Az elmúlt évben bebizonyosodott, hogy az EU vezető politikusai elképesztően irracionális döntéseket képesek meghozni, az amerikai és európai közvéleményt is mély elégedetlenség feszíti, miközben a rendszert megkérdőjelező politikusok emelkednek fel az Atlanti-óceán mindkét partján. Már a New York Times-ban is a liberális rend repedéseiről cikkeznek. Úgy tűnik, tényleg bármi megtörténhet.
Az elmúlt huszonöt évben, a vasfüggöny leomlása óta szinte érinthetetlennek tűnt a liberális modernitás felépítménye. Nem mintha tökéletesen működött volna, de igen nehéz volt elképzelni valamiféle gyökeres fordulatot. Az 1990-es évek liberális konjunktúrája után jött ugyan dot-com válság, 9/11 és befuccsolt közel-keleti háborúskodás, sikertelen európai alkotmányozás de a nyugati politikai elitek pozíciója végig szilárd maradt. A brüsszeli és washingtoni liberális elit hatalma megingathatatlannak tűnt. Az aluról jövő kezdeményezéseket és a rendszerellenes radikálisokat mindig sikerült megszelídíteni, bevonni az elitek konszenzusába vagy csak simán elhallgatni a médiában. A világgazdasági válsággal kezdődött és a migránsválsággal látszik kiteljesedni az a trend, amelyben meginognak a liberális elitek globális hatalmi pozíciói. Ross Douthat Repedések a liberális rendben című cikkében foglalta össze a változás jeleit: taburendszerek ledőlését, a rendszert alapjaiban megkérdező mozgalmak megjelenését Európában és az Egyesült Államokban, Nagy-Britannia esetleges kilépését az EU-ból. Ehhez még hozzátehetjük, hogy a kapitalizmuskritika régen volt annyira népszerű, mint manapság. Ezek mind a Nyugat belső elbizonytalanodását tükrözik, és ekkor az iszlám világ, Kína és Oroszország jelentette külső kihívásokról még nem is beszéltünk.
5. Felemelkednek a rendszerkritikus pártok Európában
Az elmúlt másfél évben Európa-szerte egyre erősödtek a liberális konszenzust felrúgó pártok, mind a jobb- mind a baloldalon. Görögországban tavaly a Sziriza kétszer is megnyerte a parlamenti választásokat, Spanyolországban a radikális baloldali Podemos 21 százalékot ért el, a katalán szeparatisták pedig folyamatosan erősödnek, Le Pen Nemzeti Frontját Franciaországban a regionális választásokon csak úgy tudták megállítani, hogy a szocialisták mind átszavaztak a jobbközép jelöltekre. Svédországban 2015 ősze óta a radikális Svéd Demokraták a legnépszerűbb párt, Finnországban pedig már a kormánykoalíció tagja a Finnek Pártja (aka. Igazi Finnek), és már Dániában is keményvonalas Dansk Folkeparti diktálja a kormányrendeleteket. Mindemellett a közép-európai „illiberális tengely” – a liberális sajtó kifejezésével élve – is a brüsszeli uralmi elit válságát mutatja. És akkor a német AfD felemelkedéséről még nem beszéltünk.
4. Nagy-Britannia kiléphet az Európai Unióból
A britek elégedetlensége a „nagy közös projekttel” és az „egyre szorosabb unióval” kapcsolatban nem újdonság, de az hogy pont az euróválság után és a migránsválság idején tartanak népszavazást a tagságról, az földrengésszerű változásokhoz is vezethet Brüsszelben és az egész kontinensen. Úgy tűnik Cameron megkaphatja az EU jóváhagyását a szuverenitásbővítő csomagjának jelentős részére, de a népszavazás kimenetele így sem lefutott. Az is megtörténhet hogy a Konzervatív Párt néhány ismert politikusa a kilépés mellett foglal állást a kampányban, a Munkáspártban sem mindenki lelkes a uniós tagságért, így egy jól sikerült UKIP-kampány akár a kilépés felé is billentheti az eredményt.
3. Trendi lett a kapitalizmuskritika
Öt-hat évvel ezelőtt a kapitalizmus még olyan szent tehén volt, aminek a bírálatáért a „hagymázas, őrült képzelgő,” a „kommunista őskövület” és az „inkompetens, szakmaiatlan senki” címkék közül választhatott az, aki kétségbe merte vonni az ortodox közgazdasági előfeltevések és következtetések némelyikét. Nagyot fordult a világ 2010 óta, amikor a közgazdasági szaktekintélyek egymásra licitálva bírálták a multik és a bankok megadóztatását és követelték az IMF diktálta a megszorításokat. Ma már nemcsak a multik és a bankok megadóztatása, de a vagyoni egyenlőtlenségek se számítanak tabunak. Az elmúlt évek legnagyobb hatású társadalomtudományi műve Thomas Piketty könyve a vagyoni különbségek növekedéséről. A szocdemek eközben Európa-szerte válságban vannak, miután végleg kiderült, hogy a Blair-féle harmadik út csak egy nagy lufi volt.
2. Az értelmiség is kiábrándul a szép eszmékből
„Franciaországból menekülnek a zsidók.” „Konrád György szerint Orbánnak igaza volt.” – ilyen és ehhez hasonló címeket olvashatunk a sajtóban, miközben a baloldali lapok kiátkozzák az olyan szerzőket, mint Michel Onfray, Alain Finkielkraut vagy Michel Houellebecq. A liberális és baloldali lapok egyre frusztráltabbak, hisz összedőlnek azok a bálványok, amiket évtizedekig foggal-körömmel védtek. Egyre többen emelik fel szavukat az illegális bevándorlás, a multikulti és a politikai korrektség ellen.
1. Új mozgalmak és populista jelöltek az Egyesült Államokban
Korábban soha nem látott indulókat és jelenségeket produkál az előválasztás az Egyesült Államokban. A válság tüneteit mutatja, hogy míg korábban egy rosszul sikerült kiáltásért kit tudott csinálni valakit a média. Ma Trumpnak látszólag csak segít, akármilyen botrányos kijelentést is tesz. Radikális jelöltek jöttek-mentek máskor is, de népszerűségük végig alacsony maradt. Ma a két legnépszerűbb jelölt, Trump és Cruz is igen keményvonalas (noha Marco Rubionak még komoly esélye van, hogy ő legyen a befutó a végén). És Bernie Sanders se kevésbé radikális a baloldalon, mint Trump és Cruz a jobboldalon. Az amerikaiak kiábrándultak és dühösek. A politikai rendszer bénult. Gazdag és befolyásos érdekcsoportok tartják kezükben a hatalmat. Az átlagpolgár pedig értetlenül szemléli, ahogy az amerikai középosztály jelentős része lecsúszik, miközben az állam pedig a kisujját se mozdítja értük.
