Spíler

Így cseszi át a szavazókat a Jobbik: 5 állítás Sneider Tamás titkos hangfelvételéből

Közzétéve: 2015. március 11. Szerző: Edward Blake

Sneider Tamás (Roy) a Jobbik frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés alelnöke tartott lakossági fórumot kb. fél éve Szekszárdon. Nemrég kiszivárgott, hogy miről is beszélt. Összeszedtük a fő állításokat, de a legfontosabb: a fiatalok helyett az idősek felé fordult az iszlamizálódó párt.

A „cukiságkampány” csak a nyugdíjasok miatt kell

„Mert mit akar egy idős ember? Békét, nyugalmat. Ezt kell nekünk sugallni, és azért nem szabad nagyon erőszakosnak tűnni, mert akkor azt mondja, hogy ez se lesz jobb mint a cigánybűnözők vagy akármicsoda. Nem könnyű ez, mindig ilyen borotvaélen kell táncolni.”

Bizony, a Jobbik is rájött, hogy kellenek azok a nyugdíjas voksok. És a nyugdíjasokhoz nem illik a radikalizmus. Ezért szépen le kell jönni róla. Mert ennyi elbukott választás után fel kéne már mutatni valamit. Nyilván egyre nehezebb elmagyarázni a tagságnak, hogy miért nem férnek még mindig a vályúhoz.

A fiatalokat lecserélték a nyugdíjasokra

„Nélkülük szavazást nyerni lassan már nem is lehet (nyugdíjasok), mert már olyan kevés a középkorosztályú, meg a fiatal – kevesebben is mennek el sajnos a fiatalok szavazni –, hogy a nyugdíjas korosztály önmagában tudna kormányt alakítani.”

Bizony, szép dolog, hogy több felmérés szerint is vezetnek a radikálisok a fiataloknál. Csak sajnos attól még nem állnak sokkal jobban azok körében, akik el is mennek szavazni. Ugyanis a fiatalok nem nagyon mennek el. A Jobbik is rájött, éppen ezért most már bármit megtesz a nyugdíjasokért.

A külcsín fontosabb, mint a belbecs – ezért aztán őszinteség helyett „lavíroznak”

„Mire nemzeti öntudatra ébred két- vagy hárommillió ember, az olyan hosszú idő, hogyha azt megvárjuk, addigra már nem lesz Magyarország. Sajnos, így lavírozni kell néha olyan területre, amikor azt mondjuk, hogy a szélesebb rétegek megszólítása érdekében a fogalmazáson, bizonyos dolgok megfogalmazásában vigyázunk arra, hogy ne sértsünk meg adott esetben egy csoportot.”

A Jobbik tehát feladta a hiteles, egyenes és őszinte politizálást. Mostantól elsődleges a külsőségek és csak másodlagos a tartalom. Eddig éppenséggel azt kommunikálták, hogy ez fordítva van, meg azt, hogy csak azért nem tesznek semmit, mert nem jutnak hatalomhoz. Mostantól viszont sokkal fontosabb, hogy a Jobbik ne bántson meg senkit, mint hogy kimondja Az Igazságot. Világos beszéd.

Van másik: Magyar Gárda helyett Betyársereg

„Azért jó, hogy van egy Betyársereg, azért jó, hogy van a Hatvannégy Vármegye, mert ők megtehetik azt, amit én nem tehetek meg bent a Parlamentben, mert nekem arra kell figyelnem, hogy az egyszerű helyi polgár is, akiben mondjuk semmi nemzeti érzés nincsen, mégis azt mondja, hogy szimpatikus ez a Jobbik, rá fogok szavazni.”

Mivel a Jobbik mostantól öncenzúrát vezet be saját magára, ezért kellenek olyan radikális-szélsőjobbos szervezetek, amik kimondják helyettük, amit valójában gondolnak a világról. És lehetőleg nem úgy teszik ezt, mint a Magyar Gárda. A Gárda ugyanis potenciálisan veszélyt is jelentett a Jobbikra, mivel elég sokszor számon kérte annak köpönyegforgató és szájhős magatartását. A Betyárseregtől egészen biztosan nem kell ilyen szempontból tartani, mert ehhez túl hülyék. Viszont a hátrányuk is ez, elég csak a sümegi esetre gondolni, ahol a jobbikos-betyársereges társaság autójának csomagtartójában kalát találtak, meg hozzá több száz lőszert.

Az iszlám az utolsó reménysugár

Sneider is keményen tolja, hogy az „iszlám az emberiség utolsó reménye”. „Az hogy az iszlámban van egy Nyugatellenesség, arról a Nyugat tehet” – mondja a logójában keresztet bitorló párt elnöke. Sneider személyi titkára már át is tért az iszlám hitre. Nem csoda tehát, hogy a Jobbik nem szavazta meg az Iszlám Állam elleni fellépést. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője szerint az IS által készített propagandavideók eléggé rendben vannak. Csak az nem világos, miért nevezi magát a Jobbik keresztény pártnak?

Közzétéve: 2015. március 11. Szerző: Edward Blake

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr407260083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás