Enyedi Ildikó filmje a hét végén a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az Arany Medvét. Ahogy azt már a liberális iparági sztenderd diktálja, Enyedi nem felejtett el egy jó nagyot belerúgni Magyarországba.

Újraéledt a szadeszos panoptikum. Most éppen nem Kossuth és Batthyány viaszfiguráját hordozzák körbe liberális etalonként, hanem Andrássy Gyula grófot menekültezik le. Láthatóan zavarja őket, hogy Magyarországnak van határa, sajnos a hülyeségüknek nincs.

A mindenkori baloldali álláspont szerint „csináld az ellenkezőjét annak, amit a Fidesz csinál, és építs erre politikát”. A 2024-es budapesti olimpia kapcsán a baloldali pártok ismét bebizonyították, hogy képesek mindennel és mindenkivel szembefordulni, ha önös érdekeik azt kívánják. Még saját korábbi önmagukkal is.

Nagyinterjút adott Botka László a Kettős Mércének. Szeged polgármestere úgy viselkedik, mintha eddig csak egy egyszerű városvezető lett volna. Úgy csinál, mintha nem lenne 1994 óta a magyar nagypolitika része. Érthetetlen, hogy miért teszi: a ezt magyarok már Bajnainál sem ették meg.

A kivándorlás terén is más egy kicsit a helyzet, mint ahogy azt a Gyurcsány-Bödőcs-Szanyi tengely beállítja. A liberális böszmék és bohócok állításával szemben, nemhogy túl sokan mennek el Magyarországról, de az összes szomszédos ország közül, sőt az összes visegrádi és balti ország közül (!) nálunk a legalacsonyabb a külföldön élők aránya.

Van itt ez a tüntisorozat Romániában. És ismerjük azt a jelenséget, amikor a baloldal saját népét leköpve, lesajnálva bezzegromániázik. És vannak nagy névre áhitozó kommunikációs blöffemberek, akik a helyzet ismerete nélkül a googletudástól megrészegülve állítják szembe a román és a magyar helyzetet. Ez a cikk most nekik készült. Gyorstalpaló Romániából.

Nem telt el egész 48 óra sem azt követően, hogy Fletó odacsapott a sötétben bujkáló Lengyel és Botka Lászlóknak, csírájában fojtva el az antifletóista ellenforradalmat, máris újabb Lászlót leplezett le. Gyurcsány ugyanis elkotyogta, hogy Majtényit először nem is a „civilek” kérték fel, ez csak „taktika” volt.

Van abban valami furcsa és megmagyarázhatatlan, ahogy az élet ismétli önmagát az MSZP meg a környéke által rendezett mikroszkóp színpadon. Négy éve ilyenkor, aki élt és mozgott a szoclib értelmiség környékén, a nevezetes Bitó-szalonban tologatta a balos hadtesteket a terepasztalon. Van még lejjebb: Bitó helyett 2017-ben (!) a magyarságát szégyenlő Lengyel Lászlót emlegetik a casting lebonyolítójaként. 

Veretes cikk jelent meg a tegnapi napon a Figyelő helyzetéről a 444-en. A cikk többek közt arról tudósít, hogy Schmidt Mária, a Figyelő új tulajdonosa hogyan is „barmolja szét” a hetilapot. A valóság ennél kicsit bonyolultabb.

Jól emlékszem, amikor 1992-ben először hallottam Freddie Mercury és Montserrat Caballé Barcelona című számát. Monumentális, ünnepélyes dal, amely a mai napig meghatározza első olimpiai élményemet. Emlékszem Egerszegi Krisztinára és Darnyi Tamásra is, meg arra, hogy mennyire lekötött az olimpia már kisgyerekként is.