Spíler

Szeretnének bëlgák lenni

Közzétéve: 2013. október 29. Szerző: OriginalSpíler

Szeretnének belgák lenni.png

Mit akarnak ezek a hülye bennszülöttek? Mit hepciáskodnak már? Gatyájuk lobog, seggük kilóg, gyomruk korog, néha még be is festik magukat harci színekre, és úgy ejtik foglyul a multikát. Fokhagymás egy népség. Bezzeg mennyivel jobb kívülállónak lenni! Belgának. Gond nélkül, válogatás nélkül fikázni. „Ő mindenkit anyáz” – ez ma a pozitív hős Pesten. Finnyásan, kívülről szemlél (szemléz) a pozitív hős, fenntartásai vannak, mértéktartó és mértékadó. Kicsit aggódik is. De legalább felül tud emelkedni, bár azt, hogy térkép lenne e táj, önérzetesen utasítja vissza – pedig olyan, hogy magyar nincs is, mint tudjuk. Nos, ők a mi belgáink.

Persze önmaguk élő cáfolataiként van belőlük jobb és baloldali belga. Halvány, árnyalatnyi különbség ez csupán, de azért még van. A belga alapvetően baloldali látásmód, de azután megirigyelték a kényelmes pozíciót mások is. Ők is szerettek volna belgák lenni. Egyelőre még a belgák legbelgábbjai nem jegyzik őket, ennek tanúbizonysága, hogy naggggyon belga 444 még mindig szervilisnek tartja azt az orgánumot amely pedig bőszen igyekszik belgulni. A Mandiner egyik tavaly felbukkant szerzője, Lakner Dávid, képes volt odáig menni, hogy leírja a következő mondatot Gavra Gáborról, a Mandiner új mentoráról:  „a lapja élén kiváló munkát végző, pártossággal tényleg nem vádolható főszerkesztőnek kell lemondania”. Pártossággal nem vádolható, hát igen, hogyne. Október 23-ról szólva pedig egy vegytisztán belga leírást kaphattunk a Mandineren a főváros eseményeiről, Pintér Bencétől: „A Békemenet résztvevőihez hasonlóan az ellenzéki tömegnek is nagyjából annyi sütnivalója van, hogy eksztázisban neveket kiabáljon és ész nélkül imádjon politikai formációkat.”. Kicsit túllőtt a célon, a Főbelga Cinkes Csávó leírását úgy látszik nem olvasta a Békementről. Vagy: „Bokros Lajos cuki, nagyon élvezi a figyelmet. Deklarálja, hogy a Fidesz újkommunista, és hogy a Modern Magyarországért Mozgalom az egyetlen valódi jobboldali párt Magyarországon. Azt mondjuk nehéz lenne eltagadni tőle, hogy ő az egyetlen piacpárti politikus Magyarországon.”. Bokros Lajos cuki – ja bocs, ez irónia volt? Remélem, a piacpárti is. Azután: „Orbánnak mennie kell – ennyi kell ennek a „tömegnek”. Orbánnak maradnia kell – ennyi kell a másiknak. A maradék nagyjából hatmillió választópolgárt egyik üzenettel sem lehet megszólítani.”. Hopp, hatmillió belga van?

A szervilitási listára visszatérve, a névsorrendben listázott legszerviliselebb magyarok közül az első 15 helyen, A-tól K-ig nincs baloldali szereplő. Fogalmi probléma is akad: a szervilizmus összekeveredik a lojalitással. Kumin Ferenc például kormányszóvivő. Mint ilyentől, miért várnánk el, hogy kritizálja a saját kormányát? Bakondi György pedig egy katonai testület tagja. De akkor is kritizáljon, igaz? Hajdu Pétert még csak érteni vélem, bár a fogyasztói világ az a közeg, ahol a nagybetűs Belgák kéjelegni tudnak, cinikusan röhögni a jónépen. A lista más pontjain is lehet melléfogást találni, bőségesen, a lényeg azonban: a szervilizmus az jobboldali, ugyebár. Baloldali szervilizmus nincs. A belgák majd megmondják a tutit. Látszólag mindenkit anyáznak, de a jobboldal, az mégiscsak égőbb.

Kedves belgák, legyen bár egy fél mólnyi árvalányhaj rátoktapadva! Vegyétek észre: ti is mások vagytok, ti sem vagytok mások.

Közzétéve: 2013. október 29. Szerző: OriginalSpíler

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr35808952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása