A harci színekbe öltöztetett Mel Gibson is csettinthet a skót függetlenségi mozgalom elszántságát látva. Hajszálon függő népszavazás, töketlen angol ellenlobbi, aggódó uralkodó és zuhanó fontárfolyam. Európai rengéshullámot indíthat a skót elszakadási törekvés.
A hibahatáron innen, a sokkon túl
Hétvégén egy felmérés sokkolta Angliát. Eszerint a szeptember 18-ai skót népszavazáson a „Legyen-e Skócia független ország?” kérdésre 51 százalék válaszolna igennel, és 49 százalék nemmel. Ha a megjelentek többsége valóban az elszakadásra voksolna, akkor Skócia 2016 márciusában válhatna önállóvá. A választási részvétel akár 90 százalékos is lehet.
A múlt: szegényekből gazdagok
A hosszú középkori függetlenségi harcoknak 1707-ben vetett véget Nagy-Britannia Királyságának közös megalapítása. Sokáig a skótok voltak a szegények, állítólag ez volt a zsugori skótokról szóló viccek alapja is. Mára a helyzet sokat változott. A skótok önállóságuk esetén olyan kőolaj- és földgázmezők fölött rendelkezhetnének, amely miatt egy főre eső nemzeti össztermékük az angolnál magasabb szintre állhatna be. A skót gazdaság ma is fejlettebb az uniós átlagnál, és az 1997 és 1999 közötti hatásköri átrendezés óta az 5,1 milliós lakosságú Skócia kormánya és parlamentje számos ügyben maga dönthet.
A kampány: se veled, se nélküled
Alistair Darling az uniópárti „Jobb együtt” szervezet vezetője a maradás mellett állók fő képviselője. A maradáspártiak szinte csak gazdasági hátrányokkal riogattak az elszakadás ellen, ilyet mi magyarok már láttunk valahol, valamikor. Darling azonban simán elvesztette a népszavazás előtti legfontosabb vitát az elszakadás mellett érvelő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetőjével, Alex Salmond skót kormányfővel szemben. Salmond első, 2007-es választási sikerekor csavarta maximumra a függetlenség ügyét. Ugyanakkor olyan tervei voltak, hogy továbbra is használnák a fontot, ezt a lehetőséget viszont az elszakadás esetére az angolok zárták ki.
David Cameron angol kormányfő ellenben nem állt bele a skót kampányba, mivel a Konzervatív Párt hagyományosan elég népszerűtlen Skóciában. A brit kormány ettől függetlenül több autonómiát ígért a skótoknak az adóügyek, a költségvetési ügyek és a szociális ügyek területén. Az ígéretet a skót származású Gordon Brown volt munkáspárti kormányfő is megerősítette. A kecsegtető ajánlatra nem sokat késett a skót miniszterelnök válasza, aki bedobta, hogy nem vállalnák át a közös ország rájuk eső adósságterhét. „Mit tudnak kezdeni velünk, inváziót indítanak?” – hökkentette meg sokadszorra Salmond állítólagos első reakciója a brit közvéleményt.
Látszik, hogy a vita olyan mélységekbe ért, amiket a William Wallace-sztoriban még hegytetőről lenézve sem láthatott Gibson. Nem véletlen, hogy már II. Erzsébet is aggódik, és a Times szerint napi jelentést kért a skót függetlenségi küzdelem alakulásáról.
A következmények: Edinburgh-tól Csíkszeredáig
Az Economist hetilap máris a tőke menekülését vetíti előre. Szerintük a skót cégek 20 százaléka, illetve bankok és magánnyugdíjpénztárak tehetik át székhelyüket Angliába a függetlenedés megszavazása esetén. A tőkekiáramlás veszélye már csak azért is reálisnak látszik, mert állítólag Brüsszel legalább öt évig váratná a skótokat az EU-csatlakozással.
A skót függetlenség másik nagy vesztese David Cameron angol miniszterelnök lehet. Cameronra legkésőbb jövő májusban választások várnak, és egyelőre úgy tűnik, hogy a Munkáspárt jó eséllyel leválthatja a konzervatív-liberális koalíciót. Cameron így is necces esélyeit tovább ronthatja a skótok távozása, ráadásul a lehető legrosszabb pillanatban, a kampánystartra ráfordulva kellene magyarázkodnia.
A legfontosabb következmény európai viszonylatban a különböző nemzeti szabadságmozgalmak felerősödése lehet. Katalónia szintén – a spanyol kormány által el nem ismert – függetlenségi népszavazás előtt áll, régóta megoldatlan a flamand önállóság kérdése, Baszkföld és Velence mellett pedig a székely autonómia ügyére is nagyobb figyelem irányulhat.
Miként az angolok mondják, a levest nem eszik olyan forrón, ahogy főzik. Van egy másik kutatás is, amely szerint a maradáspártiak vannak többségben, miközben még mindig nagy, kb. húsz százalékos a bizonytalanok aránya.
Mel Gibson mindenesetre büszke a filmje által kiváltott hatásra.
