Spíler

Heil Péter és az uniós pártszéf

Közzétéve: 2015. április 23. Szerző: Penge Borissz

Pár napja robbant a bomba, hogy Gyurcsányék milliárdos garázscége, az Altus 5 millió eurót kap majd azért, hogy ellenőrizze az uniós lóvéköltést többek közt Magyarországon is. A zseniális Brüsszelnek gyakorlatilag az összes fennálló jobbos sztereotípiát sikerült megerősítenie. Meg is mondom miért.

Most inkább nem térünk ki Altus privatizációnak csúfolt lopásokkal terhes múltjára. Csupán megnéztük, kik nyomulnak a cégben. Az egyik ilyen nyomulót Heil Péternek hívják. Róla azt kell tudni, hogy már a Horn-kabinetben is dolgozott. Aztán úgy hozta az élet, hogy amikor Bajnai Gordon még fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos volt, ő építhette ki az EU-s támogatási rendszert, mint az NFÜ elnökhelyettese. Többek között ő írta alá azt a szerződést, amellyel az egész uniós támogatási rendszer informatikai rendszerét kiszervezték egy külső cégnek (Welt), de úgy, hogy aztán alig lehetett azt visszavenni. Valakik akkor is sokmilliárdot kerestek.

A kormányváltást követően Heil Gyurcsány cégénél, az Altusnál kötött ki, mint Dobrev Klára tanácsadási igazgatója.

Ezzel egy időben azért kereste a politikai érvényesülést is. Odaszegődött az Együtt pártalapítványa mellé, persze „civilként”: „fejlesztéspolitikusi szakemberként”. Már ott is arról értekezett, hogy így meg úgy fognak bedőlni az uniós források a felfüggesztések miatt, és azzal riogatott, hogy ezeket a pénzeket nem tudja majd lehívni az ország. A partvonal mellől osztotta azt a rendszert, amit ő maga épített ki. Ezzel szépen turnézott 2015-ig. Mondhatnánk a szocik is épp így röhögtek a markukba, hogy a Fidesz-kormánynak kell visszafizetnie azt a kurva sok adósságot, ami Feri & Gordi összehozott. Aztán a DK delegáltja az ellenzéki gazdasági tárgyalásokon. De Heil itt is szintet lépett.

Most ugyanis az Altus-szal ő fogja monitorozni a saját maga által gründölt rendszert. Mindezt 5 millió euróért, vagyis 1 500 000 000 forintért. Már el is kezdte a melót Gyurcsány családi cégénél és két kézzel tapsikol a forrásmegvonásnak. Szóval azért a pofátlanságnak is van határa. Kiépít egy gané rendszert, majd 5 évig pofázza, hogy az miért nem működik jól. És ezek után ő fogja ellenőrizni a források felhasználását. Vagyis az EU-s pénzek ellenőrzése visszakerül oda, ahol eredetileg volt, Gyurcsány kezei közé. Biztos ott van jó helyen.

Az Európai Bizottság meg a luxemburgi adósvindliről elhíresült Juncker úr fogadja külön gratulációnkat, amiért az egész ügy burkolt pártfinanszírozásnak tűnik. Az életbe’ nem volt még olyan, hogy egy 5 millió eurós bizniszt egy aktív ellenzéki politikus családi cégének adjanak. Schröder legalább visszavonult, mielőtt elment gazpromozni.

Norvégia és Soros Gyuri bácsi után úgy tűnik, hogy az európai bürokraták is beszálltak a posztkomcsik finanszírozásába. Biztos, hogy jól átgondolták ezt két kagylózabálás között?

Közzétéve: 2015. április 23. Szerző: Penge Borissz

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr187391260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás