Spíler

Azt a régi lemezt tedd fel

Közzétéve: 2014. december 01. Szerző: Edward Blake

1_11.jpg

Megint nagyot alakított az Index, zseniális újságírói teljesítmény. Jár a nagy pacsi és a Príma Primisszima-díj. Sikerült leszedni a keresztvizet megint az NB 1-ről, de ezúttal nem akárhogyan.

0 C fok és az utolsó előtti forduló

Megint csak kiváló árukapcsolást sikerült kanyarítani, összeállt ugyanis fociellenesség és a kormány iránti ellenszenv. Ezért a srácok kiválasztották az idei utolsó előtti fordulót, advent első hétvégéjét, amikor már igazán beköszöntött a tél és láss csodát megállapították, hogy most volt a legalacsonyabb a nézőszám: „elemzés”!!444!! Ugyanezt a műsort játszották el a múltkor, amikor ugyan ezen ment a hőbörgés, majd egy kattintás után lehetett rájönni, hogy ligakupa meccsekről volt szó.

Ezt így hogy?

„Az egymásnak feszülő felek, a klubok, a szövetség és az ultrák folyamatos kommunikációs háborújából nehéz kihámozni az igazságot, ezért az Index kiválasztotta a legutóbbi fordulót, és elmentünk az NB I. összes meccsére, hogy meggyőződjünk, mi a valódi helyzet a stadionokban.”

Tehát ha jól értem, akkor eddig úgy írt az index a stadionokról és a fociról, hogy fogalma sem volt?! OMG

A balhésok mellett

„Az MLSZ és a klubok által bevezetett szurkolói kártyás rendszer (tehát, hogy kizárólag egy előre kiváltott kártyával lehet jegyet vásárolni és a meccsre bejutni) már annyira abszurd helyzetet eredményezett, hogy az ultrák nagy része emiatt nem akar, a szurkolók egy másik része pedig nem tud kijárni a stadionokba.” – írták az Index tudósítói.

Eddig azt hittem, hogy az Index éppenséggel támogatja, hogy ne legyen rendbontás és rasszizmus a stadionokban. De úgy látszik, hogy ha a kormány és az MLSZ is ebbe az irányba mozdul, akkor hirtelen át kell menni inkább a jogvédelem pályájára. Van rajta sapka! Az ultrákról meg annyit: „Életünket és vérünket a Ferencvárosért! Ja, de a vénánkat nem, azt azért mégse.”

Középkor, ja nem

„Az egyik legnagyobb ellenérv a kártyás rendszer ellen, hogy megöli a spontán meccsre járást, mivel előre kell kártyát és a jegyeket is beszerezni online.” - zseniális, tehát egy netes újságíró csapat az online jegyrendszer ellen érvel. Nehéz erre szavakat találni. Online lehet jegyet kapni=képtelenség kijutni egy mérkőzésre és drágább helyben a jegy.

Nincs online jegy=Magyarországon még mindig középkor van, elképesztő, hogy még ezt sem sikerült megoldani, bezzeg Németországban.

Válogatott stabilan teltház előtt

Persze a válogatott tétmeccsek nézőszámáról nem szokás beszélni. Mert a válogatott mindig stabilan 20 ezer néző felett játszik, akkor is, ha Észak-Írországról van szó és akkor is, ha Romániáról. Ha nem épült volna meg az új Fradi-stadion, még mindig a teljesen szétrohadt és összeomló Népstadionban lenne ez a helyzet és egy darab „európai szintű” stadion sem lenne az egész országban. De persze itt szarok az adatok, szóval erről inkább megy a kussolás.

Akinek még mindig kétségei lennének afelől, hogy szükség van a pályák rendbe hozatalára, annak ajánlom az alábbi képgalériát

Közzétéve: 2014. december 01. Szerző: Edward Blake

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr466949039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás