
A DK-ra, Gurcsány Ferenc pártjára, valamint az MSZP-re, és az őket majmoló liberális megmondó emberekre is rászakadhatna a plafon. Szó szerint. Néhány gondolat az indexes interjú és az arra adott ellenzéki reakciók kapcsán.

A DK-ra, Gurcsány Ferenc pártjára, valamint az MSZP-re, és az őket majmoló liberális megmondó emberekre is rászakadhatna a plafon. Szó szerint. Néhány gondolat az indexes interjú és az arra adott ellenzéki reakciók kapcsán.
A szebb napokat látott Hír TV tegnap igazán mélyre süllyedt, Kéri László ugyanis valódi magyargyalázást mutatott be Kálmán Olga vendégeként. Kéri és Kálmán beszélgetése nemcsak azért megdöbbentő, mert a Hír TV-n hangzott el, hanem azért is, mert tartalmában tényleg az 1950-es éveket idézte.
Szél Bernadett és az LMP mondta a valaha volt legjobb március 15-ei beszédet. Nem vicc! Az LMP társelnökének a következő kérdést sikerült feltennie:
6 millióba fáj a magyar államnak, hogy nem engedett be két bangladesi bevándorlót Magyarországra. Elképesztő!

Teljesen mindegy, hogy együtt vagy külön, március 15. vagy október 23., a magyar baloldal lényege nem változik. Juhász és Büki Zotya, meg a maroknyi vadlibsi bohóckodása, és persze Gyurcsány Fletó Pilvaxnál hagyott ronda koszorúja kifejez mindent a baloldal nemzettudatáról. Ennyit tudnak, meg a nevüket, illetve bocsi: azt sem!

A legjobban mégis Majtényi Lászlón szórakoztunk. A baloldal jelöltje karikatúraszerűen idézte meg az 1990-es évek liberális dogmatizmusát. Az Iványi Gábor és Gulyás Balázs társaságában megjelent Majtényi László pontosan azt hozta, amit várhattunk tőle, csak kicsit még esetlenebbül.
Szegény momentumos hülyegyereknek először volt része abban, hogy milyen az, amikor nem kérdez alá a média. Taknyolt is egy szép nagyot.
Simicska Lajos fia az új jobbikos portálnak kijelentette: „a következő parlamenti választás igazi, valós tétje egyetlenegy dolog, mégpedig az, hogy Vona Gábornak sikerül-e megszerezni a kétharmadot”. Innentől kezdve teljesen nyilvánvaló, hogy a Simicska-birodalom beállt a Jobbik mögé.

Molnár Gyula az Aréna vendége volt kedden, és hát voltak kifejezetten erős mondatai, amelyeket érdemes rögzítenünk. Molnár ráadásul nevezhet „a hét politikai elemző pártelnöke” címre is. Ez ugyan szereptévesztésre utal, de legalább valamiben szocialisták vezetője is élen jár. Összegyűjtöttük az öt legérdekesebb megállapítást az interjúból.
Botka László egy interjúban vázolta a programját: hatalomra kerülése esetén az ország legelmaradottabb régióiban bevezetné az alapjövedelmet. Vagyis ugyanazt a felelőtlenül osztogató politikát hirdeti, amivel az MSZP 2010-re a csőd szélére juttatta az országot. Botka munkahelyteremtés helyett ismét segélyt osztana, ezzel éppen azoknak a helyzetét rontaná, akiken elvileg segíteni szeretne.