyit az önmérsékletről.
Ettől a példától eltekintve régóta szomorúan nézzük a Mandiner vesszőfutását. Az oldalon úrrá lett a megfelelési kényszer, a titokzatos vágy az európai értelemben vett jobboldaliságért. Nem tudom van-e online megfelelője Debreczeni Józsefnek, de a Mandiner ma már pályázhatna a címre. Ezért persze jár egy-egy buksisimizés a baloldali értelmiségtől, hiszen ők legalább hűek maradtak az elveikhez. Bónuszként Mesterházy Attila is osztja a tartalmakat saját Facebook-oldalán. 
Viszont az a rossz hírünk van, hogy a balos szürkeállomány az „európai értelemben vett” jobboldalt ugyanúgy gyűlöli, mint a mostanit. Talán csak egy fokkal kevésbé, mert az idő és a távolság sok mindent megszépít (így lett Thatcher gyűlölt ellenségből a 20. század egyik legnagyobb politikusa).
A Mandiner egyébként pár napja közölte újra 2007-ben közzétett „kormányprogramját”. Szerepelt benne a 200 fős parlament, a választókerületek lakosságszám-aránytalanságok miatti újraszabása, a munkáltatói járulékok csökkentése, a minimálbér adómentességének megszüntetése, a társasági adó csökkentése, a szolidaritási adó megszüntetése, a gázár-támogatások megszüntetése, oktatási programok a romák számára, a részmunkaidő támogatása, önkéntes tartalékos rendszer létrehozása, vagy éppen a családi adórendszer bevezetése.
Nos, ezek az akkor bátor ötleteknek tűnő dolgok azóta mind megvalósultak.
Nyilvánosságra lehetne hozni persze az egyébként már nem létező ügynökaktákat, el lehetett volna indítani a zöld forradalmat, kötelezővé lehetett volna tenni az emelt szintű érettségit és be lehetett volna tömni a négyes metró már elkészült alagútjait (ezek is szerepeltek a mandisok tervében). De az ország – a fel-felbugyogó kétharmados pökhendiség ellenére is – közelebb van ahhoz az állapothoz, amit ők 2007-ben megálmodtak.
Nem mindig értjük a problémáikat.
