Spíler

Kéri megfejtette: a magyarok kulákmentalitása miatt népszerű Orbán

Közzétéve: 2017. március 21. Szerző: Edward Blake

keri.jpgA szebb napokat látott Hír TV tegnap igazán mélyre süllyedt, Kéri László ugyanis valódi magyargyalázást mutatott be Kálmán Olga vendégeként. Kéri és Kálmán beszélgetése nemcsak azért megdöbbentő, mert a Hír TV-n hangzott el, hanem azért is, mert tartalmában tényleg az 1950-es éveket idézte.

Kéri László: "Én arra gondoltam - most már tudom két-három napja, hogy jövök az új munkahelyére -, hogy szeretnék elmondani valami olyat, amit sose tudtam se megírni se elmondani a korábbi beszélgetésekben sem, hogy mi az az újdonság - ugye a korábbi műsorokban éveken keresztül megkérdezte tőlem, hogy

mégis mért van az, hogy a Fideszt a társadalom látható többsége szereti?

 [...] Van úgy, hogy a népszerűség oka valami rémesen sötét dolog. És nem tudom, hogy mit tudok én ebből most elmondani magának. Csak annyit szeretnék így vázlatszerűen elmondani, hogy permanensen visszaél a magyar politikai kultúra örökségének a rosszabbik arculatával. [...] Egy elem az nekem nagyon zavaró és most megpróbálom - legfeljebb nem jutunk a végére - szóval azon gondolkodom, hogy mi a vonzereje ennek a magatartásnak, ennek a macsó, ennek a gazdagodásorientált, megmutatjuk bármi áron a külvilágnak, mindenkinek, ezt nem tudom másként, munkacímen azt mondom:

ez a kuláktempó.

[...] A szerzés, az önmagáért való szerzés öröme. Ez a faja kulákmentalitás a magyar társadalomnak szerintem nagyon nagy részében rejtett örökségként ott van. [...] Gyorsan mondok néhány dolgot. Az 1949-es népszámlálásnál a magyar társadalomnak majdnem kétharmada mezőgazdaságból élt, falun lakott. Tehát még mi a mi szüleinknek meg a közvetlen előttünk lévő korosztályoknak is hihetetlen szoros kapcsolata van azzal a paraszti magyar társadalommal, amelynek a mentalitása sok szempontból falusi, de tulajdonfosztott és minden áron az volt a vágya hogy egyszer az enyém legyen valami, az istálló, a juhnyáj, a szomszéd birtok. [...] Ez lett ennek a Fidesz-korszaknak a lényege. [...]

Ez a fajta későkulák mentalitás, ez a gyűjtögetés, a tulajdonszerzés öröme. [...] A magyar társadalomban szerintem milliókban ott van ez a szubkulturális érzület."

itt ér véget az idézet. Most tegyük zárójelbe, hogy az „önmagáért való szerzés öröme” egyébként a kapitalizmus lényege. A szöveg stílusa és a magyar nép megvetése az, ami botrányos ebben a szövegben. Kálmán Olga mindettől nem határolódott el, hanem annyit mondott, hogy érti és már tovább is gondolta. Úgy tűnik tehát, hogy a Simicska-média az 1950-es éveket idéző, magyargyalázó, kommunista gondolatokat propagál.

Várjuk a még meglévő gerinces munkatársak tiltakozását, ha vannak még ilyenek arrafelé.

Közzétéve: 2017. március 21. Szerző: Edward Blake

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr9912359231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása