Nem kellett sokat várni arra, hogy Európa liberális megmondó emberei és a hitelminősítők nekiessenek az új lengyel kormánynak. Az aggódó hangok már a választások hivatalos végeredményét megelőzően megérkeztek, pedig csak kedden dőlt el, hogy megvan a kormánytöbbsége a Jog és Igazságosságnak (PiS). Most külső szemlélőként nézhetjük milyen az, amikor kilövési engedélyt adnak ki egy nemzeti-konzervatív pártra.
A Kaczyński fivérek által 2001-ben alapított nemzeti-konzervatív párt történelme legnagyobb sikerét érte el múlt vasárnap Lengyelországban. Nyolc, ellenzékben eltöltött évet követően, a 460 fős parlamentben 235 fős többséget szereztek. A választási győzelem szinte biztosra vehető volt, már a májusi elnökválasztást is a párt jelöltje, Andrzej Duda nyerte meg. A migrációs válság kapcsán világossá tették, hogy nem támogatják a tömegek kontrolálatlan Európába áramlását, sem a Brüsszel által javasolt kvóták szerinti szétosztását. A PiS gazdasági programjának alapja pedig a nemzeti érdekek védelme a külföldi érdekcsoportok ellenében, amely a multinacionális nagyvállalatokra és bankokra kivetett különadót is magában foglalja.
Sok párhuzam fedezhető fel tehát a magyar kormány politikájával, sőt maga Kaczyński is többször elmondta a kampány során, hogy „Varsó olyan, lesz mint Budapest”. A lengyelek pedig elsétáltak az urnákhoz és „Budapestre szavaztak”, az ottani baloldali összeborulást pedig a rendszerváltás óta először, kiejtették a parlamentből. Innen is köszönjük. Nem köszönték meg viszont ezt, azok a baloldali, liberális aggódó hangok szerte Európában, akik azonnal a szívükhöz, na meg a klaviatúrájukhoz kapva megírták, hogy Lengyelország sajnos „másik Magyarországgá” válik.
Furcsa kívülről végignézni, hogy milyen is az, amikor kilövési engedélyt adnak egy országra. Még össze sem számoltak minden szavazatot, amikor két nagy hitelminősítő a Standard&Poor's és a Fitch Ratings is belebegtette, hogy leminősítik az országot. Ahogy ők fogalmaztak: „nyomás alá kerülhet” Lengyelország adósságbesorolása. Ezt a nyomást mi magyarok is érezhettük az elmúlt öt évben, elég sok meló volt benne, hogy nálunk már a felminősítés lehetőségéről beszéljenek.
Az Eurócsoport vezetőjétől, Jeroen Dijsselbloemtől szintén azonnal jött a fenyítés, mi szerint bukhatják a fejlesztési pénzeket, ha nem fogadnak be menekülteket. A baloldali politikus a lengyel választásokra reagált ezzel a felvetésével, a PiS ugyanis a muszlim vallású menekültek befogadása ellen lépett fel. Dijsselbloem és a németek által hangoztatott fenyegetés egészen felháborító. A kohéziós és fejlesztési források nem adományok, hanem ellentételezés, kompenzáció, mondhatnánk kártérítés. És jó lenne, ha végre felfognák ezt Magyarországon is azok, akik mindig „az Európai Unióból dőlő milliárdokról” beszélnek. Az uniós fejlesztési politika mindig is kompenzáció volt a szegényebb országok piacainak megnyitásáért. Ezeknek az országoknak cserébe hagyniuk kell, hogy a gazdagabb országok versenyelőnyben lévő cégei fölözzék le a hasznot a korábban védett piacaikon! Arról már nem is beszélve, hogy az egész fenyegetés teljesen álszent: a német és egyéb nyugati cégek brutálisan sokat profitálnak a Kelet-Közép-Európába érkező fejlesztési pénzekből.
De nem csak a hitelminősítők, Brüsszel és a németek fordították ágyúikat Varsó felé. Megszámolni is lehetetlen hány publicisztika született a külföldi liberális sajtóban az elmúlt napokban arról, hogy milyen sötét időszak veszi kezdetét a PiS kormányzásával. A rájuk aggatott jelzők ismerősen csengenek a mi füleinkben is: autoriter, totalitarisztikus, populista, nacionalista, szélsőjobboldali, idegengyűlölő. A baloldali Guardian szerint „az Európai Unió válasza erőtlen volt Magyarország orbanizációjára. Most jobban kell csinálnia, támogatva a Lengyelországban erősebb független erőket, hogy azok kiállhassanak a liberális, alkotmányos és európai értékekért” Egy román újság pedig azt írta, hogy „Európa visszatér a középkorba”, mivel Magyarország, Lengyelország és Csehország új politikája a nemzeti érdeket képviseli. Habzik bizony a szájuk, egyre messzebb kerülnek ugyanis liberális felebarátink az áhított nemzetek feletti álmuktól, ahol a nemzeti, konzervatív és keresztény értékek örökre eltűnnek. Szerencsére Európa polgárai ezt másképp gondolják.
