A szlovák alkotmánybíróság nem mert felvállalni egy politikai döntést, így tegnap elutasította az állampolgársági törvénynek a szlovák alkotmánnyal való összeegyeztethetőségének a vizsgálatát. Hiábavaló lenne sokat szidni egy taláros testületet. Társadalmi kérdésekben megnyugtató választ várni csupán bírói testületektől értelmetlen. Maradjunk inkább továbbra is derűsek, ne forduljunk közönybe, mert van mire büszkének lennie a felvidéki magyarságnak és miben támogatni őket.
Valamennyi meghatározó szlovákiai magyar politikai szereplő szerint alibizett a kassai székhelyű taláros testület. A bírák ugyanis eljárásjogi problémára hivatkoztak, mivel sem a kifogásolt állampolgársági törvény alkotmányellensége, sem hatályban maradása nem kapott kellő szavazatott. Az ügy érdekessége, hogy jelenleg csupán tizenegy alkotmánybíró van a posztján a lehetséges tizenhárom helyett, de ilyenkor is minimum hét szavazat szükséges a döntéshozatalhoz.
Már az is komikus volt, hogy a beadványról három évig nem sikerült érdemben dönteni, tulajdonképpen azért, mert ilyen-olyan indokok miatt időt húztak a bírák a kormányon lévő Fico kedvére. Illetve mintha azért, hogy végre olyan indokot találjanak, ami megőrzi a szakmaiságra mindenhol hiú bírák makulátlanságát, de azért nem megy szembe a hatalmi elit elvárásának. Jut is, marad is, egy alkotmánybíró szempontjából zseniális.
Csakhogy mi, akik nem alkotmánybírói munkakörben vártuk a döntést, más szemüvegen keresztül nézzük a világot – nem vakít el az aranyozott nyaklánc fénye. Egyesek szerint „az a tény, hogy a tizenegy alkotmánybíró közül hatan azon a véleményen voltak, hogy Robert Fico állampolgárság-kobzó törvényével a világon semmi probléma sincs. Egy szavazat hiányzott a teljes sikerhez, de Ficoéknak így is megfelelt. Megoldja így is.”
Ugyanakkor érdemes egy másik megközelítésből is értelmezni a tegnapi döntést. Az alkotmánybírák az eljárási hibára való alibizésükkel tulajdonképpen nem mondtak véleményt: se igen, se nem. Talán nem akartak magukra vállalni egy ilyen döntést, hiszen kik lennének ők? Ugyanúgy közvetett legitimitással bíró személyekről van szó, mint például a magyar alkotmánybírák esetében. Nem viselkedtek úgy, mint a magyar alkotmánybíróság, amely nagyon sokszor politikai vitákat döntött el jogelvekből levezetett döntéseikkel. Véleményem szerint is sokkal több érv szól a halálbüntetés eltörlése mellett, de az a tény, hogy egy vének tanácsa mondja ki az Országgyűlés helyett azért kellemetlen, mert a felülről diktálás egy közvetve megválasztott testülettől hosszú távon inkább kontra produktív. Sok esetben olyan kérdések súlya alatt nyögünk, amit a rendszerváltáskor a magyar alkotmánybírák miatt nem tudtunk megnyugtatóan rendezni - de hagyjuk őket, úgyis a szlovák kollégák vannak terítéken.
Az történt, hogy a nemzetállamot építő Szlovákiától hiába várunk megegyezést a magyar kisebbség kérdésében. Legalábbis ameddig az állampolgárságot elvonó törvény hatályban marad, ehhez pedig minimum a kormányzó Ficóékat kéne leváltani. Persze még lehet fordulni nemzetközi bírósághoz, és arra is van példa, hogy nemzetközi fórum döntéséből következik valami – lásd a hazai devizahitelesekről szóló törvény -, ugyanakkor az Emberi Jogok Európai Bíróságától nehezen várható olyan ítélet, mint az Európai Unió Bíróságától.
A csalódottság érthető, de van tovább. Napirenden kell tartanunk a felvidéki magyar kisebbség ügyét; szellemes gerillaakciókkal, remek nyári fesztiválokkal, kulturális újdonságokkal, megerősödő politikai pártokkal, Fico államfői reményeinek megbuktatásával. Pontosabban a felvidéki magyarok állnak ki magukért, és nekünk pedig meg kell adni minden támogatást, segítséget ehhez. Borúra derű.
