Legalább három nevet fel tudunk sorolni, akik miatt érdemes meccsre járni ma Magyarországon: Leonardo, Pátkai, Radó. Miközben a stadionok megújulásával emelkedik a nézőszám, az elalvás rémétől fenyegetve még mindig nem tudjuk elég gyorsan elérni a távkapcsolót, ha meglátunk egy átlagos meccset a mezőny második feléből. Vagy kevesebb csapat kellene, vagy kevesebb légiós. Esetleg mindkettő.
Tavasz, sör, Népstadion, Nagyerdő, esetleg Diósgyőr. Kirándulással összekötött meccsnézés Felcsúton, ismerkedés az új Fradi-stadionnal. Zseniális átemelős gól Debrecenben, stadionavatók, tavaszra megtáltosodó Győr, bennmaradó utánpótlásképzős csapatok, helyenként nyugatiasan focizó Fehérvár, Ligakupa-ünneplés Diósgyőrben. Ahogy a szép idő kijött, nő a tét, és egyre többen járnak meccsekre, szöszmötöléssel egybekötve mi is végig bírjuk nézni-hallgatni a sporttévé rekordhosszú fordulóelemző műsorát. Kínosak néha a műbalhék, viccesek a franctudjamire felvágó „szakvezetők” és a fantáziátlan hárommondatokat előadó játékosok, hiányzik, ahogy Knézy negyven perc alatt leadta a részletes összefoglalókat. Beleértve a „bírónak nincs videója” című készülékreklámot is, ahol kikockázták és bekarikázták a kemény részeket.
Azért elvagyunk, úgy tűnik, befut végül a Debrecen, amely kábé tíz éve mindig ott van az elején, csak a nemzetközi menetelés hiányzik. Szimpatikus viszont, hogy mindig feltűnik két-három ügyes fiatal náluk, csakúgy, mint az első helyért rohanó Győrnél. Külföldiekre meg érthetetlen módon a fenekükön és eurójukon megülni képtelen portugál edzőkre épít a Fehérvár, de ők meg helyenként tényleg úgy játszanak a gyengébbekkel, mintha valami nyugati csapat ugrott volna be edzeni. Ügyes fiatalokra épít a Hali, az MTK és azért többé-kevésbé a Felcsút is, azért az jó, hogy ők lesznek jövőre is.
Végigmehetnénk, pozitívumok szinte mindenhol vannak, de bőven van ok a nyavalygásra is. Nagyon kevés fiatal jut szóhoz, pedig talán az üres lelátók is kevésbé lennének üresek, ha a környékbeli srácok futkoznának a pályán. Nem olyan egetverő a tét így kívülről nézve, hogy az ezt megkockáztató csapatoknak ne férne bele esetleg 1-2 év alsóbb osztályban. Hiányoznak a régi békéscsabai, nyíregyházi, váci, tatabányai, zalaegerszegi meccshangulatok és a stabil helyi játékosok, talán ez is lehet az ok, hogy a nézők Kaposvártól Pécsig miért érzik kevésbé magukénak a csapatot.
Na meg az üres lelátók: talán felülmúlja a mennyei liga a tavalyi idény 3645 fős átlagát, de ennek oka feltehetően csak az ötvennézős hazai klasszikójait Vácon játszó Eger tavalyi kiesése lesz. A Kaposvárt és a Mezőkövesdet azért sem tudja sajnálni az ember, mert sem küzdést nem látott, sem érdeklődést. Ugyanígy könnyen elalszik játékos és néző a tabella második felének egy csomó „rangadóján”, ahol sokszor bajban vagyunk, hogy az említett játékos kenyai, litván, román vagy bosnyák. A neveket nem is érdemes megjegyezni, pár hét múlva jó eséllyel már az osztrák harmadik ligában, a Lustenau takarítóbrigádjának második tartalékcsapatában vezetnek majd le tíz évet a srácok. Esetleg megtesznek egy pár meccset tippmixen az albánokkal.
Bár Leonardo honosítását is díjaznánk, azért az idegenlégiósok számának csökkentésére egy ligaszabály nem ártana. A nézők – kevés kivétellel – nem kíváncsiak rájuk, és van egy olyan érzésünk, hogy a fiatalok jobban küzdenének a felszabaduló helyekért. Ha nincs elég tehetség (sajnos nincs), akkor talán az se lenne baj, ha kevesebb csapat lenne, így nőhetne az élvonal presztízse. Látványos stadionokból lassan nincs hiány, életjelek azért vannak. Csak az élénk fociélet hiányzik, meg a nemzetközi sikerek. Mi már az előbbivel is beérnénk.
