Olvasgatjuk ezeket a beszámolókat az idei hiperszuperabszolútfavorit fesztiválról, és kicsit hiányérzetünk van. Miért is? Mert a magyar újságírók rendkívül hajlamosak a szűklátókörűségre, mi meg szeretünk mindenbe belekötni. Szóval jöjjön egy beszámoló a Bánkitóról, ahol megpróbáljuk nem a szokásos közhelyeket puffogtatni.
Az az igazság, hogy szeretünk mi fesztiválozni, holott már kicsit öregek vagyunk hozzá. De évről évre, a nagy nyári szabadságok sűrűjében felkerekedünk, hogy végigjárjunk néhány olyan helyszínt, ahol még értékelhető programokat találni, viszonylag normális áron, és ahol meg lehet inni négy sört anélkül, hogy holland turisták Borat-jelmezben ugrálnának a fejünkön.
Idén az egyik választás a Bánkitóra esett, amiről egy gyors, jöttünk, láttunk, jövőre még nem tudjuk, hogy visszamegyünk-e összegzést lehetne adni. Az viszont totál érthetetlen, hogy miért nem lehet egy korrekt leírást odabökni a fesztiválról, ugyanis az az ömlengés, amit a magyar sajtó nyom, kissé talán túlzás. Milyen érdekes, hogy a 26. éve megrendezett Tusványos, vagy a tavaly rendbe szedett Művészetek Völgye nem kap ekkora hype-ot a ballib portáloktól. Na, vajon mi lehet ennek az oka?
Azt mondja a Mandiner: “a Bánkitó jelenleg Magyarország legkellemesebb, legélhetőbb fesztiválja szuper zenei programokkal és egy csipetnyi civileskedő világmegváltással”. És azt is, hogy “nem 800 forint egy túlvizezett, langyos fröccs, ezáltal pedig nem érzed úgy, mintha a kártyáddal együtt minden alkalommal téged is lehúznának. Az emberek vigyáznak a környezetükre, (…)”.
Először is rögzítsük, hogy a Bánkitó valóban egy élhető, kedves fesztivál. Gyönyörű a környezet, és a napközbeni tóban fürdés is hatalmas boldogság, főleg kisgyerekkel, kutyával, macskával. Ez azért nem sok helyen adatik meg a magyar fesztiváltérképet vizsgálva. További különlegesség, hogy a nagyszínpad egy stégen van, ami elég jól néz ki. És csakugyan, napközbeni kulturális programokra is be lehet ülni két fröccs között, nagyjából minden korosztály megtalálja a saját érdeklődésének valót. Arról, hogy milyenek ezek a programok, később.
Ugyanakkor finoman szólva vannak hiányosságai is, amiről az említett cikkek nem vesznek tudomást. Lazán el lehet táncikálni dübörgő sátraknál reggelig a napfényben, de azért a koncertektől nem kell hanyatt vágnunk magukat. Oké, hogy feleannyiba kerül egy napi - vagy hetijegy, mint a nagy cégek által szponzorált fesztiválokon, cserébe minden este kapunk több, kevésbé befutott zenekart. Olyat, amilyenre utoljára tizenöt éves korunkban csápoltunk, mint a Csaknekedkislány, amelynek szövegeivel a mai napig nem tudunk mit kezdeni. Összességében tehát a zenei élményért nem érdemes Bánkitóra menni.
Másodszor. Az árak annyira azért nem barátiak. Fesztiválkártya tényleg nincs, de ugyanúgy 500-600 forintba kerül egy korsó sör, és egy ezresbe a vodkaszóda, mint a pesti belvárosban. Emellett pedig természetes, hogy nincs minden bokorban sörösdobozból készült vár, hiszen tizedannyian lézengenek a fesztivál környékén. Ehhez képest így is találni hátrahagyott szemétkupacokat, amik egyenesen arányos módon terjeszkednek majd az emberek számának növekedésével. Persze ilyenkor még meg lehet próbálni környezettudatosságnak beállítani mindezt, aranyos.
De akkor kiknek érdemes a fesztiválra ellátogatni? Az a tudósításokból egyértelműen kiderült, hogy a hetedik kerületi értelmiség utazik el ilyenkor Bánkra, azok minden előítéletességével, amit a balosok “inkább csak értelmiségi attitűdnek” hívnak.
A Mandiner által “csipetnyi civileskedő világmegváltásnak” nevezett programsorozat nem jelent mást, mint hogy nagytételben tolják az arcodba a ballib szervezetek ballib aktivistái az általuk fontosnak gondolt ügyeket. Íme néhány példa ezekre a workshopokra és beszélgetésekre. Ugyanezek a fesztivál támogatói is:
- Kettős Mérce: Lesz baloldal 2018-ban?
- Átlátszó.hu és Transparency International: Oknyomozó játék
- HVG: Létezik-e olyan, hogy szeretetteljes szegregáció?
- Budapest Pride: Hogyan lehetsz jobb szövetségese elnyomott csoportoknak?
- Klubrádió: Emlékezés a régi széf-időkre
Ezek után nézzük meg, ki is a fesztivál főszervezője: Schönberger Ádám, a Marom Klub Egyesület vezetője. Az a Schönberger, aki egy időben a Milla aktív szervezője volt, és aki a Sirályban rendezgette fű alatt az ellenzéket. Ő volt az, aki „Az alkotmány nem játék” csoport tagjaként megpróbálta elfoglalni 2013-ban a Fidesz-székházat, és aki közgyűléseken majomkodott, azt gondolva, hogy a demokrácia jegyében azoknak van joga beleszólni a döntéshozatalba, akiket nem is választottak meg az állampolgárok.
Szóval értjük, hogy a baller brancs pártok hiányában kénytelen fesztiválokról összekaparni a ‘18-as szavazókat, de azért ezt csipetnyi civileskedésnek nevezni pofátlanság. Ha valaki bírja a jóganadrágban közlekedő, csapzott kinézetű, cigit tekerő, elvakult jogvédő PC-arcokat, akkor menjen csak le Bánkitóra élvezkedni. Akkor is, ha össze akar futni Tóta W. Árpáddal vagy Juhász Peti haverjával, a Kétfarkú Kutyapártból ismert Kovács Gergellyel. Ehhez azért bátornak kell lenni.
