Spíler

TOP 5 terroristamosdatás az elmúlt hetekből

Közzétéve: 2016. július 25. Szerző: Edward Blake

image_22.jpeg

A liberálisok megint szembeszálltak a valósággal, nem ismernek lehetetlent, ha gondosan felépített kis kártyavár-világuk megmentéséről van szó. A séma megint a régi: az elkövető valójában ártatlan, az igazi felelős pedig nem más, mint a kirekesztő társadalom.


A bevándorlók társadalom peremén élnek

Ebben a topicban nem véletlenül, a „nagy múltú” és „mértékadó” Népszabadság jár az élen. Szerkesztőségi véleményük szerint: „Beszélhetünk általánosságban a menekültek és a terroristák összekeveréséről, amely csak ront a helyzeten. És beszélhetünk az adott eset kapcsán konkrétan a francia külvárosokban kallódó, az állam és saját közösségeik által elhagyott harmadgenerációs bevándorlók gyilkos indulatairól.” Erről annyit, hogy a nizzai támadó nagyjából 30 millió forintnyi összeget küldött haza Tunéziába ebben a nagy elnyomásban és peremlétben.

Nem kapta meg a menekültstátuszt, szemét németek

Itt van most ez a robbantós szír csávó. Ezek a szemét németek nem adták meg szegény menekültnek a neki jogosan járó menekültstátuszt. Azonban nem toloncolták ki, egy német család befogadta, sőt, szerintük az integráció is jól haladt. Ha ez még nem lenne elég egy terrorakcióhoz, van más magyarázat is: pár napja a támadó ugyanis megtudta, hogy Afganisztánban meghalt az egyik barátja. Így az addig nyugodt fiú nekiállt radikalizálódni. Azért így már teljesen más a leányzó fekvése, ugye?

Sokat cikizték az iskolában

Szegény müncheni merénylőt sokat cikizték az osztálytársai. A Guardian több osztálytársát is megszólaltatta, akik egybehangzóan állították, a fiút nem kedvelték, folyton szekálták az iskolában. Innen nézve azért már nem csoda, hogy 9 embert lőtt le. Természetesen jelen esetben sincs semmilyen kapcsolat a terroristákkal, sőt az ügyészség szerint éppenséggel a norvég Anders Breivik iránt érdeklődött előszeretettel. Nagyon várjuk, hogy kiderüljön, hogy valójában náci volt.

Nem bevándorló, hát már harmadgenerációs

A terroristák egy jelentékeny része már másod- illetve harmadgenerációs. Ebből ugye két következtetés vonható le: 1. Ők már mind britek, németek, franciák, belgák. Nem bevándorlók. Ott születtek. 2. Teljesen felesleges megállítani a migrációs hullámot, hisz a terror már így is úgyis köztünk van. Legalábbis ez a 444 értelmezése. Azóta kicsit elment a valóság a legendás Király András mellett, de oda se neki, sosem hagyják magukat összezavarni a tényekkel.

Nem ez az igazi iszlám

Eddig az ateista liberálisok csak abban voltak biztosak, hogy milyen a jó és igaz keresztény. Azonban mostmár azt is kenik-vágják, hogy ki az igazi muszlim és ki nem. Ugyanis az igazi muszlim mindenekelőtt békés. Tehát a terroristákat összemosni a muszlim hittel ordas nagy hazugság.

Ha ironizálni akarnánk, akkor a 444-es Bede Mártont tudnánk idézni: „Az a baj, hogy továbbmennek”. Igen, leginkább az.

Közzétéve: 2016. július 25. Szerző: Edward Blake

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr818913290

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Edward Blake: TOP 5 terroristamosdatás az elmúlt hetekből 2016.07.25. 18:52:01

Ezek a szemét németek nem adták meg szegény menekültnek a neki jogosan járó menekültstátuszt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása