Nagyot fordult a világ néhány év alatt. Nemrég a balliberálisok még gúnyosan nevettek azon, hogy Matolcsyt utolsó előtti helyre rangsorolta a Financial Times, mikor összeállította az Európai Unió pénzügyminisztereinek rangsorát. Mi persze akkor is emlékeztünk rá, hogy Oszkó Péter szintén utolsó előtti volt, és Veres János is az utolsók között szerepelt. Most viszont Varga Mihály lett az év legjobb pénzügyminisztere a kelet-közép európai régióban az Emerging Markets szerint, és ezt nemcsak magának, de elődjének is köszönheti.
Varga munkájának elismerése elsősorban Magyarország teljesítményének szól. Az elmúlt két évben hatalmas fordulat következett be az ország gazdasági teljesítményének megítélésében. Egyre többen kénytelenek külföldön is elismerni, hogy Orbán valamit nagyon jól csinál. „IMF-kölcsön nélkül képtelenség finanszírozni ezt az országot, mert piaci bizalomra nem alapozhat ez a kormány” – emlékezhetünk vissza Petschnig Mária Zita, Vértes András, Lengyel László és a többi hiteles, komoly közgazdász szavaira, amikor az IMF-hitel mellett kardoskodtak. Ki emlékszik már erre? Kiment a csőd, bejött a rezsicsökkentés. És ez nem volt magától értetődő. Vessünk egy pillantást a görögökre. De szerencsétlen horvátok se láttak már gazdasági növekedést vagy hét éve. Idén talán meglehet nekik a 0,2 százalék.
De mi az eddigi eredmények kulcsa? Szerintünk részben ennek az egyszerű összefüggésnek a felismerése: kormányzás ≠ elméleti közgazdaságtan. A pöffeszkedő, differenciálegyenletekből épült modellvilágban élő ortodoxok persze már 2010-ben kiátkoztak mindenkit, akinek bármi köze is volt a jobboldali kormányzáshoz. Persze pont ezek azok a közgazdászok akiknek megáll a tudása, ha nem a katedráról kell osztani az észt vagy nem tankönyvet kell gyártani. A kormányzás politikai munka, amihez bátorság és olyan kreativitás kell ami nincs benne a tankönyvekben. Nem arról van szó, hogy ne kellene ismerni a tudományos összefüggéseket, hanem arról, hogy ennyi nem elég. Jánisz Varufakisz hiába volt a játékelmélet nagymestere, az elmélet nem elég. A gyakorlat nagymesterének kell lenni. Ez kell az adóelkerülő és pénzszivattyúként működő multik megadóztatásához, a nemzeti tulajdon visszaszerzéséhez (Mol, Rába, közműszolgáltatók, bankok stb.), a rezsicsökkentéshez – amivel a földre lehetett rántani az inflációt –, és ez kellett a devizahitelek forintosításához is. Emlékezzünk csak vissza 2015 elejére: a svájci jegybank váratlan döntése után úgy elszállt a svájci frank árfolyama, hogy még a belvárosi szír csencselők is három napig dörzsölték a szemüket. Ekkor már a nemzetközi sajtó is megírta, hogy állat jó húzás volt a devizahitelek forintosítása. Ha nem lépte volna meg a kormány, a magyar gazdaság és a devizahitelesek azóta is szenvednének. GFG gyűjtése szerint a Reuters ekkor már így írt Magyarországról:
„Magyarország egy lépéssel mások előtt járt az árfolyamrögzítéssel.”
A Bloomberg szerint:
„Bár sokat kritizálták a bankokat büntető intézkedései miatt, Orbán Viktor magyar miniszterelnököt most hősként üdvözlik, mert elhárította a pénzügyi katasztrófát, amikor megszabadította az országot a milliárdos nagyságrendű svájci frank alapú hitelektől.”
A forintosítás után a gazdasági növekedési adatainkról is elismerően írt a nemzetközi sajtó, például a Financial Times:
„Sok kommentátor és politikai ellenfél azt jósolta, hogy Orbán gazdaságpolitikája gazdasági katasztrófához fog vezetni. Ehelyett nagy meglepetésként érte őket az ország nem várt, robusztus növekedése.”
A multik bevonásának szükségessége az igazságos közteherviselésbe ma már szinte evidenciának számít. Sőt, még a Világbank és az IMF is egyre többet beszél arról, hogy a multik hogyan kerülik ki az adózást. Nos, jobb későn, mint soha.
A pénzügyminiszterünk már sereghajtóból éllovas lett. Reméljük a magyar nemzetgazdaságra is ilyen pálya vár. A Komoly Magyar Közgazdászoknak pedig azt üzenjük, hogy vátesz és fölényes értelmiségi helyett próbáljanak inkább szerény tudósként viselkedni.
