Budapest jó hely, sőt, az egyik legizgalmasabb város Európában. És szerencsére ezt ma már nem csak mi magyarok tudjuk, hanem egyre nagyobb népszerűségre tesz szert az egész világon. Minden okkal. Az is kiderült, hogy a budapesti az egyik legmagasabban árazott amerikai nagyköveti poszt!
Már lassan kezdünk hozzászokni, hogy Budapest minden héten megnyer valamilyen nemzetközi díjat vagy szavazást. 2013-ban a neves Condé Nast Traveler turisztikai lap több mint 1 millión olvasószavazatai alapján a világ 2. „legjobb” városának választották Firenzével holtversenyben. A lap 2014-es európai versenyében szintén a 2. helyet hozta el Firenze után, többek között olyan fajsúlyos riválisokat megelőzve, mint Barcelona, Róma, Prága és Bécs. Nem csoda, hogy fővárosunkban robbanásszerűen bővül a turisztikai szektor, az eltöltött vendégéjszakák száma pedig évről évre kétszámjegyű növekedést mutat.
De Budapestet nem csak a turisták imádják. Külügyes források szerint Budapest a külszolgálatra készülő európai diplomaták top5-ös desztinációja, olyan városokkal versenyezve, mint Róma, Madrid, London és Párizs. Ezt látszik igazolni a The New York Times korábbi összesítése alapján a qz.com amerikai véleményportál összesítése is, amely azokat a személyeket szedte csokorba, akik Obama elnökválasztási kampányára több mint 1 millió dollárt gyűjtöttek, és később „jutalmul” nagyköveti pozíciót kaptak.
A listán 15 fő szerepel, amelyet Denise Bauer vezet, aki 2,360,300 dollárt gyűjtött Obamának és jelenleg az USA belgiumi nagykövete. Őt Matthew Barzun követi 2,312,509 dollárral, aki jelenleg londoni nagykövetként szolgál, a harmadik pedig a mi Colleen Bellünk, az USA budapesti nagykövete 2,101,635 dollár adomány gyűjtésével. A Le Monde blogja pedig épp az ő történetével ismerteti a listát.
A 4. helyen messze lemaradva 1,687,219 dollárral Rob Barber izlandi, 5. Helyen pedig John Emerson berlini nagykövet áll 1,562,350 dollárral. Ezután következik Bern (Svájc), Lisszabon (Portugália), Buenos Aires (Argentína), Párizs (Franciaország). Madrid csak a 11., Szingapúr csak a 13, Ottawa pedig csak a 14. helyet csípte el, alig 1 millió dolláros adománnyal. A portál a lista alapján egy térképet is közöl, amiből szintén szembeötlő, hogy Budapest, illetve Magyarország leverte a térségbeli riválisait.
Budapest millió dolláros bébi. Legyünk rá büszkék.