Spíler

Nullszaldó Köztársaság

Közzétéve: 2015. február 13. Szerző: HanSoloo

Nyolcvanezer forintos hetijegy, tizennyolcezres napijegy, hétszáz forintos sör, kb. félmillió ember, na meg Európa legjobb fesztiválja. Ez alapján azt gondolhatnánk - ha már egy kisebb vagyont kell elkölteni néhány nap bulizásért -, hogy ez az egész a már csak harmincasok körében ismert, legendás Sziget-bulikhoz fog hasonlítani.

Régi fesztiválozóként minden évben izgulok kicsit az első fellépők nevének nyilvánosságra hozatalakor. Van még azért egy-két név a bakancslistámon, de abban is biztos vagyok, hogy a szervezőknek lassan lasszóval kell a színvonalas fellépőket befogdosni, ráadásul általában régiós szinten kell egyeztetni a meghívásokat. Mindez még rendben is lenne, ha lenne mindig egy-két előadó, akiért érdemes kimenni. De a Sziget sajnos már nem ilyen, évről évre gyatrább a felhozatal.

Egyre nagyobb arányban jelenik meg a tömegzene, ami persze érthető, hiszen ilyen jegyárak mellett muszáj valami olyat találni, amivel a nagy átlagot meg lehet szólítani. De régen - és ez most kicsit nagyapósan hangzik - azért mindig voltak olyan finomságok, amik “megérték a pénzüket”. Ugyanez egyébként igaz a Balaton Soundra is. Míg 2009-ben a Kraftwerk vagy az Underworld, addig tavaly már David Guetta és Armin van Buuren voltak a Nagyszínpad fő attrakciói.

Az ingyenjegyesek persze előnyt élveznek. Mást sem kell csinálni, mint két józan órát eltölteni, néhány riport, idióta kérdések, pár mondatos jegyzetek, és másnap már tök jó cikket lehet elhinteni valamelyik kultúra rovatban “Mennyivel jobbfejek a külföldiek, még bulizni is jobban tudnak, mint a magyarok” címmel. Akik egyébként is leszarják a programot, mert igazából csak azért jönnek, hogy olcsón berúgjanak. A magyarok ezzel szemben nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy egy külföldi nyaralásnak megfelelő összeget bulizzanak el. Jól mutatják ezt a jegyeladási statisztikák is: a Szigetre szóló bérletek kilencven százalékát külföldiek vásárolják, tíz százalékát pedig magyarok. Utóbbiak nagy része ráadásul féláras diákjeggyel érkezik.

És valóban, lehet pozitív mérleget vonni a Sziget országimázs-alakító szerepéből, a fesztivál gazdasági jelentőségének növekedéséből, a külföldi látogatók számából, mégis, az elmúlt években a fesztivál annak ellenére volt többször veszteséges, hogy a jegyárak 2009 óta közel a duplájára nőttek. Ehhez jött még 2012-ben a kormány kezdeményezése, amely alapján 27 százalékról 18 százalékra csökkentették a koncertjegyek áfáját, tavaly pedig csak úgy sikerült a veszteségektől megmenteni a fesztivált, hogy a meglévő 330 millió forintos állami támogatás mellé 450 milliós plusz állami támogatást osztottak szét a Sziget és három másik fesztivál között. Vagyis: dől a magyar adózók pénze, akik nem kapnak semmit cserébe, csak a belvárosban flip-flopban mászkáló, nyakig homokos hollandokat. 

Az ráadásul már a pofátlanság teteje, amikor a fesztiválalapító végigszánkázza a baller hírportálokat, panaszáradatot zúdítva az újságírókra, mondván: végre „visszakaptunk” egy kis morzsát, miközben az ország milliárdokat kaszál a Szigetből. Megfejelve még egy kis „Fesztiválköztársaság – Emigrálj egy hétre!” jelszóval, teret engedve a baloldali propagandának. Vagy megfordítva a dolgot: az eddigi ingyenélés helyett ideje lenne a főváros nyakáról lekapcsolódni, a jegyárakból pedig egy kicsit engedni, mert így nincs hova emigrálni, Gerendai Úr!

Nem azt állítom, hogy az államnak teljes mértékben ki kell szállnia a támogatásból, és a pénzcsapot el kell zárnia. Nem adna örömre okot, ha becsődölne Magyarország legnagyobb reklámja, amihez ráadásul még érzelmileg is kötődünk valamennyire. Az viszont biztos, hogy a szervezőknek komolyan magukba kellene fordulniuk, és végiggondolni, mit rontottak el. Nem elvárás, hogy a legmenőbb fesztivált rakják össze, de lehetne találni kisebb költségvetésből élő, nem feltétlenül felfutott, középáras bandákat is, akik rengeteg embert megmozgatnak. Konklúzió: emberek, menjetek a Voltra, ott minden sokkal jobb.

 

Közzétéve: 2015. február 13. Szerző: HanSoloo

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr337170787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása