Előre leszögezném, hogy szeretem a magyar válogatottat. Nem szakmai, hanem érzelmi okokból.
Nem szeretünk elhamarkodottan ítélni, előre megmondani a tutit, de mindannyian beláthatjuk, hogy a tegnapi meccs nem valaminek a kezdete volt. Ez így megy már lassan évek óta, mindig nagy a reménység, mindenki nyilatkozik, imádkozik, álmodik. Aztán puff.
Pintér kinevezésénél is minimum szkeptikusak voltunk, nem gondoltuk, hogy ő a megmentő, a sorsfordító, a „kihúzomaszarbólacsapatot” figura. És tényleg nem. Nem a tegnapi vereség miatt, hanem mert a hozzáállásban, szenvedélyben, lelkületben semmi sem változott. Ahogy a kapitány várta megmutatkoztak a hibáink. Sajnos csak azok. Az egyetlen pozitívum, hogy kb. 1 óráig vezettünk. Azt nem kell hozzátenni, hogy abból a gólból, amit egy kezezés után szereztünk.
Lehet klubcsapatban jól játszani, sőt kell is, fontos, hogy szakmailag fejlődjenek itthon és külföldön a játékosaink, lehet nagy karriert befutni. De egy egész más hozzáállás kell, amikor a magyar mezben játszanak, és sok más mellett ez is hiányzik. A harapós tizenegy a saját farkába harapott.
Ezzel a finn válogatottal kell majd megküzdenünk feltehetően az Európa-bajnokságra való kijutásért. De nem így. Továbbra is lehet dédelgetni az álmot, és minden meccs előtt lehet titokban reménykedni, hogy majd most. A románok megérdemelt 0-0-át játszottak a 2014-es vb egyik esélyesével, Argentínával. Miért erőltetjük? Kicsit le kellene nyugodni és a fiatalokkal, a jövővel foglalkozni, és nem harapni, hanem alázatosan játszani.
Vagy el kell fogadni, hogy Luxemburg, Málta és Feröer-szigetek a mi szintünk, és ide is pozícionáljuk magunkat, és lehet vízilabdát, jégkorongot és kézilabdát nézni, mert ott nagy magyar sikerek vannak és várhatóak.
Végezetül Grocsis Gyula bácsi szavai:
"A magyar labdarúgás nem jó irányba halad, merthogy a legképzettebb labdarúgónk sem tud átlagon felüli teljesítményt nyújtani, ha nincs benne a játékában a szíve. És van egy másik dolog, ami engem kiborít: a játékosok még véletlenül se higgyék azt, hogy ők tisztelik meg a közönséget, hanem éppen fordítva. A játékos érezze magát megtisztelve, hogy egy nemzet színeit képviselheti a nagyvilágban.
