Spíler

Keresztényeket Európába? Na, még mit nem!

Közzétéve: 2015. augusztus 27. Szerző: HanSoloo

Úgy tűnik, Európa tudatosan vágyik a süllyesztőbe. Ez látszik legalábbis európai vezetőink nyilatkozataiból, akik nem hogy egy épkézláb megoldási javaslattal rukkolnának elő, de minden épeszű kezdeményezést megpróbálnak a gyökerénél fogva kiirtani.

Elég csak az olasz miniszterelnök hárompontos javaslatára gondolni, mellyel a hírek szerint a júniusi G7-es csúcstalálkozón állt elő. Matteo Renzi javaslatai a következők voltak. (1) Hírszerzés folytatása annak érdekében, hogy világos kép rajzolódjon ki arról, pontosan honnan indulnak a menekültek, és hogyan jönnek át Európába. (2) Ezeknek a csempészhajóknak az elsüllyesztése a Földközi-tengeren. (3) Működő kormány létrehozása Líbiában. Mindezeket az európai vezetők, arra hivatkozva, hogy ENSZ BT felhatalmazás nélkül nem megvalósíthatóak, elvetették.

Közelmúltbeli hírek szerint Ivan Netík, a szlovák belügyminisztérium szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a muszlim menekültek nem éreznék jól magukat Szlovákiában, mert ott nincsenek mecsetek. Több külföldi médium szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a szlovák hivatalok előnyben részesítik a keresztény menekülteket. Robert Fico szlovák miniszterelnök néhány hete pedig úgy nyilatkozott, hogy a menekültek befogadásánál Szlovákia előnyben részesítené a keresztényeket, illetve hogy a muszlimok befogadása a terrorizmus kockázatának növedesével járhat Szlovákia számára.

Az Európa Tanács főtitkára, Thorbjörn Jagland ezt követően Twitter üzenetben ítélte el a Szlovák Köztársaság szelektív menekültügyi politikáját. "Elutasítjuk a nyilvánvalóan vallási alapú diszkriminációt. Szlovákiának meg kellene változtatnia hozzáállását" - írta.

A norvég munkáspárti politikus Twitterét mazsolázva kiderül, hogy Thorbjörn Jagland nem emelt szót az ellen, amikor július közepén különböző német sajtóorgánumok arról számoltak be, hogy a német kabinet elképzelései szerint gyorsított eljárásban tartózkodási, letelepedési és munkavállalási engedélyt kapnának azok a bevándorlók, akik kiemelten képzettek, vagy kiemelten tehetségesek, miközben végzettséggel nem rendelkező társaikat kitoloncolnák az országból.

Thorbjörn Jagland nem emelt szót ez ellen, mert ez a németek álláspontja volt. Szlovákia viszont Németországhoz képest kicsi és jelentéktelen ország, ezért az ott élők hangját senki nem hallja meg. Régebben ezt úgy mondták, hogy a történelemet a győztesek írják. Mostanában meg úgy, hogy kettős mércét alkalmaznak. Mégis minek lehet ezt nevezni, kedves Jagland Úr, ha nem kettős mércének?

Érdekes egyébként, hogy bezzegnyugaton csak akkor lehet vallási alapú diszkriminációról vagy egyáltalán bármilyen diszkriminációról beszélni, ha az valamilyen kisebbség ellen irányul. Ha keresztény templomokat gyújtogatnak, keresztényeket gyilkolásznak, vagy esetleg az Iszlám Állam elől menekülő keresztényeket börtönbe zárnak, akkor a világ mélyen hallgat. Ilyenkor senki nem kéri számon például az említett eset kapcsán az Egyesült Államokat, akik húsz, az Iszlám Állam elől menekülő iraki keresztényt börtönöztek be illegális határátlépés miatt. A menekülteknek egyébként családtagjaik élnek az USA-ban, ami lehetővé tenné, hogy szabadlábon védekezhessenek. Ez persze eddig nem történt meg, tehát fel lehetne tenni azt az egyszerű kérdést, hogy ezt mégis hogy??!

Nem tisztünk a szlovákokat védeni, elég sok féreg dolgot műveltek már a felvidéki magyarokkal. Viszont azt igenis gondoljuk, és kedvenc frázisunkkal élve “innen üzenjük” a krokodilkönnyeket ejtő európéereknek, hogy tetszettek volna diszkrimináció ellen fellépni - csak szlovák példáknál maradva - az állampolgársági törvénnyel, a nyelvtörvénnyel, vagy a Benes-dekrétumokkal kapcsolatban. Nem pedig akkor, amikor a bevándorlás által sújtott országok megpróbálnak olyan intézkedéseket hozni, amellyel megvédik állampolgáraik, saját nemzetük, és végső soron egész Európa népét és kultúráját a pusztulástól.

Közzétéve: 2015. augusztus 27. Szerző: HanSoloo

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr307737792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása