Néhány kiskirályságot leszámítva kiüresedik a hazai futball térképe. Az új 12 csapatos NB. 1-nek majdnem a fele budapesti csapat lesz és vidéken több helyen is eltűnhet a foci.
Van két alapállításom. Az egyik, hogy Magyarországon még mindig a legnépszerűbb, legnézettebb és leginkább eladható sport a foci. A másik, hogy ennek ellenére vajmi kevés presztízse van. Ezt a két állítást elfogadva pedig a következő képet festi le számomra a 12 csapatosra szűkített NB1.
Egyesek szerint ez segíti a magyar játékosok lehetőséghez jutását, koncentrálja a bevételeket, így kevesebb olyan gazdasági összeomlás lesz, mint most Győrben vagy Pápán (vagy Pécsett). Mindezek által pedig maga a színvonal is emelkedik.
Hát bár ilyen egyszerű lenne, hogy ennyitől nőne a színvonal, akkor csinálhatnánk akár 4 csapatos első osztályt is. Valójában ezek a feltételezett előnyök nem függnek össze a létszám csökkentésével, sőt…
Kezdjük ott, hogy két jelentős bevételi forrása van a magyar focinak: a TV-jogdíjak, illetve a következő évtől a Szerencsejáték Zrt. befizetése a fogadások után. Igaz, a tortát már csak 12 felé kell vágni ezentúl, ez azonban semmilyen formában nem ösztönöz felelősebb gazdálkodásra. Az, hogy újabb forrásból kevesebb felé kell osztani a pénzt, inkább pont az ellenkező lélektani hatást érheti el. Ebből a szempontból tehát teljesen irreleváns, hogy 12 vagy akár 18 csapatos lenne az NB1. A lényeg, hogy hogyan gazdálkodnak ezzel a pénzzel a csapatok, s képesek-e egy anyagilag fenntartható, s szakmailag is sikeres klubmodellt felépíteni.
A magyar játékosok lehetőséghez jutásához ugyan tettünk egy lépést, hiszen az MLSZ az idegenlégiósok számát is korlátozná. De a kevesebb csapat kevesebb betölthető helyet is jelent. Így végeredményben – bár több csapatnál nyílhat meg az öltözőajtó az utánpótlás számára – korántsem biztos, hogy lesz tényleges előrelépés az ügyben.
A kevesebb csapat valóban jelenthet magasabb színvonalat is, hiszen ezentúl nem kell olyan csapatokkal bohóckodnia a nagy kluboknak, mint az elmúlt években az Eger, a Mezőkövesd vagy a Dunaújváros. A kérdés, hogy ezért milyen árat fizetünk, s itt jutunk el a címben is említett állításomhoz.
Az ország nagy részéről el fog tűnni a labdarúgás. Persze, maradhat sokadosztályú csapat, de a középszerbe belesüllyedve, a fejlődés minden reménye nélkül. Ne legyen kétségünk afelől, hogy egy tartósan másod-, harmadosztályú klub nem fog tudni minőségi utánpótlást építeni források hiányában, s túl vonzó lehetőséget sem jelent a gyerekeknek. Erre az sem megoldás, hogy majd az akadémiák bevonják őket, mert helyi utánpótlás nélkül nem fogják megkapni az alapokat 6-7 évesen, s a foci sem biztos, hogy vonzza majd őket, mert csak a tv-ben látják majd.
Nézzünk csak rá a térképre, hogy idén hol volt NB1 és jövőre hol lesz! Lesz egy erős budapesti bástya, ahol a Fradi és az Újpest meccsein kívül várhatóan sehol sem lesz 1000 embernél több. Azon kívül pedig óriási fehér foltok. Ezzel tényleg néhány kiskirályság marad már csak életben a hazai futballban.
A megoldás persze nem egyszerű, s senki nem tud olyat mondani, amitől máról holnapra utolérjük akár csak a szlovákokat. De a jelenlegi terv nem veszi figyelembe azt, hogy ezzel régi nagycsapatokat (Zalaegerszeg, Pécs, Győr), évekig meghatározó szereplőket (Pápa, Kaposvár, Kecskemét) vagy feltörekvő kicsiket (Mezőkövesd, Szeged, Szolnok) zár el a csak az első osztállyal járó lehetőségektől (tv, szponzor, ne adj’ Isten nemzetközi szereplés). Ez pedig hosszabb távon azt jelenti, hogy több tízezres városokról és megyeszékhelyekről mondunk le, ahonnan a jövőben talán senki nem fog megérkezni az utánpótlásba. Ráadásul a magyar foci a deklarált célokat a források koncentrálásával a legjobb esetben is csak középtávon érheti el – hosszútávon mindez már vissza is üthet.
