Úgy tűnik sokat foglalkozhatunk manapság Európával és az Unióval ma itt Magyarországon. A Tavares-jelentést a kormányzati kommunikáció egy pártpolitikailag elfogult és tárgyi tévedésektől hemzsegő dokumentumnak bélyegzi. És akárhogy is nézzük, a miniszterelnök víziója egy bürokraták által vezérelt európai birodalomról igen rémisztő, még ha némi túlzás is van benne.
Mert mi is az EU-funkciója? Persze, egy sor dolgot vállaltunk a csatlakozáskor, amit joggal kérnek számon rajtunk. Ennek a csatlakozásnak az oroszlánrészét ráadásul pont az első Orbán Viktor vezette kormány vitte, így nagyon másra mutogatni sincs. De miért is kellene, hiszen deficit-ügyben végre sikerült bizonyítani. Ugyanakkor az EP-ben – ne legyünk igazságtalanok, inkább csak annak baloldali felében – elfeledkeztek arról, hogy miért is jött ez a közösség létre. A cél nem más volt, mint Európa újradefiniálása, amire két háború pusztítása után igencsak szükség volt. Ez jelentett egy közös hagyományokon és a kommunizmus elutasításán építkező csoportosulást és egy gazdasági együttműködést is.
Ám a kommunizmus közvetlen veszélye elmúlt, gazdasági ügyekben meg igencsak akadozunk. Nem marad más, mint az asztalt verni ilyen fals ügyekkel. Kérdem én: nem inkább azon kellene ügyködni, hogy ne maradjunk le még jobban Kínától, Indiától, Dél-Amerikától, ahol lassan véget ér a válság vagy éppen nem is volt? Nem azon kéne gondolkodni, hogyan lehetne Európa több a világban az Egyesült Államok csatolt bólogatójánosánál?
Nem, mert ezek helyett fontosabb nekünk megmondani, kik hogyan éljenek és szavazzanak az egyes tagállamokban, mert mi egy hét napos látogatás során olyan jól megismertünk mindent. Joggal háborodik fel az ember, amikor a Tavares-jelentésről olvas, mert egyikünk sem kíván egy bürokraták által irányított helyen élni, ahol a messzi Brüsszelbe nem ér el szava. Ugyanakkor tarthatunk önvizsgálatot és mutathatunk példát, mert nem csak az eurokratától, de budapesti minisztériumi kollégáiktól is megijed néha az ember.
