Spíler

Botka László = Bajnai 2.0, az ember, aki ott sem volt

Közzétéve: 2017. február 16. Szerző: Edward Blake

6912907_da7ecdaef8fba991d353add9440e94b8_wm.jpgNagyinterjút adott Botka László a Kettős Mércének. Szeged polgármestere úgy viselkedik, mintha eddig csak egy egyszerű városvezető lett volna. Úgy csinál, mintha nem lenne 1994 óta a magyar nagypolitika része. Érthetetlen, hogy miért teszi: a ezt magyarok már Bajnainál sem ették meg.

Gigahosszú interjút adott Botka László a Kettős Mérce nevű blognak. Az önmagát miniszterelnök-jelöltnek felkent politikus élesen bírálta a korábbi baloldali kormányokat is:

„Huszonhét éve vagyok politikus, habár sosem voltam kormányzati pozícióban. Amikor kormányoztunk is, sose rejtettem véka alá, ha valami nem tetszett.”

Az a büdös nagy helyzet, hogy Botka 1994 óta – egy ciklus kivételével – képviselő volt, egészen 2014-ig. A parlament történetében Botka a volt a legfiatalabb képviselő. Vagyis az arra irányuló próbálkozások, hogy úgy állítsák be, mintha ő eddig kizárólag Szegeden politizált volna, egy érdekes imázsváltásnak tűnnek inkább, mintsem a valóságnak. Botka végigkotlotta a Horn-kormányt, ott ült a Bokros-csomag alatt, tagja volt a parlamentnek az első Orbán-kormány idején is, majd támogatta szavazataival a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányokat. Ennek ellenére most úgy csinál, mintha ő ott sem lett volna. Kifejezetten szép pillanat, amikor sajátjait és korábbi önmagát is megtagadja:

„a szocialisták állandóan megszorítanak, és amikor megszorítanak, akkor pont annál a rétegnél kezdik, amelynek egyébként az érdekeit kellene képviselni. Ha hirtelen pénz kell, mert kitör a gazdasági világválság, akkor elsőnek azonnal a tizenharmadik havi nyugdíjak elvétele jut eszünkbe, a bankadó vagy a nagy multicégek megadóztatása helyett.”

A kérdés leginkább az, hogy Botka miért első szám harmadik személyben beszél erről az időszakról, a mindvégig indokolt többes szám első személy helyett. Ugyanis Botka László szolgaian megszavazta a megszorításokat.

Megszavazta a tandíjat.

Aztán megszavazta a 13. havi nyugdíj elvételét.

Sőt, megszavazta a 13. havi fizu elvételét a közalkalmazottaktól.

Mindezek tükrében érdekes igazán ez a Bajnai Gordon fénykorát idéző diszkrét pislogás. Az ember, aki úgy tesz, mint aki ott sem volt. Mintha semmilyen felelőssége nem lenne mindabban, hogy Magyarország 2010-re odajutott, ahová. A csőd szélére. Csak azért nem dőlt össze teljesen a magyar állam, mert az elvtársak – köztük a régi jó Botka elvtárs – felvettek egy valag pénzt az IMF-től.

A szocik bukott választmány elnöke – ez is Botka volt – beszélt az ellenzék széttagoltságáról is, amiért persze Orbán Viktort és hatalmi machinációit teszi felelőssé. De valóban a Fidesz áll a baloldal atomizált állapota mögött? Nem úgy volt az, hogy Gyurcsány Ferenc lépett ki társaival az MSZP-ből és osztotta meg a pártot? Aztán nem az MSZP volt miniszterelnöke, Bajnai Gordon, valamint Gyurcsány Ferenc volt kabinetfőnöke csinált új pártot Együtt néven? Nem a Bajnai-Szigetvári tandem osztotta meg az LMP-t, aminek vége a pártszakadás és a Párbeszéd létrejötte lett?

A jó öreg VaciLaci úgy tesz, mintha az elmúlt 23 évet ő Szegeden egy páholyból nézte volna végig, miközben a baloldal előbb az országot, aztán önmagát vágta tönkre. Átcímkézett lőtyönfitty.

Közzétéve: 2017. február 16. Szerző: Edward Blake

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr7312265494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása