Az unatkozó brüsszeli liberálisok a magyarok után most a lengyel kormány szívatásába kezdtek. A riadókürtöt a Soros által pénzelt „civilek” fújták meg, ötvenezres tüntetésüket pedig a Super Bowl szintjére fújta fel a nyugati média. Most a holland biztos lövi a lengyeleket az alkotmánybíróságuk függetlensége kapcsán. Kár, hogy Hollandiában egyáltalán nincs alkotmánybíróság.
Karácsonyi ajándék Brüsszelből: durva kettős mérce a lengyelekkel szemben
Kövesd a Spíler bejegyzéseit a Facebookon is!
Balázs mostanság olyan mindentudó bölcsnek állítja be magát, aki egyetlen őrzője az emberiesség lángjának, és akinek egy szépségkirálynőt megszégyenítő módon egyetlen célja a világbéke. Nem volt ez mindig így, sőt ha kellett, akkor általános iskolás diáklányt alázott testsúlya miatt.

A cég hazai menedzsmentjében mindösszesen csak egy nő foglal helyet. De Ákost azért büntetik, mert nem elég elkötelezett a nemi akadályok lebontásában. A Telekom azzal indokolta a szponzori szerződés felbontását, mert álláspontjuk szerint Ákos interjújában elhangzott szellemiség nem összeegyeztethető a Csoport hitvallásával és értékrendjével. Mert amúgy a cég annyira elkötelezett a nők irányában, hogy az igazgatótanácsban egy nő jut hét férfira…
A „múltat végképp eltörölni” jegyében a baloldal rendszeresen rátámad a történelmi, hagyományos és nemzeti értékekre. Minél tisztább igazság, annál inkább vitatják. Összegyűjtöttük a legdurvább támadásokat:
Kövér László szépen belecsapott a lecsóba tegnap a Fidesz kongresszusán. Kövér ugyanis azt merte mondani, hogy a legfontosabb az, hogy az embernek legyen családja. Nem csoda, ha mindez kiverte a biztosítékot liberáliséknál.
