Mesterházy „gyámságalattálló” Attila Csaba, gondolom a Vének Tanácsának ötletére pénteken újságírói kérdésre elmondta, hogy az Együtt-PM-mel aláírásgyűjtésbe kezdeneka stadionépítések ellen, és ehhez a „demokratikus” ellenzéki pártok csatlakozását is várják. Kedves Ferenc, itt a lehetőség, végre van egy összefogás, ahová Téged is meghívnak!
Apropó Vének Tanácsa. Most, hogy a Kormány a nevelőszülőséget január 1-től foglalkoztatási jogviszonnyá alakítja, Lendvai Ildikónak és Kovács Lászlónak immár érdeke is a nevelőszülőség, hiszen bejelentett munkahelyük lesz a Jókai utcában.
Na de a stadionok! Mesterházynak ez nagyon fontos téma. Már többször is felszólalt a témában. Először 2004. június 21-én.
Mesterházy ez év júniusában gondolt egyet és mint a Gyermek-Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkára felszólalt a Tisztelt Házban. (Na ki volt ekkor a Gyermek- Ifjúsági és Sportminiszter?
„Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Valóban, ez az első alkalom, amikor a kormány megfogalmaz egy olyan átfogó létesítményfejlesztési koncepciót, ami a magyar sportlétesítmény-helyzeten kíván hosszú távon és szisztematikus lépésekkel javítani. Hiszen Magyarországon két probléma van a sportlétesítményekkel, az egyik az, hogy nincsenek, a másik az, hogy nagyon leromlott állapotban vannak ott, ahol léteznek ilyen létesítmények.
Ezért egyértelmű, hogy hasznos és fontos kezdeményezés az, amit a tárca elindított pár héttel ezelőtt, a kormány döntése alapján. Valóban öt pillére van ennek a Sport XXI. létesítményfejlesztési programnak.
[…]
A program finanszírozása a következő két évben, tehát a 2004-2006 közötti időszakban mintegy 53,7 milliárd forintot tesz ki, és ennyi a szükséges forrás. Ez három helyről fog előállni: első helyen kormányzati, központi költségvetési támogatással, másodsorban önkormányzati beruházással, harmadsorban pedig a magánerő, a magánforrások bevonásával. Természetesen az állam nem áll meg itt a finanszírozás tekintetében, hanem egy új konstrukciót, az úgynevezett PPP-konstrukciót szeretné alkalmazni, amelynek az a lényege, hogy az állam hosszú távon szolgáltatást vásárol garantáltan azoktól a létesítményektől, ahol e beruházás megtörtént, és ezzel biztosítja ezeknek a létesítményeknek a megtérülését, és így szolgálja tulajdonképpen a magyar szabadidősport, iskolai, diáksport és versenysport érdekeit.”
Huhh. Beleszédültem. Mi van? Építsünk sok, jó stadiont és sportlétesítményt, „mert egyértelmű, hasznos és fontos kezdeményezés”. Most akkor jó vagy nem? Neki szabad?
Persze azt lehet mondani, hogy akkor nagyon jól állt az ország, ez belefér. Nézzük meg. Akkor még nem volt válság, ugye?
2004 |
2013 (prognosztizáció) |
|
Infláció |
6,8%* |
1,9% |
Az államháztartás hiánya |
6,5% |
2,9% |
Foglalkoztatottak száma: |
3 millió 900 ezer |
3 millió 990 ezer |
*(megjegyzem az MNB kívánt inflációs célja volt:2004. december 3,5 ± 1%)
Tisztelt Elnök Úr, Kedves Attila!
Ne hagyja magát befolyásolni, MSZMP-s tanácsadóktól. Legyen hű az elveihez. Amiért egyszer kiállt, álljon ki megint!