Ne legyünk igazságtalanok. A falusferencizmus, az egyszeri értelmiségi botladozása a politikában nem egyedi újdonság. Falus párttársa(?), Karácsony Gergely lassan öt éve szállítja futószalagon a bénázásokat. Top 7 következik a perverz koalíciótól a szocik seggén át Bokros támogatásáig.
1. Utólag hitelesített Karácsony-kritika 2010-ből – „A Fidesz Bajnai útján halad tovább”
Karácsony a műsorban leszögezte, az LMP nem áll közelebb a Fideszhez, mint bármelyik más parlamenti párthoz, sőt, inkább a kormánypárt és az MSZP között vél hasonlóságot felfedezni. Szerinte – látva gazdaságpolitikáját, illetve az adóintézkedéseket – a Fidesz Bajnai útján halad tovább, holott az előző kormány politikájához képest radikális változást ígért.
2. A „Perverz koalíció” ötlete – Karácsony összeállt volna a Jobbikkal
Szerinte „lassan eljutunk odáig, hogy arról kell majd beszélnünk: a teljes parlamenti ellenzék, a Jobbiktól az LMP-n át az MSZP-ig, ha csak egy kicsit jobban teljesít, mint 2010-ben, közösen támogatott egyéni jelöltekkel könnyedén kétharmadot csinálhat ebben a rendszerben”. Karácsony szerint az alkotmánykorrekciós koalíció addig állna fenn, ameddig helyreállítják a versengő pártrendszer feltételeit.
3. Aki ki akarta húzni az összefogást a szocik seggéből, hogy ne legyen Bajnai kormányfő!?!
A Debreceni Egyetem zártkörű rendezvényén Karácsony azt mondta, csak azért támogatta az együttműködést az Együtt 2014-gyel, hogy ne Bajnai Gordon legyen a miniszterelnök és hogy „kihúzza a szocik seggéből az összefogást”. Azt is mondta, hogy „Azért támogattam az együttműködést az Együtt 2014-gyel, hogy ne Bajnai Gordon legyen a miniszterelnök” .
4. Vak vezet világtalant – Karácsony egy iskolát mutogat Gyurcsánynak a XVI. kerületben
5. Baráti tűz – a gyurcsányisták kitették Karácsonyt a Szabadság téri tüntetésről
No komment.
6. Az ember, aki ott sem volt – Karácsony lekésett a saját performanszáról
Mi sem értjük, filozófiai levezetést igényel, íme.
7. A Zugló-térképpel leégetett zuglói jelölt – az akció felért egy Falus-oltással
A Zuglóért Egyesület pár fővel jelent meg, egy Zugló térképet és egy kerületi Kisokost nyújtott át az éppen a sajtót tájékoztató Karácsony Gergelynek.
+1 Többes ajánlás
A többes ajánlás intézményét egyébként ellenző Karácsony Falus után Bokros Lajost is jelöltnek ajánlotta az "Őrs-vezér téren".