Spíler

Bréking: Felújítják a 3-as metrót

Közzétéve: 2014. december 11. Szerző: Edward Blake

1_14.jpg

 

Megint nagyot ment a magyar sajtó. Az index „szúrta ki”, hogy a 3-as metró nem szerepel az EU-s projektek listáján. Zseniális újságíró teljesítmény. Hihetetlen kutatómunka. Jár a Prima Primisszima. Tényfeltárás. Egyetlenegy kis bibi van a dologgal: eddig sem volt arról szó, hogy a 3-as metró EU-s pénzből újulna meg.

Újabb fázisába ért a hisztériakeltés a 3-as metró körül. Hogy, hogy nem megint azoktól indul ez, akik minden követ megmozgattak annak idején, hogy legyen 4-es. Emlékszünk még hogy odavoltak Orbán Viktor titkos kérikörös beszédétől? Ahol állítólag Orbán Viktor a 4-es metró leállításáról beszélt?! Természetesen akkor is „igazat írtak”. Azóta átadták a 4-est. Persze mostanság már a 4-est is elhibázottnak és kihasználatlannak látják. Most azonban újabb csontot találtak maguknak. Megindult a körúton kívüliek nagy felfedezése, ennek kapcsán találtak rá a 3-as metróra. Arra a metróra, ami 20 éve nagyjából ugyan úgy néz ki. De most hirtelen fel lett itt fedezve. Feltehetően azért, mert valamelyik kiváló burgereshez vagy koreai császárhúsozóhoz éppen ezzel a közlekedési eszközzel lehet csak eljutni. Éppen ezért zászlójára tűzte hát a liberális értelmiség a metró ügyét.

Az ötletelés ezer éve megy, persze annak a kérdésnek a teljes megkerülésével, hogy miért néz ki így 3-as metró és persze annak elhallgatásával, hogy milyen szerepe volt ugyanennek az értelmiségnek a mostani helyzet kialakulásában. „Jogosan” vetődik fel a kérdés, hogy elvégre Tarlósnak volt 4 éve felújítani a metrót, ami sehogy sem áll arányban Demszky Gábor 20 évével.

De az írástudók most végre nagyobb fokozatra kapcsoltak. Már az önkori választások előtt megírták, kiszúrták, tényfeltárták, hogy nem lesz EU-s pénz a metróra. Erre nyilatkozott Lázár János, hogy tényleg nem lesz EU-s pénz a metróra. És most láss csodát: címlapon hozzák, hogy kiszúrták, hogy nem lesz EU-s pénz a metróra. WOW!! Srácok, tényleg nem lesz EU-s pénz a metróra! A 3-as metrót állami garanciával hitelből fogják felújítani, amit a főváros vesz majd fel.

Amúgy nem tudom megvan-e, de a 3-as metrót folyamatosan újítják. Hétvégente azért legalább a Deák felé jártok, nem?!

Közzétéve: 2014. december 11. Szerző: Edward Blake

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr516975281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása