Interjút csinált a Sport Klub MezTelenül című műsora Bajner Bálinttal. Aki nem ismerné a „labdarúgót”, annak legyen elég annyi, hogy külön könyvtára van a Trollfocin. Bajner a csatorna műsorában azon örvendezik, hogy mivel ő már letett valamit az asztalra (egyetlen egyszer pályára lépett a Dortmund csapatában, jelenleg egy angol másodosztályú klub tartalékcsapatában kap leginkább lehetőséget) sikerült szereznie 24 évesen egy fantasztikus sportautót. Ez a sportautó pedig egy 360 lóerős Audi TT-t. Már ennél a pontnál szétszakadtunk a röhögéstől. Igen, TT kupé. A klasszikus picsaautó. Ez az az a kocsi, amit a Need for Speedben se vettél meg soha. Inkább addig tuningoltad szarrá a kis Golfodat, és csináltad meg ezerszer is a pályát, amikhez már túl lassú volt, mint hogy ezzel mászkálj. Egyetlen mentsége, hogy mi gyártjuk Győrben.
A sztori azonban ennél lényegesen messzebbre mutat. Bajner ugyanis pontosan az a mentalitású focista, akire semmi szüksége a hazai labdarúgásnak. Klasszikus példája annak a mentalitásnak, ami sajnos eluralta a magyar focit. Kis szerencse, kis tehetség, kurva nagy arc, zselézett oldalt felnyírt haj, sportkocsi és celeb barátnő. Azon túl, hogy minden normális emberben iszonyú visszatetszést kelt egy ilyen alak, milyen hatással van a gyerekekre? Mert ezek a Bajnerok mutatják a lehető legrosszabb példát az ifjoncoknak. Ugyanis azt üzenik nekik, hogy teljesítmény nélkül is lehet belőlük valaki. Elég egy kis tehetség és már a tiéd a világ. Pedig a tehetség csak egy dolog, ami munka, szorgalom és kitartás nélkül semmit sem ér. Azt üzeni, hogy az a fontos, hogy „mennyire állat az autód és mekkora mellű a nőd”. Kiöli a gyerekekből a foci iránti tiszteletet, ráadásul azt is, hogy a cél nem a pénz, hanem a példaképpé válás.
Ezek mellett a legtragikusabb, hogy ezek az emberek milyen szinten nézik le szurkolókat. Végső soron azokat, akikből a látszatéletüket fenntartják. A múltkori északír-meccsen jött oda hozzám egy apuka kisgyerekkel, hogy ő a 80 ezres fizetéséből vette kettőjüknek a jegyeket és akkor ezek ezt úgy hálálják meg, hogy egy harmatgyenge csapatot sem tudnak megverni. Az alázat teljes hiánya. „Ennek ellenére Lamborghinikkel rohangásznak, mire fel?!” Nehéz volt nem egyetérteni. De a probléma nem (csak) az, hogy nem győznek és nincsenek meg az eredmények. Inkább az, hogy semmilyen küzdést sem látni a pályán. Hol vannak az olyan mentalitású játékosok, akik azt képviselik, hogy a „pályán meg kell dögleni”, ahogy azt Sándor Csikar is mondta.
