Ukrajna valójában nem is kettő, hanem legalább öt nagyobb, kulturálisan egymástól eltérő történelmi régióból áll. Sajnos ez a magyar média seggtetoválásra megérett részéből soha nem derülne ki, ezért inkább utánanéztünk a kérdésnek, miszerint „Ukrajna vajon mi?”, és arra jutottunk: határvidék.
Egy darabig mi is megakadtunk a Várna mínusz ezer c. lap avatatlan Ukrajna-szakértőinek írásainál. Hülye szokásunkon csak akkor változtattunk, amikor a szalonértelmiségi kampányzseni Szigetvári Viktor nyolcadszorra is „nagyon korrektnek”, illetve „tisztességesnek” és „remeknek” nevezte a falfirkálásokat. Éreztük, ha alapos információkat szeretnénk Ukrajna múltjáról, forrást kell váltani, és nagy szerencsénkre a hajóposta meghozta a frankfurti általános újság egy korábbi cikkét. Szóval kiültünk a lugasba, rágyújtottunk egy fröccsre és megnéztük, hogy az Ukrajna vajon mi?!
A dolog nem egyszerűsíthető le kizárólag a kozákok vs. partizánok választóvonalra, mert legalább ötféle történelmi régiót lehet megkülönböztetni. A délkeleti rész, a Dnyeper mentén a kozákok földje a XV. század óta, és erről a vidékről kapta az ország az Ukrajna (magyarul: határvidék) nevet. Itt volt erős Janukovics, errefelé hívják a II. világháborút „Nagy Honvédő Háborúnak”. A második véhá Ukrajnában is máig erős törésvonal, mert Nyugat-Ukrajnában a szovjet csapatok, míg Keleten a német csapatok által elkövetett bűncselekmények határozzák meg a kollektív emlékezetet. Nyugaton, mely Lengyelország része volt, máig az Ukrán Felszabadító Hadsereg emlékét ünneplik, Keleten ugyanezt a formációt „fasisztának” tartják, és csak a szovjet partizánok hősiességét ismerik el.
A Kelet-Európa történelmével, ezen belül az ukránokkal húsz éve foglalkozó Wilfried Jilge szerint a Kelet-Nyugat felosztás mesterségesen táplált, sematikus, de legalább téves. Ő az, aki öt régiót azonosít. Keleten a lakosság nagy része orosz bevándorló, oroszul beszélnek, regionális és osztályidentitásokban gondolkodnak.
A Dnyeper partján elterülő vidék („Közép Ukrajna”) vegyes övezet, arrafelé keveredik orosz és ukrán identitás. Leonyid Kucsma a kilencvenes években oroszbarát politikájával aratott a középső országrészben, 2004-ben viszont az önálló Ukrajnát hirdető Juscsenko győzött itt a választásokon. A lovas népek által lakott Dél csak a XVIII. században lett az orosz birodalom része. Ez a vidék még vegyesebb, pontosabban semmilyen jellegű, kevésbé orosz, mint a Krím vagy a Kelet, de kevésbé ukrán is, mint a Centrum vagy Nyugat-Ukrajna. A Krím egyértelműen orosz befolyási övezet, különösen a tatárok elüldözése óta.
A narancsos forradalom 2004-es győzelme után Juscsenko aktív emlékezetpolitikával próbálta erősíteni az összukrán identitást. Ebben fontos szerepet kapott a Sztálin számlájára írandó 1932-33-as ukrajnai éhínség traumájára emlékeztetés, mely legalább három és fél millió áldozatot követelt. A Holodomor emléke (Holod=éhség, Mor=tömeghalál) ekkoriban az iskolai oktatás része lett, és az oroszbarát Janukovics hiába próbálta ezt a háttérbe szorítani, mert a Holodomor megkérdőjelezése ellen az ország minden régiója egyöntetűen tiltakozott. Az éhínség a legtöbb áldozatot ugyanis Délkeleten szedte. Ebből a régióból indult a XVIII. század nagy kozák elszakadási törekvése, melyet Tarasz Sevcsenko, a leghíresebb ukrán költő, az irodalmi nyelv megalkotója is megénekelt. Tehát az ukrán nemzeti öntudat forrása mégiscsak Keleten van. Igaz, a fent felsorolt öt régió a II. világháború végéig soha nem volt egy ország része.
Joggal adódik a kérdés, hogy a Krím kiválását követően is négy különböző világra osztható ország tartós egysége fenntartható-e mesterséges eszközökkel, illetve, hogy újraéled-e a kultúra és a részben közös múlt összetartó ereje?