Spíler

És le merték írni: az FreeSZFE szolidaritását fejezi ki a Zeneiskola növendékeivel

Közzétéve: 2021. február 10. Szerző: Siimii

szfe.JPG

Igen, jól látjuk. A pofátlanságnak balliberáliséknál nincsen határa. 

Történt ugyanis, hogy a DK-s Niedermüller Péter által vezetett VII. kerületi önkormányzat bejelentette, hogy a Várkonyi Zoltán Alapítvány - amely mögött az SZFE-s bátor "ellenállók" vannak - nyerte el a Damjanich utca 4. szám alatti, frissen felújított épület bérleti jogát. Ez lenne az a "független alkotóműhely", amelyet a saját egyetemüket elfoglalók hoztak létre, így végre egy "kreatív és bátor művészcsapat" költözhet be a házba. Örömködjünk!

A dolog érdekessége, hogy az épületet a korábbi fideszes vezetés újította fel, a tervek szerint pedig zeneiskola lett volna ott, 600 zenélni vágyó diákkal. A zenészeket természetesen - jó komcsi tempóval - mindenféle előzetes értesítés nélkül vágták ki az új ingatlanból. Ahogy kell.  

És hogy mi a legvérlázítóbb az egészben? Az, hogy az ingatlant mostantól birtokló FreeSZFE Egyesület le merte írni: szolidaritásukat fejezik ki a zeneiskola növendékeivel és mestereivel. Azzal a zeneiskolával, amelytől éppen most happolták el az ingatlant.

Egészen pontosan úgy fogalmaztak: 

"Jelen pillanatban nem látunk lehetőséget a konkrét ügy megoldásában való szerepvállalásra, ugyanakkor igyekszünk tovább tájékozódni a körülményekről, és saját történetünk fényében morális kötelességünknek tartjuk az előző évtizedek Színház- és Filmművészeti Egyeteméhez hasonlóan kizsigerelt és magára maradt állami fenntartású intézményekkel való párbeszéd kezdeményezését.
A magyarországi művészetoktatás autonómiájának helyreállításához elengedhetetlen, hogy az atomizált alkotótársadalom sorsára hagyott közösségei egymásra találjanak és együttműködjenek."

Ismerjük ezt a típusú szolidaritást. Ugyanis emlékszünk még arra, hogy Gyurcsányék, miközben minden héten szolidaritásukat fejezték ki a cigányság helyzetével kapcsolatban, az áltuk vezetett titkosszolgálatokkal karöltve minium szemet hunytak a szélsőségesek fegyverbeszerzései törekvései fölött a romagyilkosságok idején. A rossz nyelvek szerint ennél messzebbre is merészkedtek..

De emléthetnénk azt is, hogy Gyurcsány Ferenc és felesége egy olyan, hányatott sorsú Szemlőhegy utcai villában lakik, amelyet először a nyilasok, majd a kommunisták vettek el a zsidó tulajdonosától. Dobrev Klára egyébként potom 9 millió forintért szerezte meg a villa egyik házrészét, mint szociális bérlakást. Dobrevnek ráadásul a teljes vételárat sem kellett kifizetnie készpénzben, mindössze annak 10 százalékát. A fennmaradó összegre pedig 25 éves részletfizetési kedvezményt kapott, hogy aztán rögtön el is adhassa az ingatlan hasznosításai jogát a Gyurcsány Ferenccel közös vállalkozásnak, a Fittelina Kft-nek. Ennyit a szolidaritásról.

Az már csak hab a tortán, hogy az SZFE-sek az előző épületüket is így kapták: csak azt a Református Egyháztól, nem pedig egy Zeneiskolától. 

Moral insanity level végtelen. 
Közzétéve: 2021. február 10. Szerző: Siimii

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr816422632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása