Mindössze egy napot kellett várni, hogy kibújjon a szög a zsákból Schiffer lemondásának ügyében. Szél Bernadett ma reggel már az Indexen parádézott, és szomorú kutyaszemekkel megpróbálta elhitetni mindenkivel, hogy mennyire sajnálja a társelnök lemondását. Értjük, hogy ezek a mondatok mit is jelentenek valójában.
Korábban is hallhattunk már olyan hangokat, hogy a baloldal és Jobbik együttműködése választásról választásra egyre nyilvánvalóbbá válik. Ezt bizonyították az elmúlt időszakban az időközi választások, a tapolcai az ózdi, vagy éppen a salgótarjáni választási eredmények. Május elején Gyurcsány Ferenc igazolta is ezt a feltételezést, amikor a következőt mondta: „Bekövetkezhet tehát az, amire nem gondolt Orbán Viktor, hogy a centrális erőtér fölött létrejöhet a bal- és jobboldali összefogás. (…) Megjegyzem: egyáltalán nem lelkesednék érte, de már nem tudom kizárni, hogy lesz majd olyan jelentős nyomás a szavazópolgárok részéről, hogy a 2/3-os törvények lebontása érdekében összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők.”
Napnál világosabb tehát, hogy miről van szó: érlelődik az MSZP-Jobbik-LMP koalíció, amiben Schiffer András nem kíván részt venni. Úgy tűnik, ő az az ellenzéki, aki kitart abbéli meggyőződése mellett, hogy a szocialistákkal és Jobbikkal nem érdemes összefogni, kerüljön ez akár pártja elvesztésébe is. Lehet ezt azzal magyarázni – ahogy ő fogalmaz –, hogy nincs meg az a szellemi erőtér, ami stabilitást adna egy rendszerkritikus politikának, a lényeg végeredményben mégis ugyanaz: elkezdődött a felkészülés a 2018-as választásra, és a Szél Bernadett-féle összefogás-pártiak ez alkalommal többségbe kerültek.
Szél az Indexnek adott interjújában egyértelműen ki is mondta: „ha a Jobbiknak van egy jó mondása, – bár tisztában vagyok a Jobbik minden politikai korlátjával – a választóink érdekében együttműködünk velük is”. A Jobbik-karanténnak tehát ezennel vége, a párbeszéd pedig már egyenesen választási osztozkodásba csap át, Gyurcsányostul, Vonástól, esetleg Karigeristől és Szigetváristól együtt.
A nagy kérdés ezek után, hogy az ellenzéki szavazók hogyan fogják lenyelni az együttműködést. Azok, akik eddig a parlamenti vitákban egymást szidták, hogyan fognak kiállni közös sajtótájékoztatókat tartani, és megpróbálni meggyőzni a választókat arról, hogy a nagy ellenzéki összeborulás is jobb lesz nekik, mint zsinórban a harmadik Orbán-ciklus. Legrosszabb esetben jöhet majd egy szakértő, egy Soros-bérenc független jelölt, aki megváltja a világot, és kivezeti az országot mondjuk „az adósságcsapdából”, vagy bármiből, amit kitalálnak. Láttunk már ehhez hasonló próbálkozásokat, köszönjük szépen. Külön pikantériája lesz a dolognak, hogy a Jobbik hogyan, milyen formában kíván majd részt venni ebben a Szél Bernadett által már megvillantott együttműködésben, különösen az Egy LMP-s képzeletbeli naplója című cikksorozatukat felidézve.
Gond nélkül kijelenthetjük mindenesetre, hogy az LMP-nek ezzel vége, vagy a sokat használt és rendkívül modoros kifejezéssel élve: nem lehet más a politika. Hiába bírt ki a párt már egy szakítást, hiába indokolta Vágó Gábor kilépését azzal, hogy az LMP sült halak gyülekezete, ahol nem voltak érdemi viták, és csak Schiffer Andrással lehetett ideológiai kérdésekről beszélgetni. Ez mind semmi ahhoz képest, hogy a Lehet Más a Politika Schiffer nélkül – lehet szeretni vagy sem – nem létezik. Bázisdemokrácia és politikai bénázás ide vagy oda, az LMP mindig is képtelen volt arra, hogy felismerje, mi is a saját (és választói) érdeke. Most sem történt ez másképp: Szél Bernadett és brigádja döntésével ez a kör végleg bezárult. Viszlát LMP, üdv szélsőségesek és hitbeli demokraták koalíciója.
