Frei Tamás cikket írt a Figyelőbe „Hírünk a világban” címmel. Kár volt.
1. Külföldről osztani az eszet
Mindig csodálattal tölt el, amikor valamelyik nyugati országból sikerül hazánk elszakadt fiának megmondani a frankót, hogy mit és hogyan kellene másképp csinálni itt a Kárpát-medencében. Bizsergető érzés, hogy szerencsére valaha itt éltek közöttünk azok, akik értik mitől sikeres a Nyugat és tesznek azért, hogy Magyarország is egy sikeres hely legyen. Elsősorban azzal, hogy önmaguk sikeresek abban, amit csinálnak. Oh, wait!
2. Megbukni mint riporter
Kicsit furcsa sikerességről olvasni attól, aki maga is megbukott, mint riporter, és mint ember. Ugyanis kiderült, hogy hazudott hűséges nézőinek. Mindezek után pedig elkezdett csellengeni a világban, hátha van olyan hely a Nyugaton, ahol erről nem értesültek.
3. A származás alapján ítélő „Nyugati Kultúrtársaság” részének lenni
Azt írja Frei: „hogy a társaságban ne én legyek a rögtön félretolt, nem is igazán kultúrembernek tartott magyar, valahonnan a Balkán-szerű mélységből”.
Érdekes kérdéseket vet fel, hogy mégis milyen társaság az, amelyikben az embert származása után ítélik meg. Különösképp, hogy emiatt ki is taszítják. De nem lehet, hogy csak téged tartanak gyenge minőségű embernek Tamás?
4. Magyarországról azt gondolni, hogy részvénytársaság
„Az 505 millió lakosú Európai Unió éves GDP-je tavaly 14 300 milliárd euró volt. Magyarországé ebből összesen csak 100! Vagyis a nagy egésznek mindössze a 0,7 százaléka. A nulla egész hét tized százaléka! Még egyetlen százalék sem. Azt kérdezte az üzletember tőlem, hogy szerintem mit szólnának annak a cégnek a vezetői, melyben a részvények kevesebb mint egy százalékát birtokló irinyó-pirinyó tulajdonos mindig mindenbe „belepofázna”.”
Előre a Kóka Jánosi úton! Kedves Frei Tamás, Magyarország nem egy részvénytársaság. Persze értem én, hogy a Nagy Amerikából így tekintenek rá, de nekünk ennél többet jelent. Mi ugyanis nem úgy tekintünk a hazánkra, mint egy GDP-előállító falanszterre. Ahogy az országok erejét sem kizárólag ebben mérik. De neked azért elég pénzt termelnek a kínos magyarokat itató kávézóid, a profitból Nyugaton meresztheted belőle segged.
5. Gyenge minőségű embernek lenni
A „merjünk kicsik lenni” gondolatának nagy hagyománya van itt a balkáni kis hazánkban, ez kétségtelen. Meg annak is, hogy mindig arrafelé kell menni, amerre a Nyugat. Itt hívnánk fel a figyelmet, hogy a Nyugat egy része ’30-as években például a nácizmus-fasizmus felé ment, ahogy a ’60-as években pedig szépen tolódott a kommunizmus felé. Persze párbeszédet folytatni, netán kritizálni, az balkáni szokás. A virágozzon száz virág jegyében világos, hogy egy út van! És az a multikulti! Lehet azért el kéne nézni kicsit máshová is, mint Manhattan, vagy San Francisco. Mondjuk Texas vagy Arizona felé.
+1 Frei Tamásnak lenni
„Itt az ideje elcsendesedni. Legyünk finnek, de nemcsak azt füllentve, hanem valójában is!”
Kedves Frei Tamás! Ha „magyarnak lenni” azt jelentené, hogy olyan minőségű ember vagyok, mint te, akkor én is inkább lennék finn. Szerencsére ez nincs így.
