„Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni.
Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni.”
Elszomorítóak azok az állapotok, amikkel az ember nap, mint nap találkozik az internetes médiában. A műfaj rendre termeli ki a szakmai, etikai hibák sorozatát, vagy tényeket mellőző prekoncepciók mentén megírt cikkeket. Ezen hibák kvintesszenciáját követte el a 444.hu cikkében, amelyben minden sajtóetikai normát sáros lábbal taposott meg. Felfoghatatlan, hogy egy ilyen anyagi és szellemi hátszéllel működő portál, hogy engedhet meg magának ilyesmit.
A képmutatásról sokszor leírtak már sok mindent, de a jelenség újra meg újra visszatérő eleme mindennapjainknak. A magyar ellenzéki sajtó sokszor kéri számon a nyugati normákat a mindenkori magyar jobboldalon, mondván, hogy az lábszagú, provinciális, menthetetlenül kelet-európai; és fel kellene már nőnie a nyugati normákhoz. Na, most van itt egy írott szabály, az úgynevezett „Chatham House Rule”, amelynek szellemében a szabály fennhatósága alatt tartott találkozón elhangzott információt nem szabad nevesítve nyilvánosságra hozni. El lehet mondani, hogy mi hangzott el. El lehet mondani, hogy kik voltak a résztvevők. De azt, hogy ki mit mondott, azt nem szabad. Ez a szabály nem valami sajtószabadság-tipró fasisztoid cenzúra, hanem az Egyesült Királyságban a ’20-as években kidolgozott norma, amelynek elsődleges célja, hogy elősegítse az információ szabad áramlását, annak érdekében, hogy óvja a közlő személyt az esetleges következményektől. A 444.hu portálnak, közelebbről Erdélyi Péter firkásznak, ezt a nyugatias normát sikerült lábbal tipornia, nem is olyan rég.
Történt ugyanis, hogy a Common Sence Society Budapest (CSS) panelbeszélgetést szervezett "What Is Liberalism? And Do We Want It?" címmel, amelynek résztvevői André Goodfriend ismert diplomata és Lánczi András, a Századvég Alapítvány elnöke voltak. Ezek után Erdélyi részletesen közölte az nyugatias portál felületén, hogy mit mondott Lánczi a panelbeszélgetésen.
Ha Erdélyi vagy a munkaadói nem szívlelik a Századvéget, ez szívük joga, lelkük rajta. De ilyen lábszagú, provinciális, rossz értelemben vett kelet-európai húzást akkor sem engedünk meg magunknak, ha legősibb óvodai ellenségünkkel akarunk kibabrálni. Hogy mennyire lábszagú ez a húzás, jól mutatja, hogy Erdélyi erős dilemma elé helyezte bármely jövőbeli panelbeszélgetés szervezőjét, amikor a regisztráltak között megpillantja az újságíró nevét. A helyzet provincializmusát jól mutatja, hogy a szerző egy update-ben el is ismerte, nem ismerte a szabályt (no comment, újságírói minimum). És sajnos a műfaj legalább annyira kelet-európai, mint a szomszéd ásóját ellopni a telkéről, majd azt eladni a MÉH telepen. Az a rész pedig, hogy a CSS kérése ellenére sem távolítják el a cikket (ti. nem született jogerős bírósági döntés) kb. olyan érvelés, hogy: „ha bajod van, akkor hívjál rendőrt”. Mindemellett ordít a cikkről, hogy fejben már azelőtt megszületett, hogy az ominózus háttérbeszélgetés lezajlott volna.
Ezért tart itt a magyar média 2015-ben, és ezért tart itt tágabb értelemben a közbeszéd. Mert biztos sok politikus vette ki a részét a mellébeszélésből és a relativizálásból. Lehet, hogy vannak kétes minőségű riportok az M1-en. De a 444.hu és Erdélyi Péter is csak egy szereplő a sok közül, akik gátat vetnek a nyugati normák elterjedésének, és attól végtelenül messze vannak, hogy ezeket a normákat ezentúl bárkin számon kérjék.
