Spíler

A Soros-egyetem a kötelező kvóták és a bevándorlás pártján

Közzétéve: 2017. április 12. Szerző: NigelF

soros_3.jpgA Soros György által alapított CEU oktatói és diákjai is osztják az alapító bevándorlással kapcsolatos nézeteit, miszerint támogatni és ösztönözni kell a korlátlan bevándorlást. Az egyetem rektora, Michael Ignatieff szerint katasztrófa, hogy az országok lezárják határaikat. A hallgatók szerint pedig szükség van a kötelező elosztási kvótákra.

Soros György többször is lerántotta már a leplet írásaiban a bevándorlással kapcsolatos nézeteiről. Ezek egyike 2015 végén jelent meg a Project Syndicate nevű oldalon, amelyben hat pontba foglalta migrációs javaslatait.

Ebben írt többek között arról, hogy Európának évente legalább egymillió menekültet kellene befogadnia, melynek költségeit a tagállamokkal fizettetné meg. Egy másik, a Financial Timesban megjelent cikkében pedig arról írt, hogy bevándorlók nélkül Európa összeomlik. Szerinte ostobaság, hogy a kontinens nem a lehetőségét látja a bevándorlókban.

Soros a bevándorlást kézzel fogható eszközökkel is támogatja. Mint az mi is megírtuk, egy a Soros-alapítványhoz köthető szervezet útikönyveket osztott a migránsoknak minden olyan útvonalon, amelyen az EU-ba juthatnak.

A CEU alapító Soros nézeteit az egyetem rektora, Michael Ignatieff is osztja. Mindez persze nem meglepő, hiszen Ignatieff korábban a kanadai Liberális Párt vezetője volt 2009 és 2011 között. A rektor a CEU YouTube csatornájára feltöltött videóban a következőket mondja:

„(…) a párizsi terrortámadás miatt az országok egyszerűen lezárják a határaikat és ez katasztrófa.” (…) emberek milliói égen a vágytól, hogy a fáradt, öreg Európába jöjjenek, mert Európa szabad, dinamikus és itt alkotmányos szabadság van. Ezek olyan dolgok, amiért ezek az emberek hajlandóak lennének meghalni. A menekültek ezen a furcsa módon adják tudatunkra, hogy miről is szól ez a kontinens. Szerintem a menekültek sokkal melegebb fogadtatást érdemelnének.”

A CEU hallgatói is osztják az alapító bevándorláspárti nézeteit. Mindez a témában írt szakdolgozatokból is jól kiolvasható. „Az Európai Unió felelősség-megosztása a menekültvédelemben: egy üres üveg?” című 2015-ös szakdolgozat szerzője egyenesen a bevándorlók kötelező kvóta-alapú elosztása mellett érvel. Mint írja:

A szakdolgozat a kötelező kvóta alapú elosztás mellett foglal állást, hogy a menekültek letelepítése a méltányos, megfelelő és tényleges felelősségmegosztás szerint történjen meg, ami következésképpen növeli az Európai Unió cselekvését globális szinten is.

Egy másik migrációval foglalkozó dolgozat konklúziójában pedig a jelenlegi menekültáborok kapcsán a szerző párhuzamokat vél felfedezni a náci koncentrációs táborokkal.

A CEU egy 2016-os előadásán a Migration Aid Egyesület és annak vezetői ismertették, hogy milyen szerepet vállaltak a bevándorlók befogadásában. A „Félelem nélkül élni egy sokszínű társadalomban: Magyarország” című panelbeszélgetésen Zsohár Zsuzsa, a szervezet szóvivője is felszólalt. Ő volt az, aki korábban azt állította, hogy a bevándorlók általában képzettek, hazánkba pedig elsősorban a középosztályba tartozó, sok esetben felsőfokú végzettséggel rendelkező migránsok érkeznek, akik szívesen dolgoznának is. Zsohár azonban akkor kapta a hazai sajtóban a legnagyobb figyelmet, amikor kiderült, hogy beleszeretett egy szír menekült férfibe, aki gumicsónakkal érkezett a görögországi Leszbosz szigetére.

A fenti példák is jól mutatják, hogy a bevándorlást és a nyitott társadalmakat támogató fiatal mozgalmárok kinevelése is a CEU egyik büszkén hirdetett célja. Ezek után teljesen világossá válik, hogy mire is gondolhatott Soros György, amikor 2013-ban a következőket mondta a CEU-ról:

„A CEU Közpolitikai Iskolája egyedülálló, mert egyesíti a Nyílt Társadalom Alapítvány hálózatának gyakorlati tapasztalatait a közpolitikai iskola elméleti ismereteivel. Abban reménykedem, hogy néhány eszme, amely ebben az iskolában fejlődött ki, áthatja majd az egész társadalmat.

Közzétéve: 2017. április 12. Szerző: NigelF

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr2112418895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása