Az Európai Parlament elnöke szerint a kvótareferendum annak az 1300 migránsnak az elutasításáról szól, akiknek hazai elhelyezését Magyarország megtámadta az Európai Bíróságon. Komoly menet elébe néznek az Európai Unió megújulását szorgalmazók. Pozsonyban hamarosan összeülnek az Európai Unió 27 tagországának kormány- és államfői, hogy megtanácskozzák az Unió jövőjét. Jó lenne Schulz jövőjével kezdeni, aki az Európai Parlament elnökeként azzal sincs tisztában, hogy miről szól az október 2-iai népszavazásunk.
Martin Schulz ennyire hülye vagy szándékosan hazudik?
Kövesd a Spíler bejegyzéseit a Facebookon is!
Pörögnek az események, szinte minden ellenzéki párt beleáll a népszavazási kampányába. Kivéve a legnagyobb ellenzéki formáció pozíciójára hajtó Jobbikot. Vona Gábor hintázását szép lassan kikezdi a rozsda, ha cselekvés helyett csak a Jobbik lelkéről képes lamentálgatni.
Áttört a radikális AfD Angela Merkel tartományában, a párt olyanokat is meg tudott szólítani, akiket a hagyományos pártok nem. A kampány fő témája a bevándorlás volt, mely jelentősen átrendezte az erőviszonyokat. Ugyanakkor kérdéses, hogy az AfD lendülete megtörik-e a kozmopolitább Berlinben.
Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK volt alelnöke nyíltan kimondta, hogy a DK elsődleges célja az MSZP megsemmisítése. Erre mit csinál az MSZP elnöke? Leül egy DK-sal fórumozni. Stockholm-szindrómában szenved az MSZP?
Nevet és logót vált a Párbeszéd Magyarországért. A 3 éves párt megérett a megújulásra. A legjobb logók közül válogattunk.
Bayer Zsolt augusztus 20. alkalmából megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. A régi komcsi értelmiség már legalább 20 éve próbálja levadászni Bayert, sikertelenül. Utolsó nagy rohamra indultak hát most a Nagy Aláírók. Komolyan azt hiszik, hogy 10-ből 10 ember nem szarja le, hogy visszaadják lovagkeresztjeiket. De a kérdés inkább az, hogy ezek az utolsó kommunisták egyáltalán hogyan kaphattak ilyen kitüntetést „munkásságukért”? Lássuk a kommunista mártírokat, akik visszaadták keresztjüket, és akiktől azért még elvárnánk.
A német pénzügyminisztérium legfrissebb becslése szerint huszonkilencbillió-tizenhatmilliárd forintnak megfelelő összegbe fog kerülni 2020-ig a Németországba érkezett 1,5 millió migráns integrációja. A bevándorlók ugyanakkor már most is jelentős terhet rónak a szociális ellátórendszerre. Míg a németek körében 7,7, addig a külföldiek körében 18 százalék a Hartz IV típusú segélyből részesülők aránya.
Az elmúlt napok terrortámadásai megdöbbentették a világ közvéleményét: immáron a németek is célponttá váltak. A würzburgi, a müncheni és az ansbachi terrorcselekmények azonban sajnos csak a jéghegy csúcsát jelentették. Ezt támasztja alá egy az országos sajtótermékek által konzekvensen ignorált civil kezdeményezés is.