A Washington Post cikket közölt a honlapján az európai parlamenti választások kapcsán. A nem túl részletes elemzés a radikálisok előretörésére és a földrajzi-domborzati adottságok közötti összefüggésekre mutat rá. És még valamire.
Szóval a cikk rámutat pár évszázadok óta ismert tényre: mint például az iparvárosokban a baloldal erős. Meg a nagyvárosokban. Ez eddig nem túl nagy truváj.
De nem ez az egyetlen kinyilatkoztatása a cikknek. A cikkíró meglátása szerint a sík vidékeken előretörtek a radikálisok, míg a hegyvidékeken a hagyományos pártok az erősek. Nos, ez egy komoly ökológiai tévkövetkeztetés, ami még csak meg se állja a helyét. (ld. Ausztria)
De lendüljünk tovább ezeken. Ugyanis az ezek mellé tett képen én valami más összefüggést is felfedeztem. Bár forradalmian újnak ezt se nevezném, de egy korábbi sejtést megerősít.
Az egyik kép azt mutatja be, hogy hol nyert a jobboldal és a baloldal egymással szemben, a másik pedig azt, hogy hol törtek előre a radikális pártok. Ha képzeletben egymásra vetítjük a két képet, akkor pedig azt láthatjuk, hogy ott erősödtek meg, ahol a baloldal gyenge.
Ha követtük az elmúlt évek Magyarországot érintő külföldi támadásait vagy az Európai Parlament egyes vitáit, akkor láthattuk, hogy a baloldal nem csak itthon szakadt el a valóságtól. Ha rosszmájú akarnék lenni sikeres nagyvárosi szereplésük nyomán, akkor azt mondanám, hogy nem csak itthon jellemző rájuk, hogy nem dugják ki az orrukat a körúton túlra…
Láthatóan nem találja magát a baloldal évek óta, sehol sem Európában. Válság idején különösen fontos, hogy az emberek életszagú megoldásokat lássanak, amely révén elhiszi, hogy a politika tesz érte valamit. Ez a kézzel fogható cselekvés azonban hiányzik ma a baloldalon, akiktől – mivel a kisemberek képviseletét tűzik zászlajukra – leginkább elvárható lenne. Hiába a szofisztikált reformok, ha azok nem keltik a választókban a cselekvés értékét. Pláne, ha be sem válnak. Nem véletlen gabalyodott bele Hollande is olyan látszatintézkedésekbe, mint mondjuk a melegházasság.
És erre válaszul jönnek a radikálisok, akik a társadalmat feszítő kérdésekre válaszokat adnak. Ilyen vagy olyan válaszokat, aligha jókat, de cserébe határozottak és egyértelműek. Amit itthon megcsinált a Jobbik kispályán, az folyik egy sor európai országban is. És ennek a levét a legtöbb helyen a szocdemek isszák meg. Közben meg jönnek fel a Sziriza- meg Öt Csillag-féle komcsik és a Le Pen- meg Wilders-féle radikáljobbosok, mint a menzai kaja.
Tanulság? Kényelmes nyugdíjjal, a radikalizmustól a véleménymonopóliumig eljutva már nem képviseled az egyszerű embereket. ’68 most már tényleg megbukott.
