Spíler

A nagy szakpara

Közzétéve: 2015. április 21. Szerző: Sideburns

dessewffy.gifMár megörültünk, hogy a Nagy Testvér jól bezúzza az egész TáTK-t társadalmi és nemzetközi tanulmányokostul, mindenestül a mély talajrétegekbe. És akkor rájöttünk, hogy csak két alapszakot vizsgált a kormány, és azok közül is valószínűleg csak a társadalmi tanulmányok fog megszűnni. Nem fenyegeti tehát semmi azt az intézményt, ahol olyan kiválóságok oktatnak, mint Gyurcsány Ferenc kormányzati főtanácsadója, Dessewffy Tibor, aki többek között az Értékek és értékrendszerek tárgyat tanítja – ez egyébként olyasmi lehet, mint amikor egy kurtizán oktat erkölcstant.

Tegye fel a kezét az, akinek még egy barátja, ismerőse sem panaszkodott arról, hogy milyen haszontalan tárgyakat tanítanak olyan szakokon, mint a társadalmi tanulmányok. Most az is tegye fel, akinek nincs olyan ismerőse, aki az első év után átiratkozott nemzetközi tanulmányokról vagy szabad bölcsészetről valami hasznosabbnak, kézzelfoghatóbbnak tűnő szakra.

Szerintünk a nemzetközi tanulmányok elég nagy átverés. Nagyon jól hangzik, ezért vonzó a gimnazistáknak, ráadásul nehéz bekerülni, így azt gondolhatják és érezhetik az érettségizők, hogy a szak befejezését követően tuti sztárdiplomaták, nagykövetek lesznek. Valójában a nemzetközi tanulmányok csak a politológia résztudománya: inkább elméleti szak, mint gyakorlati diplomataképző. Van létjogosultsága, de csak mesterképzési szinten. Lehet azzal érvelni, hogy nem feltétlenül kell diplomataként, illetve a közigazgatásban elhelyezkedniük, ott a piac is. Aha, értjük mi, de ha valaki a piacon akar elhelyezkedni, akkor miért is kellene három évig neorealizmust, posztliberalizmust, posztstrukturalizmust és hasonló hasznosságokat tanulmányoznia? Arra az esetre, ha valaki a versenyszférában akar dolgozni – olyan munkakörben, ami nemzetközi kapcsolattartást igényel – sokkal jobban megfelel, és a munkaadók által is megbecsültebb a nemzetközi gazdálkodás alapszak, vagy a nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszak. Mindenesetre elég kevés vállalkozásnak van szüksége olyan szakértőkre, akik az Európa Tanács belső működését elemezték, meg ENSZ-határozatokat tanultak évekig. Elmehetnek újságírónak is, de nem úgy tűnik, hogy azon a piacon túl nagy konjunktúra lenne mostanság. A diplomás pályakövetési rendszer szerint a nemzetközi tanulmányokon végzettek elhelyezkedési esélyei nem rosszak, de figyelembe véve azt, hogy eleve magas pontszámmal lehet bekerülni, ez valószínűleg inkább a hallgatók képességeinek tudható be, és nem feltétlenül a képzésnek.

Azt végképp nem tudjuk felfogni, hogy a társadalmi tanulmányok szaknak mi az értelme. Még a szak neve is megegyezik a szociológiáéval, és a felvis leírások alapján a tartalma is 90 százalékban ugyanaz. Ez olyan, mintha a biológia mellett lenne élettan, a kémia mellett pedig vegytan szak is. A diplomás pályakövetési rendszer adataiból az is látszik, hogy míg a szociológusoknak 62 százaléka, addig a TT-seknek csak 54 százaléka dolgozik olyan munkakörben, ami diplomát igényel. Ráadásul a fizetésük is alacsonyabb. De akkor mégis mi értelme van ennek?

A - Haszontalan balos értelmiségieket tartunk el közpénzen.

B - Ócska képzés miatt vesztegetnek el a diákok 3 évet az életükből.

C - Képzünk egy halom HaHa-st, akik majd kimennek Londonba mosogatni.

Melyik?

Közzétéve: 2015. április 21. Szerző: Sideburns

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr417386996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása