Spíler

A baloldal már csak magát ismétli, most az Együtt az új DK

Közzétéve: 2016. október 26. Szerző: Jockey Ewingy

Folyamatos radikálüzemmódra váltott az egykor centrista, mérsékelt középerőnek szánt Együtt. Bajnai távozása, majd Szigetvári elnök bénázása miatt jócskán küszöb alatt evickélnek, és kimaradhatnak a következő parlamentből is. Rózsadombi Bruce Williséknek már csak egy esélyük maradt: kell valami balhé, hogy a szélsőséges hangnemre vevő protestszavazókat is felszívhassák.

nevtelen_1.pngSokan tehették fel maguknak a kérdést, hogy miért éppen most vállalta fel az Együtt nevű párt, hogy megzavarja Orbán nyilvános megszólalásait. A válasz nagyrészt leolvasható a fenti ábráról. A helyzet ugyanis az, hogy a Bajnai Gordon által alapított kollektíva – bár az EP-választáson még 7 százalékot szerzett – a balmessiás gyors lelépése után úgy indult meg lefelé, hogy a sportszeletes csávó is csak nézett. Az őszi önkormányzatin a Republikon összesítése szerint már csak laza 4 százalékot értek el, majd 2015-ben is végig a parlamenti küszöb alatt tanyáztak. A helyzet 2016-ban átmenetileg javulni látszott, de a kvótanépszavazással az Együtt megint egy átlagos tej zsírtartalmának szintjén savanyodott.

Ami még nagyobb baj, hogy az Együttnek minimális vidéki tagsága és hálózata van, és bár médiajelenléte jelentős, a Párbeszéd (a Magyarországért már kikerült a párt nevéből) lelépése óta csak néhány fenemód uncsi arcukat lehet látni a tévékben. Az egyébként is katasztrofális izgalmi faktorukon már nem rontott sokat, de Szigetvári úgynevezett elnöki tekintélyét jól mutatta, amikor nemrég az egyik oszlopos tag és alelnök, bizonyos Pápa Levente párttársait is meglepve az Indexen jelentette be, hogy jobbra el. Plusz, még otthagyta nekik az üzikét: a párt „rossz alapokon nyugszik, rossz cölöpök lettek leverve”.

Röviden az egész kotyvalékot, ami az Együtt utóbbi két éve, úgy lehet összefoglalni, hogy a fennálló helyzet gyakorlatilag nulla zsarolópotenciált jelent a Szigetvári-brigádnak az MSZP-vel és a DK-val sorra kerülő legújabb balos tárgyalásokon. Bár az Együtt azt állítja, hogy külön listán, de közös jelöltekkel indulna, választási helyzetben sanszos, hogy őket is, meg a többi aprósütit is otthagynák a szavazóik a nagy balos téeszcsébe való belépésért.

Ezért aztán a mára szinte a Szigetvári-Juhász-tandemre redukálódott csapat vadul elkezdett előremenekülni, és mindent megtesz a nagyonbalos szavazók figyelméért. Tuareg, Portik-közeliek, zakkant értelmiségiek, tökmindegy, lehajolnak az apróért is. Fütyülés, balhézás, hekkelés és kamera előtti fontoskodás várható tőlük minden mennyiségben, pont úgy, ahogy Gyurcsány tette 2013 őszén, amikor Mesterházy és Bajnai ki akarta hagyni őt a közös indulásból.

Mivel a fenti akciózás inkább az izgága Juhi terepe, ezért aztán a korábban a nembalos szavazók megszólításáról deliráló Szigetvári Viktorra sajnos nem vár nagy jövő. A helyzet úgyis úgy áll, hogy ugyanolyan 2014-es kiindulóhelyzetből egy fáradt Gyurcsány is háromszor erősebb támogatottságú pártot csinált, mint az egykori kampányzseni. Ezt pedig az Együtt – hogyismondják – támogatói sem fogják az idők végéig szótlanul tűrni.

A lényeg az, hogy a baloldal többi részével szemben az Együttnek mostantól semmi sem lesz drága, semmi sem lesz vállalhatatlan. És bár kívülről úgy fog tűnni, hogy ők valamiféle rendszerellenes küzdők, valójában innentől kezdve már Gyurcsánnyal és az MSZP-vel fognak harcolni a megmaradt baloldali szavazókért.

És akkor a baloldal megismétli a 2013-as roncsderbit.

Közzétéve: 2016. október 26. Szerző: Jockey Ewingy

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr9811838375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása