Spíler

Nekünk nem 8!

Közzétéve: 2013. október 15. Szerző: OriginalSpíler

Nekünk nem 8.png

Történelmi vereségen van túl a magyar válogatott. Mélypont, lehetne mondani, de ki tudja, hogy az alján vagyunk-e vagy vár még ránk fájó földet érés. Végül is Végh Antal könyvével már 1974-ben feltette a kérdést „Miért beteg a magyar futball?”, aztán kiderült, hogy akkor még lóf*szt sem volt beteg. Persze a tökéletes gyógyszert mi sem ismerjük, de van néhány sejtésünk, ötletünk, felvetésünk, észrevételünk. Ezeket hatásvadász módon 8+1 pontba szedtük össze.

1. Tesióra, utánpótlás-nevelés Kezdjük az elején. Ha a foci Paulo Coelho-i lennénk azt mondanánk, a jövő az utánpótlás-nevelésben van. Ha jó focit szeretnénk 10 év múlva a reformot az alapoknál kell kezdeni. Miközben az iskolás gyerekek körében a legnépszerűbb sport a foci – tessék megnézni egy iskolaudvart a nagyszünetben (a srácok még véletlenül sem gyeplabdáznak) – az egyik legelhanyagoltabb sportág az iskolai tesiórán. A focinak csak időkitöltő szerepe van, nagyon ritkán találkozunk olyan tornatanárral, aki labdavezetést ne adj’ isten szlalomot, kapura rúgást belsővel gyakoroltatna a srácokkal. A legtöbben megelégszenek a „nesze, itt a labda, menjetek ki az udvarra” utasítással.

Az utánpótlás-nevelés probléma gyökereit is az általános iskolákban kell keresni. Érdemes bemenni egy-két isibe és megnézni a hirdetőfalakat a tesiterem előtt. Szivacskézilabda, kötélugrás, akrobatikus rock’and roll, wing-tsun és társai. Még véletlenül sem lehet megtalálni egy fociklub hirdetését sem. Saját tapasztalat, hogy igazi oknyomozónak kell lenni ahhoz, hogy az ember találjon gyermekének a közel-távolban fociklubot. Normális esetben ez úgy kellene működjön, hogy a fociedzők év elején ellátogatnak a körzetükben lévő iskolákba és gyerekeket csábítanak edzésre, nem pedig várják, hogy majd besétál az öltözőbe a kis C. Ronaldo. Persze erre lenne hivatott a Bozsik-program. Az szintén saját észlelés, hogy a program csak az egyesületek szintjén működik, a nagy probléma viszont ott van, hogy a gyerekek nem jutnak el az egyesületekbe. A Bozsik-program iskolás „lábával” (intézményi program) azonban alig lehet találkozni (ld. tesióra).

2. Futballakadémiák Meggyőződésünk, hogy a futballakadémiák faszentos dolgok. A fiatal tehetségek jó környezetben, megfelelő körülmények között készülhetnek a nagybetűs jövőre. DE. Ebben a rendszerben is akadnak problémák. Egyrészt, mint azt már az előző pontban is írtuk, kevesen járnak egyesületbe focizni, így önmagában a merítés sem lehet olyan mély. Egyszerűen nincs meg az a minimális elemszám, amelyből aztán 15-20 (jó)fiút ki lehetne választani. Másrészt az akadémiák nagy részén ugyanazok az elhasznált arcok tanítanak, akik a magyar futball mai állapotáért felelősek.

3. Edzők Hát igen. Itt is komoly bajban vagyunk. Míg évtizedekkel ezelőtt a magyar edzőket a világ minden táján nagy becsben tartották, addig ma nincs komolyan vehető, nemzetközi szintű magyar edző. (László Csaba és Bölöni erdélyi magyar edzők, szerencséjükre nem Mo-n tanulták a mesterségüket.) Nagyon rá kellene feküdni az edzőképzésre és természetesen nem a 30 évvel ezelőtti technikákat kellene tanítani a 30 évvel ezelőtti arcoknak. 12 pont-szerűen elmondva: A magyar edzőket vigyék el tőlünk (tanulni), a külföldieket meg hozzák be (tanítani).

4. Mentalitás „A hollandok egyébként nem is sebességben, hanem elsősorban gondolkodásban voltak gyorsabbak nálunk” – nyilatkozta az amszterdami arénában parádés öngólt fejelő Devecseri Szilárd, aki mellesleg hozzátette, hogy nem is játszott annyira rosszul. Még talán hozzá lehetett volna tenni, hogy „fejben elfáradtunk”. Ezt viszont biztos tudtuk volna, hogy nem igaz. A legtöbb magyar labdarúgónál, nincs mi elfáradjon. Persze a világ legnagyobb részén a futballt nem professzorok játsszák, de a hozzáállást, a mentalitást is lehet tanulni. Azt, hogy hogy nyilatkozol, hogyan viselkedsz, hogyan bánsz a pénzügyeiddel és azt is, hogy ha egy erős nyugat-európai bajnokságban játszol, akkor életet teljében nem szerződsz le egy biszem-baszom kelet-európai bundabajnokságba akármennyit fizetnek is.

