Mennyire lehet komolyan venni azt az államfőt, aki titkos mopeddel szökik szeretőjéhez a szokásos párzásra? Francois Hollande Franciaországával nem csak ez a baj. Sőt, ez a legkisebb baj. Írjuk a vérbőség és a máshol jól titkolt temperamentum számlájára.
A Newsweek fasza cikkben szedte össze, miért Franciaország az európai szocializmus fellegvára. Ebből az látszik, hogy Párizs az egyenlősdipártiak számára mindenképp a létező világok legjobbika, a megvalósult egalitárius álom.
A hetilap összekapirgálta a legdurvább példákat: például 2 évig 75 százalékos jövedelemadóval sújtanak egyes jövedelmeket, ami szinte a vagyonelkobzással határos. A milliárdosok kifacsarását még elnézné a kis- és középvállalkozói réteg, de a merev munkaerő-piaci szabályozások az ő életüket is pokollá teszik. A szakszervezetek évtizedes hisztijének köszönhetően Franciaországban ma szinte lehetetlen elbocsátani egy alkalmazottat. Ezért aztán nem is vesznek fel újakat, így nőtt 5 millióra az állástalanok száma. A francia versenyképesség így szorul vissza az Airbus, a mislencsillagok, a turizmus és a parfümök karánjába.
Az alacsony szinten meghatározott heti munkaóráknak köszönhetően a péntek – legalábbis a közigazgatásban – gyakorlatilag nem tartozik a munkanapok halmazába. A szakszervezeti nyomulásnak köszönhetően az is gyakran előfordul, hogy egy munkavállaló csak 5 hónapot dolgozik egy évben, a maradék hétben meg jól elvan az állami juttatásokból. Például a fizetés akár 55 százalékára rúgó munkanélküli segélyből. Jó buli a nyugdíj is. Van rengeteg korkedvezmény, meg vagy 36 féle különnyugdíj az egyes ágazati dolgozóknak.
A tétlenségre, az állam mindenhatóságára és az utópiára alapozó modell Brüsszelbe is beszivárog. Így aztán a tavaszi EP-választási napirendjén olyan témák lesznek, mint az Ifjúsági Garancia (az állam kötelezően garantáljon munkát, vagy további oktatást az egyetemi végzés után 4 hónapon belül!), vagy éppen a feltétel nélküli alapjövedelem (nem kell dolgozni, mindenképp kapsz valamennyi ingyenpénzt, a magyarországi javaslat szerint 5 tízezrest).
Találó a Newsweek hasonlata: Franciaország egy olyan lecsúszott nemesi családhoz hasonlít, amely képtelen feladni a megszokott kényelmet, így például a cselédeket. Eközben az ország egyre inkább lemarad a vezető európai hatalmakhoz, Németországhoz és az Egyesült Királysághoz képest. Na, nem mintha az ilyen 19. századi összehasonlítás az épülő szocializmusban bármit is számítana.
