Mi magunk is felelősek vagyunk a pénzügyi rendszer romlottságáért - ez lehetne a keretüzenete a Wall Street farkasa című filmnek. Ahogyan az egyik bróker meg is fogalmazta mindjárt a mozi elején: "azért adjuk el a hülyéknek a selejt részvényeket, mert a gazdagok már nem vennék meg azokat".
A film elsősorban persze a pénzügyi rendszer belső működésének visszásságairól szól: a gőgös brókerekről, akik azért is kereskednek mindenfajta etikai normát félredobva, "mert ők az átlag polgárokkal szemben legalább értelmes dolgokra költik a pénzt". Egészen pontosan drogokra és prostikra, máshogy ugyanis nem lehet felvenni a nemzetközi tőzsdék tempóját. Szürreálisak a céges bulikról szóló jelenetek (mint egy több órás Harlem Shake videó), a vallási szektákra hajazó működés bemutatása. Bár ennek egy része vélhetően csak szatirikus ábrázolás, hallottunk már hasonlókról a Bennfentesek című dokumentumfilmben.
A Wall Street farkasa ugyanakkor rámutat más hatalmi szervek fonákságaira is: a pénzügyi felügyeletek működésére, amelyek a mérlegfőösszeghez mérten bagatell összegű bírságokat szabnak ki a pénzintézetekre, vagy a vádalku intézményére, amivel a kishalak nem, inkább a nagyhalak ússzák meg a bűncselekményeket (hogy aztán az enyhített büntetés után újra lubickoljanak).
Bár film görbe tükröt próbál mutatni a pénzügyi világ elé, emlékeztet arra is, hogy az átlagemberek - alacsony pénzügyi kulturáltságukkal - maguk is fenntartják ezt a rendszert. Kérdés persze, hogy ez mennyiben menti fel a működtetőket? Valószínűleg semennyire. (Hasonló dilemmák merültek fel korábban a magyarországi devizahitelezés kapcsán is.)
Summa summarum: Oscart DiCaprionak!
