Spíler

Gondolatok a Nagy Novemberi Szocialista Közfelháborodás Napja alkalmából

Közzétéve: 2014. november 18. Szerző: Sideburns

1_7.jpg

Nagy médiarákészülés, kisebb tömeg, rossz szónoklatok. Volt még szétesett mondanivaló, pártellenesség és béna, primkó provokáció a végén. Mi ki is mondjuk, amit mindenki láthatott: ennyire esetlen bulit még az életben nem láttunk. Az elitváltást a 20 évig képviselő, a parlamentbe tegnap sikertelenül visszajutni próbáló Mécs Imre jelképezte.

Felesleges médiahype

Már az előző főcivil tüntiket is ezerrel tolták a hírportálok elfogulatlan mágusai, a tegnapi percről-percre „tudósításokban” pedig „megtelt” Kossuth térről hadováltak – a tévéből látszott, hogy még a Néprajzi előtti részen is csak sétálgattak, Tisza pedig nyugodtan merenghetett. Továbbá: a „fél világ” tüntet az „Orbán-rezsim” ellen. Aha, Brüsszelben 15-en, de Egerben legalább negyvenen. Ki kellene mondani, hogy egy harmincezres-negyvenezres (százezres, mi?) buli után ez most egy rossz hangulatú, gyenge, tizenötezres akármi volt. A vidéki városok kétszázas átlagával és a bejelentkezésekkel együtt mondjuk lehettek húszezren. Összehasonlításul: a Kossuth térhez képest szomszédos kerület polgármestere, a szoci Tóth 28 000 szavazatot kapott egy hónapja. Bónusztrack: mit reagálna ugyanez a médiacsapat egyetlen kósza önkényuralmi jelképre mondjuk egy Békemeneten?

Születőben a balos Jobbik?

Kommancsok dögivel, meg divatbalos, évszázadot tévesztett vanabí hatvannyolcasok. A sarló-kalapácsos „Nem leszünk gyarmat” zászló mellett öt sorral egy csegevarás lobogót űzött a szél. Az egyik szónok vörös sálban, CCCP-pulcsiban nyomta, és valami irtózatosan béna Lenin-sapkában gyepálta verbálisan a gazdagokat. Már az előző bulin meg az egész hahás-szolis vonalon érezhető valami félkomcsi romantika, és ez egyre inkább kiburjánzik, lassan létrejöhet a balos Jobbik (Ballik?). Egyébként voltak jobbikosok is, íme. Az orosz kiképzést önként kérő Kónya azért elég hiteltelen a putyinorbános pólójában. Eközben a teljesíthetetlen szociálpolitikai elképzeléseket képviselő norvégcivilek elvileg a „diktatúra” és az „oroszbarátság” ellen küzdenek. Illetve „facilitálnának a társadalomban”. Tegye fel a kezét, aki érti.

Bizonytalan pártellenesség

"Nem egy kormányt temetünk, hanem egy rendszert”, „Azok, akik az elmúlt 25 évben ide juttatták ezt az országot, a legjobban tennék, ha eltakarodnának a francba!”. Ezeknél a részeknél azért nem volt tapsvihar. Ott voltak ugyanis az ellenzéki pártok fővárosi hardcore hívei is. Bár az együttnek, a különnek meg a péemnek együtt is csak 500 tagja van, és talán ők még tapsoltak is, de a tetszésnemnyilvánításokból kibújt a szoci-szadeszos szög a zsákból. Ott volt ugyanis Demszky „nemépítettemelégbudit” Gábor, vagy Gréczy Zsolt, és Gőgös Zoltán. A 25 évvel való leszámolást a 20 évig képviselő Mécs Imre képviselte, aki választás helyett a tegnapi tüntin felbátorodva próbált visszajutni a Parlamentbe. Vélhetően nem vették a kalapjukat, de holnap már nem fognak csillogó szemű civilekről értekezni Kálmán Olgánál.

Metálszónokok

Unalom, közhelyek, béna üvöltözés, hosszú szenvedések. Emlékszik valaki Horváth András egyetlen mondatára is? Az alternatív nemzetikonzultációs nénitől („Oktatásért felelős kormányt Pesten”) az artikulálatlan, tagolt, hatásvadász rikácsolásig (Nem akarunk emigrálni! Elég volt!váááááááááááááá) terjedt a hangskála. A „kurva” és a „picsa” szók alkalmazásától magát menőnek képzelő zsebLenin. Tudjuk, ez megint a civilség bája lesz a magyar sajtó főáramában. Hát nem, ez bénaság, szerencsétlenkedés és viccparádé. Megannyi zseniális animgif kimeríthetetlen tárháza.

Ez már nem az a tömeg

Aki nem hiszi, nézze meg az ATV felvételét. Főleg idősek vettek részt tegnap a tüntetésen. Nyilván az ő szavuk és szavazatuk ugyanannyit ér, de a netadós tüntetés után pont arról beszélt mindenki napokig, hogy mennyi fiatal volt, végre kiszerettek a Fideszből stb. Tegnap látszott, hogy nem tudták igazolni ezeket az állításokat. Ránézésre ez a tömeg nem a múltkori „középosztályi” közönség volt, hanem inkább a gyurcsányi DK törzsbázisa. Gyenge volt a „nem hagyjuk”, erőtlen volt a poénok fogadtatása (pl. Ria, ria, Norvégia vagymicsoda). „ Most még az ország lakosságához képest kevesen vagyunk” – aztán próbálták pár tucatnyian megveretni magukat, és mikor nem jött össze, még kevesebben lettek. Elzúgtak forradalmaik.

 

Közzétéve: 2014. november 18. Szerző: Sideburns

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr266912311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása