Spíler

TOP 5 hiszti Kövér mondatai miatt

Közzétéve: 2015. december 16. Szerző: NigelF

image_4.jpeg

Hihetetlen hisztériába kezdtek a balliberálisok. Most éppen az a bajuk, hogy Kövér László azt merte mondani, hogy az önmegvalósítás legszebb formája egy nő számára egy gyermek. És másnap még azt is hozzátette, hogy egyébként ő is sokkal büszkébb arra, hogy apa és nagyapa, mint házelnöki pozíciójára, mely minőségében mégiscsak Magyarország harmadik legfőbb közjogi méltósága.

A hisztéria azonban nem csillapodik. Azok kiabálnak ma a leghangosabban arról, hogy micsoda dolog, hogy Kövér László megmondta, hogy ő mit tart helyesnek, akik nap mint nap meg akarják mondani, hogy miről mit gondoljunk. Virágozzék száz virág. Nézzünk meg hát pár visszafogott, higgadt, nyugodt reakciót demokratikus és a párbeszédre mindig nyitott politikustól és értelmiségitől.

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért politikusa szerint1934-ben Göbbelsnek volt egy nagyon hasonló beszéde, hogy tulajdonképpen a nőnek az elsődleges feladata az, hogy szépek legyenek és hogy tartozzanak valakihez és gyereket szüljenek. […] Az a legdühítőbb, hogy ők így gondolkoznak. Ezzel a 19. századi mentalitással, hogy van a férfi, és akkor valahol itt van a nő.” Szabó Tímea egy interjún belül játszotta ki a mucsai és a náci kártyát is. Azért ez nem kis teljesítmény, valljuk be. Egyébként levezetése alapján ugye Hitler autópályákat épített, Orbán Viktor is autópályákat épített, tehát Orbán Viktor egyenlő náci. Nagyjából ugyan ennyi a párhuzam. De hogy a 19. századi mentalitással mi a gond? Engem aztán nem sért meg azzal, ha Széchenyihez vagy Eötvöshöz hasonlít.

Szabó Tímea

De Karafiáth Orsolya írónak sem kellett a szomszédba menni egy jó nácizásért. „Anna Maria Sigmund A szexuális élet nem magánügy – Szexualitás a Harmadik Birodalomban című könyvében például a náci Németország nőszemlélete rajzolódik ki igen praktikusan. Nem mintha bármi egyéb módon párhuzamot szeretnék vonni, de érdemes a könyvet elolvasni, és rácsodálkozni, hová vezethet, ha az állam be óhajt telepedni a hálószobákba, illetve a női testbe, akaratba is.” Karafiáth nem akar párhuzamot vonni, de persze azért megvonja. Ahogy későbbi soraiban természetesen a kommunizmussal is megvonja a párhuzamot. Klasszikus liberális formulával: „én nem állítom azt, hogy Kövér László egy náci-kommunista szexista… de azért azon érdemes elgondolkodni, hogy…” Világos beszéd.

Persze Szél Bernadett is odabökött egyet a kormánynak. Bizonyítandó, hogy több női politikusra lenne szükség. Nehogy már az LMP lemaradjon a PM mögött. Széll őszintén reméli, hogy az első éjszaka jogát nem akarja visszavezetni a Fidesz. Talán nem is lenne érdemes kommentálni, ha nem az LMP társelnökéről lenne szó. De elvégre lehet más a politika, látjuk is „mennyire kilóg a sorból” kijelentésével. Üde és friss levegő az áporodott naftalin szagú ellenzékben.

Szél Bernadett

Szanyi Tibor is megérkezett a végére, akinek az orwelli világ és a középkor jutott eszébe. No meg az, hogy szerinte a megátalkodott Fidesz már az általános iskolától kezdve azt sulykolja a gyerekekbe, hogy a fiúk és a lányok szellemi képességeikben eltérőek. Vicces tény, hogy több lány jár egyetemre és több lány is végzi el azt, tehát akkor mégsem megy eléggé a sulykolás.

Szanyi Tibor

A legviccesebb ugyanakkor talán az Y-Generáció volt. Ők az Együtt ifjú titánjai, ha valaki nem tudná. Na most őket Kövér férfiként is megsértette, nem csak nőként. Mit megsértette, megalázta. „Engem aláznak meg, mert azt feltételezik, hogy édesanyám engem az édesapámnak szült. Engem aláznak meg, mert azt feltételezik, hogy unokaként létem célja nagyapám boldogítása, mert anyámnak ez volt az önmegvalósítás legmagasabb minősége. Engem aláz meg, amikor azt feltételezi, hogy páromat nem egyenlő félként, társként szerethetem, hanem ő hozzám tartozik és nekem szül gyereket. Nekem ne szüljön senki gyereket, a szerencsétlen gyerek pedig pláne ne valakinek szülessen.”

image_16.jpegY-Generáció

Inkább kapjatok be egy Snickerst, mert megint dívává változtatok.

Közzétéve: 2015. december 16. Szerző: NigelF

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr798177156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása