Nem bánkódunk a kegyes orosz vezetéképítés elmaradása miatt. Viszont felmerül a kérdés: mi lesz most, hogy a ruszkik hazahúzták a kondenzációs csíkot? Megnéztük, hogy mi van a radiátorparával.
Lépéshátrányba került a magyar külpolitika
Úgy jártunk a Déli Áramlattal, mint Németh Szilárd a netadóval. Emlékszünk még, hogy egyik nap még ezerrel védte több helyszínen is a sztorit, másnap meg Orbán visszavonta az egészet. A magyar külpolitika meg azt nem vette észre, hogy miközben Magyarország még jogszabályokkal egyengeti a gázvezeték útját, az oroszok már éppen kivonulnak a sztoriból.
Fontos lenne, hogy ne egyetlen forrásból kapjuk a gázt
Egyébként az teljesen oké, hogy ne egyetlen útvonalon kapjuk a gázt. A kimúlt Déli Áramlat értelme pont az lett volna, hogy nem kell az ukrán reguláris meg a donyecki néphadsereg küzdelmének kitennünk szobánk melegét. Putyin azért nyomul a törökök felé, mert egyszer és mindenkora ki akarja szedni az ukránokat a gázképletből. Amíg az orosz-török tengeri szemikontakt nem élesedik, illetve Dél felől be nem kapcsolódunk be az új ellátási útvonalba, érdemes megjegyezni: a szűkebb térségünkben mi vagyunk a gázellátás terén az oroszoknak leginkább kitett ország.
Sőt, ha lehet, ne függjünk ennyire az orosz gáztól
Fokozni kell például a hazai gázkitermelést. Ez a kb. 10 milliárd köbméterből egyébként kb. 2 milliót fedez, de hát ez is több mint a semmi. Egyébként hamarosan újabb szénhidrogénkutatások indulhatnak. Bár úgy tűnhet a makói sámáncsoda kitermelésétől messzebb vagyunk, mint Bajnai Gordon a 2014-es miniszterelnökségtől, de hamarosan ebben az ügyben is tisztább lehet a kép.
Az EU-tól és a Nyugattól azért túl sok segítséget nem kaptunk
Össze vagyunk kötve a szerbekkel, a románokkal, mi láttuk el hónapokig Ukrajnát, és régóta van már vezeték Ausztriába. Ettől függetlenül kétirányúsítani kell Horvátország és Románia felé, és növelni a meglévő csövek kapacitását. Hamarosan működhet a magyar-szlovák összekötő-vezeték, de az nem ér túl sokat, amíg nem készül el a szlovák-lengyel kapcsolat.
Nem ártana, ha az Európai Unió is aktivizálná magát vezetékügyben. A most bejelentett Juncker-hipercsomag elvileg pont az ilyen nagybefektetéseket támogatná. Ezekről persze sokat beszélnek, de eddig nem sok minden valósult meg. Egy 7 évvel ezelőtti uniós állásfoglalás kb. ugyanúgy néz ki, mint egy mai. Sőt, amikor beruházásokról volt szó, magukat támogatták. Az elmúlt években is adott pénzt az EU gázcsövek lerakására, például a roppant hasznos új francia-belga viszonylatra, ahol ez a hetedik gázvezeték. Sokat elmond a közös energiapolitika sötét bugyrairól, hogy az új tagállamok projektjei helyett ez a történet kapta a legnagyobb pénzt az ilyen beruházások közül.
Isten hozta a jenki palagázt
A hírek szerint bízhatunk az amerikai cseppfolyós gázos segélyszállítmányokban. Bár többen úgy gondolják, hogy semmi keresnivalója itt, igazából magyar energiakövet is írt már arról, hogy várjuk az amerikai palagázt. Ugyanis mindennek van keresnivalója, ami csökkenti a 80 százalékos orosz függést.
Azért nem árt a realitások talaján maradni: még Nyugaton sem igazán működik ez a biznisz. Rotterdamban 900 millió euróért (azaz kb. 280 milliárd forintért) építettek egy terminált, amely ugyan 200 szállítmányt lenne képes évente fogadni, de 2014 első harmadában csak hét (!) érkezett. Ennek oka egyszerű: az LNG-szállítás drága mulatság. Ettől még azon kell dolgozni, hogy a MOL-INA együttműködés részeként felépüljön a régóta várt horvátországi LNG-terminál. Kis amerikai nyomással már legalább a tervek felmelegítéséig eljutott az INA-ügyben évek óta viaskodó horvát kormány. Itt látszik, hogy jó döntés volt 2011-ben visszavenni a MOL-t a kormánynak az oroszoktól. Plusz ma már az is látszik, hogy a para ellenére nem ártott a gáztározók állami átvétele sem.
