A cég hazai menedzsmentjében mindösszesen csak egy nő foglal helyet. De Ákost azért büntetik, mert nem elég elkötelezett a nemi akadályok lebontásában. A Telekom azzal indokolta a szponzori szerződés felbontását, mert álláspontjuk szerint Ákos interjújában elhangzott szellemiség nem összeegyeztethető a Csoport hitvallásával és értékrendjével. Mert amúgy a cég annyira elkötelezett a nők irányában, hogy az igazgatótanácsban egy nő jut hét férfira…
A Magyar Telekom engedett a liberális tempónak, és ringbe szállt a „nagyon progresszív vállalat” vagyok versenyben, olyan kemény ellenfelekkel, mint a magyar himnuszt megváltoztatni kész Prezi. Ákos kirúgását többek között azzal indokolták, hogy a „Csoport elkötelezett abban, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítson és minden körülmények között fenntartsa a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot. Emellett kiemelt figyelmet fordít arra, hogy támogasson olyan kezdeményezéseket, sőt indítson olyan önálló programokat, amelyek lebontják a meglévő társadalmi és nemi akadályokat a munkaerőpiacon, és egyenlő feltételek és lehetőségek mellett teszik lehetővé mind a nők, mind a férfiak számára a magánéletben, és a munkában egyaránt sikeres élet megvalósítását."
Ha a Magyar Telekom ennyire komolyan veszi magát, és kirúgással bünteti Ákost a véleménye közlése miatt, akkor a fenti érvelés miatt a német anyacégnek ki kéne rúgnia a teljes magyar vezérkart, mert az nem felel meg az elvárt hitvallásnak. Számoljuk meg ugyanis, hogy hány nő dolgozik a felsővezetésben:
Az Ügyvezető Bizottság tagjai:
Christopher Mattheisen
Walter Goldenits
Gyenes András
Lakatos Péter
Máthé Balázs
Rékasi Tibor
Somorjai Éva
Szabó János
Az Igazgatóság tagjai:
Kerstin Günther
Christopher Mattheisen
Thilo Kusch
Günter Mossal
Mosonyi György
Frank Odzuck
Dr. Patai Mihály
Dr. Ralph Rentschler
A Felügyelő Bizottság tagjai:
Dr. Pap László
Dr. Bitó János
Bujdosó Attila
Dr. Illéssy János
Dr. Kerekes Sándor
Konrad Kreuzer
Lichnovszky Tamás
Martin Meffert
Őz Éva
dr. Salamon Károly
Varga Zsoltné
Dr. Konrad Wetzker
Az eredmény: 25 férfi és 3 nő. Ennyit az akadályok lebontásáról.
Ákos interjújából felkapták azt az egy percet, amivel lehet egyet vagy nem egyet érteni. Nagyon vicces ugyanakkor ezek után a multinacionális vállalattól egy olyan bullshit közleményt olvasni, ami a nők előtt tornyosuló munkaerőpiaci akadályok lebontásáról szól.
Inkább van arról szó, hogy a Magyar Telekom egy nagyon bátor döntésnek állítja be a szerződés felmondását, hogy a manapság nagyon divatos progresszív, és társadalmilag elkötelezett vállalat képét mutassa. Jobb volt megelőzni a bajt Ákos büntetésével, minthogy kiderüljön ez a botrányos nemi arány?
Persze a nemek közötti egyenjogúságát Magyarországon az Alaptörvényben és diszkriminációellenes jogszabályokban rögzítette a magyar állam, a Telekomnak nem kell semmilyen elkötelezettséggel maszatolnia, nem tőlük függ ez a dolog. Ha pedig ez nem teljesül, akkor nyitva állnak a megfelelő fórumok a törvényellenes megkülönböztetés bizonyítására.
Az egyenjogúság tehát létezik, az adott férfi vagy nő teljesítménye dönti el, hogy milyen pozícióra alkalmas valaki, nincs kötelező kvóta. Biztos ez a legfőbb szempont a Telekomnál is a munkavállalók kiválasztásánál. De ha mégsem így gondolják, akkor elmondhatják a véleményüket, vagy jó példával elől járhatnának. De ez úgy látszik nem fontos. Fontosabb volt egy hamis vállalati imidzs érdekében behódolni a liberális véleményterrornak, és Ákost kirúgni, mert meg merte osztani a véleményét.