„No de csak a magyarok lennének hülyék az iróniához, vagy máshol is közlekedési rendőrt kell állítani minden poén mellé?(…) Vagy pont, hogy nem nemzetiségtől függ ez, hanem egészen máshogy csapódik le az, ami itt, az ötödik kerület közepén egyértelműnek tűnik, Gyömrőn vagy Ercsiben viszont már nem annyira? (Inkei Bence, Cink )
Erzsi néni Ercsiből odavolt a Cinkért és különösen az Inkei Bence által írt művekért. Mióta az internet hajnalán beköttette magához a világhálót, azóta elhanyagolta korábban díjnyertes kertjét, szomszédait, elhagyta addigi mindennapos szokásait és csak a belvárosi srácok mikrovilágában élt.
Nem értette a többi ercsi embert. Nem értette, hogy nem rajonghatnak ezekért a cuki srácokért, akik – egyéb dolguk nem lévén – nap, mint nap megviccelik ezt az áporodott, tudatlan, kedvetlen, leépült magyar valóságot. Szerette, hogy a srácok nem ismertek sem Istent, sem embert, az élőfába is belekötöttek, bátrak voltak és mertek, ha kellett, de ha a sarkukra léptek a metrón, akár üvöltöttek is. Érezte, hogy érte, róla és hozzá szólnak.
Erzsi néni Ercsiből szerette, hogy ezek a fiúk egy szög falba való beütését is olyan primitív tudásként írták le, amely nekik közhelyes, degradáló (pl. így: „kalapács, akármit is jelentsen ez”), de bennfentes titkok tudóiként mindennap hoztak valami vicces sztorit a fejlett Nyugatról, a Guardianből. Utolsó, nem virtuális barátnőjének, Katinak a szomszédból nagy hévvel magyarázta, hogy milyen jófej ez a Gawker-papa, amiért finanszírozza a srácok játékát, nagy társadalmi kísérletét. Szurkolt a Cinknek, hogy mentsék meg az Origo által kiebrudalt zsenit, Inkei Bencét, a nagy iróniamestert. Röhögött Kati szomszéd fián, amiért túlórázik a Hankooknál, ahelyett, hogy találna az éjszakában egy amerikai nagybácsit. Tapsikolva ugrált otthon az Index nagy konteónapján, amiből sokat nem értett, de úgy érezte, végre megszólítják. A gyárbezárás óta nem volt ilyen boldog.
Erzsi néni Ercsiből egyszer „felkirándult” a „városba”, és felkereste az újságírói „zarándokhelyeket”, korunk New York-kávéházait, a belvárosi hírgyárakat. Mivel régi szokásait még nem egészen sikerült levetkőznie, imát mondott a 444 körúton kívüli szerkesztősége előtt és cink-matricákat keresett a romkocsmák pisszoárjai felett. Fényt ivott, majd hajnalban megjelent neki Soros György egy terézvárosi lomtalanítás kulisszái közt.
Másnap volt párttagként is orrát befogva, halkan anyázva szavazott le a Kormányváltókra, mert olvasta, hogy úgy kell. Igazából az Együttre akarta behúzni az ikszet, de mivel az ő kerületében MSZP-jelölt volt, elcserélte szavazatát egy budapesti kerületben lakó szocival, aki pedig a helyi együttes jelöltre szavazott. Mióta megtanult angolul és járatta a Guardiant, sok ilyen turpisságot eszelt ki.
Ez nem akkoriban történt, amikor azok a hülyemagyarok nem értették meg, hogy Gyurta olimpiai bajnoki címét miként ünnepli a magyar Ionesco, Magyari Péter. Erzsi néni csodálta a Nyílt Társadalmat terjesztő és gerjesztő mozgalmakat, követte az asszonyverő NFL-sztárokéhoz hasonló, fontos társadalmi sztorikat. Együtt izgulta végig a liberális újságírók erkölcsi drámáját, a Bojár-ügy gondos elhallgatását, amit a médiatörvény által kikényszerített öncenzúra újabb, csalhatatlan jeleként értékelt.
Erzsi néni a számára oly fontos melegtüntetésre is elindult, de lerobbant a busz. Tabletjén, az út szélén állva, a pótlóbuszra várva eszébe sem jutott, hogy a vidéki közlekedési viszonyokról is írhatnának kedvenc lapjai. Körbekattintott a fontosabb, sokszínű oldalakon, és egy, a főút melletti árokba kiselejtezett Karancs-márkájú tűzhely árnyékába tudatosította, hogy az elmúlt száz évben Magyarországon nem történt fontosabb dolog az előbújás napjánál.