5. Tömegsport, többi sportág vs. foci A 8-1-es vereség után ismét előjöttek az egérlyukaikból a fejhangon sipítozó sportellenes kocsmaokosak: „miért nem inkább a kajak-kenu/úszás stb. sportágaknak adja a kormány a focira szánt pénzt?” Ugyanennek a pandantja a: „miért nem inkább a tömegsportra szánja a pénzt a kormány?” Érdekes, hogy ezzel az alapvetően mélységesen demagóg szöveggel leginkább azok élnek, akik egyáltalán nem sportolnak, sőt életük legnagyobb sportteljesítménye az volt, hogy 7 mp perc alatt elérték az 5-ös buszt a Jégbüfé előtt.
Aki ilyen kérdést tesz föl, azt kötelezném, hogy minden hétvégén menjen ki egy országos/nemzetközi kajak-kenu versenyre. Nem fog tudni, ugyanis az nincs minden hétvégén. Évente maximum egyszer, kétszer. Foci és egyéni sportok. Az egyik alma, a másik körte. Aki szembeállítja a kettőt az kifejezetten rosszat akar mindkét sportnak. Ami pedig a tömegsport vs. élsportot illeti. Igen, a tömegsport fontos, kell kiemelten kezelni, de megsúgjuk, a tömegsportot az segíti leginkább, ha vannak a fiatalok előtt példaképek az élsportban, akik miatt elkezdik a tömegsportot.

6. Stadionok Ugyanúgy mérhetetlenül ostoba az, aki a 8-1-es vereség hatására a stadionépítések leállítását követeli. A stadionok nem a focistáknak épülnek, hanem a nézőknek. Persze az új stadionokban automatikusan nem lesz feltétlenül jobb a játék. A nézők hangulata viszont biztos, hogy jobb lesz, ha nem tomboló húgyszagban, törött székeken, térdig szotyolában kell ülni. Micsoda ostobaság lenne, ha egy csúfos színházi bukás után az építtető leállítaná az új színház építését arra hivatkozva, hogy ha tisztességesen játszotok, akkor lesz majd új színház.

Egyébként a stadion egy összetett rendszer része. Kiviszed a gyereked a meccsre, jó körülmények közé, megkedveli a focit, lesz egy példaképe, és ő is elkezd focizni egyesületben és így tovább.

7. Válogatott A 8-1 után a nagyokosok rögtön a kormányt kezdték el hibáztatni a történelmi vereség kapcsán. „Miért kell ennyit költeni a focira?” és társai. Szögezzük le: a nemzetközi küzdelmekben minden európai ország részt vesz. Még azok is, akik nehezen nevezhetőek önálló országnak. (A 2016-os EB selejtezőjében pl. Gibraltár is indul önállóan.) Sok választásunk nincs. Nincs olyan, hogy nem indulunk el. Tehát vagy költünk rá és feltornázzuk magunkat a középmezőnybe, vagy nem költünk rá és akkor mindenkivel szarrá veretjük magunkat. Épeszű-e az a hadvezetés, amelyik egy vesztes csata után arra a következtetésre jut: a következő csatát úgy tudja megnyerni, ha leépíti a hadsereget?

8. MLSZ Tegye fel a kezét, aki emlékszik még Kovács Attila MLSZ elnökre? Na, hozzá képest Csányi Sándor személye igazi felüdülés. Képesek vagyunk hinni az OTP vezér jószándékában, abban, hogy komolyan gondolja a megújulást. Ugyanakkor az MLSZ-ben még mindig sok a foci körül őgyelgő, aki busás hasznot húz a semmittevésből. És ne feledjük Egervári Csányiék embere, ők nevezték ki. Egervári az ő felelősségük. Ezért érthetetlen Vági Márton, MLSZ főtitkár (a Gyurcsány-Bajnai kormány NFÜ elnöke) nyilatkozata.

+1 Kommentátorok Ez már csak a ráadás. Tényleg nem ez a lényeg, bár ha jó lenne a labdarúgásunk, akkor biztos jobban el tudnánk viselni. De nem jó, ezért kurvára zavar, hogy olyan emberek szakértenek, szakkomentálnak, akiknek semmi keresnivalójuk a képernyőn. Egyszerűen azért, mert vagy f**ságokat mondanak, vagy egyszerűen nem tudják kifejezni magukat.

Mindennek megvan a magasabb rendű értelme. Hisszük, hogy az amszterdami bukás elindít egy sor olyan dolgot, aminek már rég meg kellett volna történnie. Szalai kifakadása – aminek minden egyes szavával egyetértünk – reméljük ennek a nyitánya. És ha kell, mi segítünk, csak tessenek szólni.

Közzétéve: 2013. október 15. Szerző: OriginalSpíler

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr325808942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása